 |
| Újra úton |
(Csontváry bűvöletében Bosznia–Hercegovinában)
A volt Jugoszlávia egykori tagállamaira, köztük Bosznia–Hercegovinára az utóbbi időben nem igazán voltak kíváncsiak az emberek, azt is mondhatni, hogy a délszláv államocskák inkább azt érdeklik igazán, aki személyesen már járt ott. A köztudatban ugyanakkor Bosznia–Hercegovina sajnálatosan még mindig puskaporos hordóként él, amely bármely pillanatban robbanással fenyeget. Emiatt sokan idegenkednek attól, hogy felkeressék ezt az országot, vagy hogy bosnyákokkal barátkozzanak. Fájdalom, de nem tudják, hogy mit veszítenek. Hiszen bennünket, magyarokat amúgy is erős kulturális és történelmi szálak kötnek össze Bosznia–Hercegovinával, s ezt a tényt a bosnyákok sem tagadják, sőt elismerik.
Tömörkény István boszniai írásainak hatására régóta munkált bennem a gondolat, hogy egyszer felkeressem a girbe-gurba utak és az égig érő hegyek országát, hogy a magyarság nyomait kutassam és megkeressem azokat a szálakat, melyek összekötnek bennünket a bosnyákokkal.
A berlini kongresszus 1878. június 28-án köztudomásúlag megbízást adott az osztrák-magyar monarchiának Bosznia és Hercegovina megszállására, kereskedelmi útjai védelmére, sőt jogot biztosított helyőrségek állomásoztatására is a török területeken. Az utazás fő céljait jelentő Mostart és Jajcét sikerült alaposabban bejárnunk. Pontosan azt a vidéket, ahol Csontváry Kosztka Tivadar híres képeit festette a mostari hídról és a jajcei vízesésről. Írásom nem egyéb, mint egy szerény markolásnyi a nagy kincsesládából. Itt szeretnék köszönetet mondani Csutak Attilának és Felszegi Lórántnak amiért az utazás alatt segítettek és tanácsaikkal elláttak.
