2010. október 7., csütörtök

Testvérkeresőben a gagauzok földjén (19)

Történelmi ágyú
Továbbjutni mind nehezebb


Cahulban - Orosz győzelem - török vereség - Ételkavalkád - Nem jó a kopott pénz

Cahul városában egycsapásra megváltozott a környezet, újra Moldáviába értem. Az utcán moldáv feliratokat láttam, moldáv beszédet hallottam. Itt már nem beszélhettem úgy oroszul vagy törökül, mint tettem Gagauziában. Szép város volt Cahul, rendes forgalommal, üzletekkel, bankokkal, cégekkel és Udvarhelyhez hasonló életvitellel. Sok időt azért nem pocsékoltam városnézésre, siettem a múzeumba, hogy láthassam a Vulcăneşti-ben kiállított törökverő ágyúmaketteket eredeti nagyságban is. Jó borsos belépőt fizettem, de megérte, mert gazdag őslénytani, kőkori, bronzkori, dák-római kori, középkori és újkori anyagot láthattam. Egy terem csak az 1768-1774-es török háborúval, annak tárgyi emlékeivel és főleg az 1770-es nagy csatával foglalkozott. Festmények ábrázolták itt, miként veri tönkre Mihail Kutuzov a törököket. Itt kaptak ki a világszerte rettegett janicsárok legelőször, ettől kezdve számítható eme idejétmúlt elitkatonaság hanyatlása.


Falumúzeum is állt a múzeum háta mögött, s bár a fényképezésért itt is jól megvámoltak, nem bántam meg. Azt sem, hogy immár moldáv népviselettel, bútorral és háztartási eszközökkel ismerkedhettem.

Szoljankaleves barna kenyérrel
Hogy teljes legyen az összhang, elmentem egy kisvendéglőbe és szoljankalevest rendeltem barna kenyérrel. De mert ennyibvel nem értem be, még vagy két helyre beütöttem magam. Az egyik falatozóban üvegszekrényekben rengeteg saláta kellette magát holmi sült halhegyek, csirke- és pulykasültek, pirogok, lepények, sajtos kenyerek társaságában. A finomabbnál finomabb ételek közül nehéz volt választani, végül rendeltem egy darab sült halat, egy káposztás lepényt és egy salat suba-t.

A salat suba a következőkből állt: főtt hal, főtt cékla, főtt krumpli, só, bors, tejföl és reszelt tojás. Nagyon finom étel és könnyen elkészíthető. Főtt hal helyett ajánlom kipróbálni füstölt sprottnival (sprot afumat).

Cahulban csak az okozott meglepetést - méghozzá kellemetlent -, hogy az egydolláronként összespórolt maradék tizenvalahány dolláromat nem akarták beváltani. Igaz, hogy kissé kopottak voltak, de azért megvolt mindenük.

(Vége következik)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése