2012. január 30., hétfő

Japán erdélyi szemmel (11)


Gyerünk a piacra! 

Ha valaki friss halat vagy zöldséget akar vásárolni - legyen bármely országban -, a legjobb, ha elmegy egy piacra vagy egy nagybani lerakathoz. Ez Japánban sincs másképp. Turistáknak ráadásul már a látvány is megéri.

A halpiacon rengeteg féle halat lehet látni, a hajnali halászat eredménye ott látható kiterítve. Van lazac, szardínia, kardhal, orsóhal, tonhal, cápa, tintahal, tengeri angolna, osztriga, fésűs kagyló, laposhal, repülőhal, tengeri csuka, lepényhal, sügér és makrélafajták. Egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere. A legtöbb hal élő, friss állapotban, hatalmas, tengervízzel telt műanyag tartályokban és ládákban várja sorsa beteljesülését. A halpiacra reggel korán kell kimenni, lehetőleg 6-7 óra felé, akkor a legnagyobb a zsongás. A nagy éttermek beszerzői és szállítói is mind itt vannak. Rettenetes a halszag, sok helyen hevenyészett standok vannak felállítva, ahol nyers halat vagy nyers kagylót lehet enni.

Nagojában rengeteg halpiac volt szerte a tengerparton, hatalmas, nyitott csarnokokban. Szerettem ide járni, egyrészt, mert nagyon jó árban lehetett vásárolni mindenféle tengeri kütyüt, olyanokat, ami máshol drága vagy nagyon gyorsan elkapkodják. A látvánnyal egyszerűen nem tudtam betelni: mindenki egyszerre beszél, alkudozik, hozzák-viszik, vágják-szelik a halakat. Némelyek embernyi nagyok.

(A bevásárlóközpontokban is volt halas részleg, és annak ellenére, hogy igen jól ellátottak és gazdagon felszereltek, itt a halak többsége felszeletelve és kicsontozva várta a vásárlókat. Ezt már nem találtam túlontúl érdekesnek.)

A halpiachoz hasonlóan érdekes és látnivalókban bővelkedő színtér a zöldségpiac. Egzotikusabbnál egzotikusabb zöldség- és gyümölcsfélékkel találkozni itt. Az európai zöldségeken kívül megtekinthető és megvásárolható egy sor különlegesség is: tárógyökér, pálmaszív, jamgyökér, édesburgonya, bambuszrügy, okra, szójacsíra, furcsa gombák, ehető páfrányok és rengeteg olyan növény, amivel nem tudtam mit kezdeni. Van mangó, papaya, többféle banán, marakuya, kaki szilva, füge, ananász, lin chin, gránátalma, kivi, kókusz és mindenféle narancs vagy mandarin.

Akár a zöldségpiacon, akár a lakásom melletti kirakodós standokon vásároltam meg a helyi zöldségeket és gyümölcsöket, majdnem bagóért jutottam hozzá. Viszont a nyugati világ gyümölcsei, az alma, körte, eper, cseresznye, szőlő szinte megfizethetetlen volt (például egy alma öt dollár). A banán, a kivi, a narancs vagy mandarin és a füge bezzeg nem érdekelt senkit sem, mert akinek volt kertje, annak megtermett kérés nélkül is. Én is szedtem a kertben banánt, fügét, mandarint, kaki szilvát és kivit, ami lugasokon nő. A piacon ezekből a gyümölcsökből aprópénzért óriási mennyiséget lehetett venni.

A nagy áruházak gyümölcsosztályán láttam olyan szőlőt, dinnyét és kaki szilvát, amelyeknek nem volt magjuk. Persze, genetikailag manipulált termékekről van szó, amelyeket azért hoztak létre, hogy a kedves vendég nehogy idegösszeroppanást kapjon a magok miatt. A japánok többsége ugyanis még a szőlő héját is lehúzza és kiköpködi a szőlőmagokat.

Zöldség- és gyümölcsvásárláskor az tetszett, hogy nem gatyáztak holmi kilókkal és grammokkal. Az áru ki volt téve egy bambuszkosárba és mellette egy cédulára írva, hogy mennyibe kerül. Volt olyan kosárka, amelyben több volt, másokban kevesebb. Az áruk is aszerint alakult. Az élelmes kereskedők olyan kosarat is berendeztek, amelyben az ép áru közé becsempésztek egy-két potyoltat is. Ezeket aztán sokkal kedvezményesebb áron adták. Természetesen a potyolt gyümölcsöt nem kellett kidobni, mert az ízük tökéletes volt, csak esztétikailag nem mutattak jól.

A kubi 

A kubi szó maga nyakat jelent japánul. Egy másik értelmezés szerint viszont éppen ezt a szót használják a kirúgásra. Míg Európában az alkalmazott munkahelyéről való nyomatékos eltávolítását egy erőteljes fenéken billentéssel hozzák összefüggésbe, addig Japánban a tenyér élét elhúzzák a nyak előtt: Nos, komám, le vagy nyakazva.

Az európai megoldással ellentétben a japán főnök a személyzet tagjaival minden érzelmi kitörés nélkül közli, hogy ettől meg ettől az időponttól kezdve kereshetnek új munkahelyet maguknak. A japán emberre nem jellemző a heves fellépés, az érzelmek a hideg maszkszerű arc mögé vannak rejtve. Viszont így hatásosabb. Sohasem szerettem, hogy az amerikanizmus annyira befolyásolta Japánt, de el kell ismernem, hogy a sok szemét között, amit otthonról már rég kidobtak, van még valami használható is, mégpedig a give me just one more chance, vagyis kérlek, adj még egy esélyt. Gyakran működik, és alkalomadtán élni lehet a lehetőséggel, hogy ha a főnök kirúg, akkor megkérjük, hogy adjon még egy esélyt, tegyen még egy próbát velünk. Igaz, hogy ezután már tőlünk függ minden, hogy meg is tudjuk tartani a visszakunyerált helyünket. Tehát nagyon bele kell húzni a munkába, és még lojálisabbnak, szolgálatkészebbnek és szorgalmasabbnak kell lennünk.

Struccfarm Toyohashiban 

Nagoja nem csak a negyedik legnagyobb város Japánban, hanem egyben az Aichi prefektúra fővárosa. A prefektúra pedig nem csak arról híres, hogy itt tömörülnek egy nagyon erős üzleti világ elitcégei, hanem arról is, hogy itt vannak az okinawai struccfarmok után a legnagyobb strucctenyésztő telepek.

Valóban ínyencfalat a strucchús? A japánok szerint igen. Okinawa és Toyohashi farmjain tömegével küldik vágóhídra ezeket a nagytestű futómadarakat. Kisebb-nagyobb éttermek egymással versengve kínálnak vendégeiknek különböző, strucchúsból készült ételkülönlegességeket.

A strucchús íze nagyon hasonlít a marhahúséhoz, a hozzáértő szakács valóban ízletesen el tudja készíteni. Feledhetetlen élmény továbbá a strucctojásból készült tükörtojás, s ember legyen a talpán, aki el bír fogyasztani egy két tojásból készült tojásrántottát.

Az első struccfarmokat Okinawán hozták létre, mintegy 20-30 évvel ezelőtt. Az egyik vállalkozó kedvű és mellesleg kissé hóbortos kereskedő összes megtakarított pénzét befektetve, körülbelül 200.000 dollárért száz kis struccot hozatott Dél-Afrikából. A száz fiókából azonban nem sok élte túl a hosszú utazást és az új betegségeket. Mégis, a vállalkozás nem ment csődbe, sőt hihetetlen fejlődésnek indult. Mára Okinawán vannak a legnagyobb struccfarmok, és a strucchúsból készült ételek nagy népszerűségnek örvendenek a helyi lakosság körében.

A Toyohashiban levő struccfarm is elég nagy, ételeket is készítenek, de a farmnak inkább turistacsalogató jellege van. A strucctojás héja olyan erős, hogy akár egy felnőtt ember súlyát is elbírja anélkül, hogy megrepedne. Turisták ezért gyakran szórakoznak azzal, hogy ki tud tovább egyensúlyozni egy strucctojáson. További látványos attrakció a strucc meglovagolása. Ez nem éppen veszélytelen mulatság, mert a kifejlett strucckakas lábaival épp olyan erősen tud rúgni, mint egy ló. Az ilyenféle vidám mutatványok rendszerint azzal végződnek, hogy a strucc ledobja a lovasát. Mégis sokan vállalják a zúzódásokat, a kék foltokat, a véresre dörzsölt karokat, lábakat. Már csak a hecc kedvéért is végigcsinálják.

A struccok nagyon szeretik a csillogó-villogó apró tárgyakat, csecsebecséket, ezért gyakran megtörténik, hogy egy óvatlan pillanatban megfosztják a gyanútlan turistát a kedvenc órájától. Az ápolók ki is használják a struccok gyűjtögető hajlamait. Esténként pórázon vezetve viszik le őket a tengerpartra, átfésültetve velük a strandokat. Másnap meg átszitálják a strucctrágyát és szabályos gyűjteményeket állítanak össze söröskupakokból, gyűrűkből, láncokból és pénzérmékből, mindabból, amit a struccok éles szeme felfedezett a homokban. Eléggé ocsmány szenvedély, de megéri, mert nagyon izgalmas. Az ápolók sokszor fogadnak egy-egy madárra, hogy ki tud több mindent összegyűjteni.

Aziz barátom, az illegális turista 

Aziz pakisztáni volt és csuda egy jó figura. Mindig igen elegánsan öltözködött, választékos japán nyelven értekezett a környezetével, nagyon udvarias volt, és tisztában volt a japán emberek szokásaival. Talán ennek köszönhetően tudott hét évig illegálisan Japánban tartózkodni.
Úgy jött át turistavízummal, és már az első nap jelentkezett egy nagy bankba, sikerült is elhelyezkednie, mint már nem tudom, milyen szakértő. Angolul és japánul kitűnően tudott, fogalmam sincs, hogy honnan szedte fel. Annyira tudott helyezkedni, hogy az útlevelét vagy a munkavállalási engedélyét soha nem kérte senki. A munkáját jól végezte, a főnökei meg voltak vele elégedve, szóval, egy életművész volt, hogy át tudott vészelni hét évet. Aztán 96-ban vagy 97-ben jöttek a nagy megszorítások az idegenrendészeten, és egy szép napon lelepleződött, hogy nincsenek papírjai.

A hatóságok haza akarták toloncolni, mire ő, mint vérbeli stratéga, elvette egy tekintélyes japán autókereskedő lányát. Japán nevet vett fel, és új életet kezdett.

Körülbelül negyven éves volt, amikor ez történt. Sokat beszélgettünk a pakisztáni életről, az ottani viszonyokról és az ételekről. Egyszer megkérdeztem, hogy te, Aziz, hogy tudtad kijátszani a nőtilalmat otthon? Tudtál-e otthon vagy egy nőt akasztani? (Mint ismeretes, a mohamedán országokban igen szigorúan őrzik a nőket, a barátkozás nemigen lehetséges, mert nem engednek senki idegent hozzájuk, hacsak nem házassági szándékát szeretné kinyilvánítani.) Aziz azt válaszolta, hogy sajnos, akármennyire furfangos volt is, otthon nem tudott semmire sem menni. A japán felesége az első nő az életében. Ez a nő pedig nagyon szép volt, amellett igen intelligens, művelt. Tudott angolul és franciául, habár nem volt több harminc évesnél. Kiterjedt ismeretekkel rendelkezett a különböző külföldi országok helyzetét illetően. Még attól sem húzódozott, hogy elmenjen Azizzal Pakisztánba.

Kérdeztem Aziztól, miért nem vállal munkát az apósa cégénél? Mire azt válaszolta, hogy nem akarja az üzletet a magánélettel keverni és nem az apósa pénzére támaszkodva akar felemelkedni, hanem a maga tudására alapozva, csak a saját szorgalmának és kitartásának köszönhetően.

Nemrég hallottam, hogy Aziznak sikerült létrehoznia a saját kis üzletét. Régi dédelgetett álma most teljesült, hogy egyszer neki is legyen egy kis pakisztáni étterme és fűszerkereskedése.




Antikváriumok - Képregények 

Bármelyik japán városban egészen biztos, hogy tíz perc leforgása alatt egy antikváriumba botlunk, amelynek homlokzatán ott virít a két írásjel, ami annyit tesz: régi könyv.

A régi könyvkereskedések a mindennapi élet szerves tartozékai, mert a legtöbb japán itt szerzi be a mindennapi szellemi táplálékot. Mielőtt bárki valamiféle vastag lexikonra vagy holmi szakkönyvekre gondolna, elárulom, hogy ez a szellemi táplálék nem egyéb, mint képregény.

Soha nem tudtam eldönteni, hogy a képregényvásárló-e a nagyobb rajongó vagy a könyvkereskedő, mert mindkettő egyforma vehemenciával gyűjti a képregények sorozatait. A vásárló otthon beépíti a lakását a folytatásos történetekkel, az eladó pedig extra magángyűjteményt rendez be magának az alagsorban, és a bélyeggyűjtőket meghaladó szenvedéllyel veti magát egy-egy régi képregényre, nem sajnálva időt, pénzt és fáradságot, hogy megszerezze gyűjteménye számára.

Ennek ellenére, az antikváriumokban a sok ezer képregény mellett fel lehet fedezni sokkal érdekesebb dolgokat is, például régi szótárakat, nyelvkönyveket, Japánról és a külföldi országokról írt műveket angol, német és francia nyelven. Van itt még mindenféle régi folyóirat is a háború előttről, no meg háborús propagandaanyag.

A legbelső szobában szexlapokat és különféle erotikus kiadványokat is lehet vásárolni. Ezek tartoznak igazán a legkelendőbb áruk közé. Mindig böngészik valaki a polcok között.

Az antikváriusoknak szerencsére megvolt az a jó szokásuk, hogy igen jó árban átvették a képregényeket és a szexlapokat, ezáltal a havi zsebpénzem problémája egycsapásra megoldódott. A félreeső utcákban ugyanis összeszedtem az autósok által eldobált folyóiratokat, és amikor már összegyűlt egy jó hátizsákra való, beváltottam, mint itthon volt szokás az üres üveget. Később, a szomszéd kisvárosban rábukkantam egy jó antikváriumra, itt volt a legnagyobb az ázsiója a képregényeknek és a szexlapoknak. A tulaj minden darabért egy dollárt fizetett. Az már nem számított, hogy oda-vissza 18 km-t kellett bicikliznem.

A képregények a legtöbb esetben fehér-fekete színekben készülnek és hetente, kéthetente vagy havonta jelennek meg. Vannak fiúk és vannak kimondottan lányok számára készülő képregények, amelyek átlag 400 oldalasak és 15 folytatásos történetet tartalmaznak. A legnépszerűbb sorozatok több mint 10 éve „futnak”. Idősek számára is készülnek külön képregények, ezek 250 oldalasak 10 történettel.

Külön kategóriába tartoznak az erotikus, pornográf és szado-mazo képregények. Jellemző, hogy ebédszünetkor a taxi- és teherautósofőrök diszkréten félrehúznak járműveikkel egy-egy félreeső utcába és pihenésképpen csak úgy falják az erotikus vagy egyéb képregényeket.

A legnagyobb keresletnek a fiúk számára készült comicsok örvendenek, hetente körülbelül 10 millió darab fogy el belőlük a képregényrajzolók legnagyobb örömére, akik elképesztő üzleteket csinálnak.

Személy szerint sohasem tudtam megszeretni a japán képregényeket, mert egyrészt idegesített, hogy mindenki hülyeségeket olvas úton-útfélen és az emberek házi könyvtára képregényekből áll, másrészt úgy éreztem, hogy a pornográf vagy a szado-mazo képregények meggyalázzák és összetörik bennem azt a világot, amelyet gyermekkoromban építettem fel magamnak éppen a képregények segítségével.
Az én generációm olyan képregényeken nőtt fel, melyekben a jó győzedelmeskedett a gonoszon, volt mondanivalójuk és lehetett belőlük valami előremutató tanulságot meríteni.

Egy előnye azért mégis van a japán képregénynek: aránylag hamar meg lehet belőle tanulni japánul, mert egyszerű írásjelekkel van írva és a sztori szövege a hétköznapi nyelvet használja.

A százféle betegségre való orvosság 

A japánok - megfigyeltem - táskájukban és zsebükben valóságos mini házipatikát hordoznak. Japánban nagy divat az öngyógyítás és egyre többen csapnak fel gyógyszerszakértőknek vagy botcsinálta háziorvosnak. Halomszámra vásárolják a gyógyszert valós vagy képzelt betegségeikre és még akkor is szedegetnek mindenféle csodaporokat, amikor semmilyen panaszuk sincs. Fő a megelőzés és hadd legyen tartalékban! - gondolják.

Szerencsére, a japán gyógyszerek többségének hatása elég gyenge, ezért nem tudnak semmilyen komolyabb bajt okozni.

Itt van például a fogászati zsibbasztó injekciójuk: ötöt kaptam egymás után és minden eredmény nélkül. Itthon meg egytől is menten felborultam.
A japánok gyógyszerrajongása valószínűleg a középkorban gyökerezik, amikor a vándorkereskedők házról házra jártak és úgy kínálták saját készítményű gyógyszereiket. A legenda szerint egy szép napon házaló okayamai gyógyszerész érkezett Toyamába, és házi készítésű gyógyszereivel sikeresen meggyógyította Maeda Masatoshi nevezetű földesurat. Ez az orvosság a hangon tan volt, amely a vándorgyógyszerész szerint minden betegséget meggyógyított.

Gyógyulása után a nagyúr nem maradt hálátlan, és jó üzletet látva felkarolta a feltalálót, megállapodván vele, hogy ezután ezt a gyógyszert kizárólag csak Toyama gyárthatja és forgalmazhatja. Rövidesen igen népszerű lett a toyamai orvosság, mivel hogy a házalók nem kérték azonnal a gyógyszer árát, csak egy év múlva jöttek el érte. (Igen ám, csak miután felvasalták a készítményért járó pénzt, ismét otthagytak minden családnál egy újabb doboz gyógyszert...)

A hyaku sogan nevű gyógyszer hasonlít a hangon tanra, bár ez csak százféle betegségre jó, ahogy a neve is mutatja (hyaku annyi mint 100). A kis, szürke-fekete golyócskák pokolian keserűek és gyorsan le kell nyelni őket, ha nem akar az ember egész nap furcsa grimaszokat vágni miatta. Én mindenféle gyomorproblémára (emésztési zavarok, gyomorrontás, szorulás, gyomorfekély) használtam sikerrel a hyaku sogant, de jó volt hűléses megbetegedések esetén is. Hogy mire jó még ezen kívül? Azt már a jó ég tudja. Nekem nem volt se elegendő időm, se hozzávaló betegségem, hogy kipróbáljam és kedvemre kísérletezzek.
Japánban a modern orvostudomány és a steril életforma ellenére is létezik még a népi gyógyászat. Egy ilyen japán önkezelési módot magam is kipróbáltam, s mert bevált, szeretném megosztani a kedves olvasóval. Sokszor előfordul, hogy munka, sport, kirándulás, hegymászás közben lehorzsoljuk a bőrt a kezünkről, lábunkról. Egy öreg, profi edző szerint a véres, horzsolt sebekre minden modern gyógyszernél, krémnél és kötszernél hatásosabb a nyers tojás héjának belső felén található vékony, papírszerű hártya. A sebet meg kell tisztítani a szennyeződéstől, majd rá kell ragasztani a tojáshéjról levett hártyát a tojásfehérjés felével lefele, vigyázva, hogy jól odatapadjon a bőrhöz és ne maradjon alatta levegő. Ez a természetes sebtapasz idővel kiszárad, megkeményedik és erősen rátapad a sebre, de mindaddig rajta kell hagyni, amíg magától leesik. Annyi előnye van még a hagyományos kötszerekkel, sebtapaszokkal szemben, hogy a gyógyulás után nem marad heg a sérült testfelületen.

(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése