 |
| Deltai mákvirág |
A Gorgovával szembeni szigetre többször is átjártam, elsősorban a finom sajt, vaj és tejföl miatt, amit itt készítettek egy farmon, de a mangalicadisznók és fiatal borjúk és birkák is érdekeltek, mivelhogy a farm tulajdonosa gyakran levágatott egy-egy malacot vagy borjút, nyársra húzatott egy-egy bárányt a kényesebb ízlésű turistáknak, halászoknak, no persze azoknak, akik ezt meg tudták fizetni. Ezenkívül lovagolni lehetett, és öreg kancák hátán bekóborolni a szigetet nem volt éppen utolsó mulatság.
Megfigyeltem a sajtkészítést is. A tehéntejet műanyag edénybe töltötték, beletették a poroltót és hagyták megállapodni. Később kézzel összetörték, ismét hagyták állapodni, végül faedényben megformálták a sajtot és sós vízben érlelték, tárolták a farm alatti betonbunkerben.
Azt hallottam, hogy a tulajdonos kecskészetet is akar létesíteni, sőt nyulakat telepíteni. Lesz majd munka az alkalmazottak számára, de lesz pénz is. Igaz, a talpraesettebbek mindig kicsinálják a szivarpénzüket. Nem, nem lopással vagy simliskedéssel a farm rovására. Dehogy. Vannak más módszerek is, pl. a halászok 5 lejt fizetnek minden egyes lótetűért, doboz gilisztáért. A csuka vagy a ponty ikrájáért szép pénzt lehet bezsebelni. Borravaló is csurran-csöppen a turistáktól, szóval jó életük van a munkásoknak, mert ételre, italra, ruhára és szállásra nem kell költeniük. A fizetésüket tisztán hazavihetik. Munkaidő után szabad halászati joguk van, kedvükre pecázhatnak, és biztos eredménnyel, mert a szigettől befele kezdődnek a jó halas vizek.
A titokzatos nyestkutya
Esti beszélgetéseken a deltalakóktól sokszor hallottam a câinele enot-ról. Azonban hiába mutogattam, rajzolgattam, sehogy se tudtam rájönni, hogy milyen állatról van szó. Vidra nem, hód nem, mosómedve nem, nutria sem, róka, pézsmapocok sem, de akkor micsoda? Csak itthon, a szakkönyvek fellapozásával derült ki, hogy a câinele enot nem más, mint a ratoneb, vagy nyestkutya, az Oroszország távol keleti vidékeiről betelepített prémes vadállat.
