Tiroli tolmácsnapló (1)

Fügeni turistaház - prospektuson

Első nap

Felhívtak telefonon, nem–e lenne kedvem kiruccani Tirolba egyhónapos vendégmunkára. Tolmácsolni kell egy munkáscsoport mellett, no meg egy kicsit rabicskázni és sepregetni. Gondolkodás nélkül igent mondtam, anélkül, hogy részletesebben rákérdeztem volna a rabicskázás és a sepregetés mibenlétére.  Az olaszoktól elvett Dél-Tirolban már jártam, nosza akkor lássunk egy darabot Észak-Tirolból is.

Itthon kiderült, hogy az engem alkalmazó cégnek szüksége van a munkakönyvemre, ezt egy gombóccal a gyomromban vettem tudomásul, ugyanis pár nappal azelőtt dobtam volt ki az összes diplomámat, bizonyítványomat ,vagyis az útlevelem, személyim és keresztlevelem kivételével az összes fölösleges papírkacatot. Ugyanis ráébredtem arra, hogy papírfecnik nélkül is tudom, ki vagyok és mennyit érek. A munkakönyvem azonban hosszas keresgélés után megkerült, mert valahol meghúzta magát és nem esett áldozatul a nagy lomtalanításnak. Ennek  a munkakönyvnek azonban annyira érdekes a története, hogy megérdemel pár sort.

Ugyebár, én aki világéletemben ellene voltam az olyan birkaságoknak , mint munkakönyv, egészségbíztosítás és nyugdíjalap, egyszer csak rákényszerültem, hogy egy szép titkárnő miatt munkakönyves kapusként alkalmaztassam magam egy gyárnál. Három hónap múlva már eléggé kiismertem magam a gyárban és a titkárnő környékén, de amikor a legjobban nyeregben éreztem magam, beütött a krach. Az egyik nap szúrópróbaszerűen megmotoztam egy gyári munkást, akinek a zsebéből mindenféle vasdarabok és “majd csak jó lesz valamire” alapon varrógépalkatrészek kerültek elő. Szépen jegyzőkönyveznem kellett az esetet és a gyári munkást megszázalékolták. Ezzel örökre elbarikádoztam magam a szép titkárnőtől, mert pechemre ,az enyveskezű gyári munkás a nő apja volt. Ezek után nem maradt más választásom, mint szándékosan lezülleszteni magam, hogy valahogy kirúgjanak, mert feletteseim annyira meg voltak elégedve teljesítményemmel, hogy még a késést, az szolgálati helyen való alvást és az egyik raktárosnővel holmi szövetbálákon folytatott duhajkodást is elviselték , de nem akartak lemondani a becsületes, több nyelven beszélő kapusukról, aki telefonistaként is megállta a helyét. Erről ennyit.

Tápiópiában

Alighogy átléptük a gúnyhatárt, máris fennakadtunk egy román rendszámú autókra vadászó buzgómócsing tápiópiai giccsmagyar sündőr éberségén, aki sehogysem tudta, hogy hová tegye a román útleveleket és útitársaim neveit, mint Magyari Bunda Lajcsi, Putnai Böndő Matyi, Nagy Tokány Béla, Péterfi Geczi Sándor, Rukuj Fonák Dénes, Szíjgyártó Faszki  András, Orbán Pina Peti és Pálffy Csimbók Vilmos. Meg hogy mind Alsóbogyánfalvi lakosok, akik egy szót se tudnak románul. Nem tudta eldönteni, hogy mi most már székely románok vagyunk, vagy román székelyek. Hogy egy kicsit kisegítsem a bajbó, csak úgy mellékesen megemlítettem, hogy vannak még magyar székelyek, csángó székelyek, csángómagyarok, székelymagyarok, román magyarok, magyar románok, székely székelyek és magyar magyarok. Ettől azonban úgy összezavarodott, hogy izzadni kezdett a homloka és elengedett.

Nem sokat időztünk Tápiópiában, de annyit mégiscsak igen, hogy bővítsem giccsmagyar szótáramat. A pasi, ciki, gáz van, séró, pöri, pari, körömpöci, csaj, srác, tetkó, fülcsi, szemcsi, rágcsi, tesó, manusz, begurulok, beájul, halványító zeller, kóser, faja, klafa, klassz, klopfol, vacsi, bölcsi, ovi, isi, töri, kőkemény arc, köcsög, gyökér, love, haver, mándró, kéró, verda, tökjó, frankó és hasonló nyelvi nyomorékságok után lássunk néhány finomságot, egy pár legfrissebb idiotizmust. Oksi - vagyis O.K., trakesz - vagyis traktor, loszi, azaz Los Angeles, moci - motorbicikli, macsek - macska, savi - savanyúság, kaksizok - szarok, alkesz - alkoholista, …és nem igaz!!.. mindennek a teteje a kovi ubi, vagyis kovászos uborka. Ezt biztosan  Kovi, a híres pornósztár és menedzser találta fel és szabadalmaztatta.

Lassan , de biztosan átdöcögtünk Tápiópián és én arról álmodoztam, hogy hamarosan az Óperenciás Tengeren is túljutunk (Ober Enns),beérünk az ezüsterdőbe (az első osztrák erdők csillogó, szélforgatta-borzolta levelei látszanak messziről ezüsterdőnek) és ha egy kis szerencsénk van, még az üveghegyet is megpillanthatjuk (az Alpokat). Az aranyalmát termő fákat (spanyol narancsfák) sajnos most le kell mondanunk, mert küldetésünk csak az üveghegyek tájékára szól.