 |
| A szerző, útközben |
Kakaje
Hosszas tépelődés után felültem egy furgonra és elindultam ki, a görög határra. A furgon a határ menti falvakba szállította ki a lakosokat, többek között Kakaje faluba. Megszaporodtak a bunkerek, 2-3 rendben sorakoztak egymás mellett. Nagyon félhettek Enver Hodzsa vitézei a görögöktől. Hát igen. Amióta elszedték Janina tartományt az albánoktól, természetes, hogy félnek a görög mohóságtól.
Megérkeztünk a határra. Pokoli a hőség és egy cseppet sem értek görögül.
Ebédre egy darab sajtot ettem, rá poshadt vizet a kulacsból.
Janina
A határ másik oldalán már várakozott egy autóbusz és kezdtek az albán oldalról átszivárogni az utasok. Amikor meghallottam, hogy 5 euró a fuvardíj, majdnem rosszul lettem. A végén csak megváltottam a jegyet és egész Janina városáig aludtam. Útközben kétszer feljöttek a görög rendőrök és megkutattak minket.
Janina már első nézésre nagyon szép és gazdag városnak látszott. Rend és tisztaság mindenütt. Jó sokat kellett gyalogolnom a vízig, hogy hajóra szálljak és áthajózzak a Pamvotisz-tó szigetére. Egy zöldségkereskedőtől kikunyeráltam egy nagy zacskó barna banánt. Azóta se tudok banánra nézni. Az első kilót vígan befaltam, a többi nem akart csúszni. A hajón ismét legomboltak 2 eurót és közelről megnézhettem a tavat, amibe Ali Tepeleni pasa vagy 27 nőt belenyuvasztott. Állítólag a fia nevelőnője nem akart megbújni neki, azért háborodott fel a fehér szakállú moszlim Bonaparte, de én azt is hallottam, hogy a két fia háremét azért számolta fel, mert a nők rossz irányba kormányozták a fiúkat.
A Pamvotisz-tó szigetén egy mini városállam tárult a szemem elé. Mindenütt éttermek, kiskocsmák, bárok, régiségkereskedések, ékszerüzletek és szuvenírárusok. De nem csak olyan himi-humi ajándéktárgyakat áruúsítottak itt, hanem igazi kézimunkákat rézből, fából, aranyból, ezüstből és drágakövekből. Nagyon sok borostyánkő ékszert is láttam. Ezenkívül hangszerek, edények, ruhadarabok is voltak, no meg minden szép és jó, amit ember megkívánhat. Szívesen laknék Janinában...
 |
| Ali Tepeleni tornya |
Ali pasa házából kialakított múzeumban megint megbőröltek, lassan annyit költök itt egy nap alatt, mint Albániában egy hét alatt, de már semmi se számított, fő, hogy itt vagyok és láthatom a törökös bútorokat, kerevetet, edényeket, kancsókat, fegyvereket, szőnyegeket és az Ali Tepelenit ábrázoló képeket, festményeket. Volt egy női ruha is kiállítva, meg egy kép, amint a török katonák dobálják a vízbe a kőre kötött nőket.
Itthon úgy tudtam, hogy Ali Tepelenit egy kőfal mellett érte a halálos löves, a szigeten úgy magyarázták a múzeum asszonyai, hogy amikor berontottak a fejvadászok és rálőttek az öregre, az a szoba közepén összeesett, erre még rádupláztak és szitává lőtték a padlóval együtt. A padlón én is láttam a golyónyomokat.
A szigetről visszamentem a várhoz, de nem számítottam ekkora hatalmas erődítményre. Ali Tepeleni, Janina Oroszlánja itt tényleg nem gatyázott, amikor többször is megverte az ellene küldött török csapatokat. A vár óriási falai előtt csak bámultam, mint borjú az új kapura és csodáltam, hogy milyen szép utcák, takaros házak vannak a falakon belül.
Először Ali Baba kincsesbarlangját néztem meg. Egy görög régiségkereskedő olyan gazdag kínálattal rukkolt elő, mint a mesében. Az üzlet előtt ezrével hevertek mindenfelé a bronz- és réztárgyak, a mécsesek, lámpák, kardok, puskák, kardok és pisztolyok, a tálak, az katonai felszerelés, mesteremberek eszközei, faragott holmik, bőráru, benn az előtérben tízszer annyi régiség, végül a belső szobában a finomabb munka, az arany, ezüst, elefántcsont, érmék, bankjegyek, ékszerek fiókszámra. Nézelődtem, szédültem és fogtam a fejemet. Mert amit láttam, az már túlontúl sok volt. És nem vehettem meg semmit, még egy rézpénzt se, mert nem volt mivel.
A következő látványosság a török könyvtár és a fürdő volt közvetlenül a régiségkereskedő boltja mellett. A törökök annak idején a háborúskodáson kívül egyebet se csináltak, csak terveztek és építkeztek. Mese az, hogy az elfoglalt területeken mindent leromboltak és felégettek. A tyúkszaros koszos putrikat esetleg, amelyek semmire se voltak jók, a keresztények csak azért hőbörögtek később, mert irigyelték a fürdőket, könyvtárakat, kórházakat, iskolákat, hidakat, szegénykonyhákat. Mert nekik soha nem volt olyan. Meg lehet nézni szerte a Balkánon, hogy a törökök mennyit építkeztek, mennyi minden van még mindenütt, sőt még Magyarországon is, annak ellenére, hogy sok mecsetet, iskolát, hidat leromboltak, hogy nyoma se maradjon a pogánynak. Savoyai Jenő és labanc pribékjei szisztematikusan romboltak, ahová eljutottak.
Felmentem az egykori medreszébe, amit a törökök kiűzésével múzeummá alakítottak át. Már az udvaron elkezdtem az ájuldozást, mert itt még több régiséget kellett megcsodálnom. Halomba rakva hevertek az ágyúgolyók, egymás mellé fektetve szépen sorban az ágyúk és bent az épületben egy gazdag görög magángyűjteményét, vagyis mindenből a legjobbat és a legszebbet: fegyvereket, díszes jatagánokat, pisztolyokat, kardokat, handzsárokat, puskákat, egyéb harci felszerelést, fejedelmi ékszereket,..és nem igaz! Ali Tepeleni híres-nevezetes csibukját. Ez a pénzeszsák görög még azt is megszerezte!
 |
| Ali Tepeleni |
Fájó szívvel távoztam innen, itt már bíztos , hogy soha többé nem szólít imára a muezzin, pedig hány írástudót adhatott ez a medresze, hány okos ember időzött falai között?
A janinai vár annyira tele volt bizánci és török kori emlékekkel, hogy az irányjelző táblák tömkelegében alig tudtam kiválasztani a helyes utat.
Felmentem a felső várba és Ali Tepeleni sírja után kezdtem puhatolózni. Egy görög írástudó ott jegyzetelt közvetlen mellette, és amikor megkérdeztem, nem tudott felvilágosítással szolgálni. De azért megkerült Ali Tepeleni vasráccsal és kupolával védelmezett, ám teljesen jeltelen, táblátlan síremléke. Nagy szégyen ez a görögökre nézve, hogy nem kedveznek a már régen meghalt nagyúrnak és a keresgélő turistáknak, utazóknak. Közvetlenül a sír mellett volt a Fetiye Dzsámi, Ali két fiát - illetve csak a testüket, mert a fejüket apjukéval együtt Sztambulba vitték- is ide a Dzsámi mellé temették. Ebből a dzsámiból se szól már az adhan, mert múzeumot csináltak belőle.Igen igen szerény Ali Tepeleni múzeumot. Egy pár kép és tabló után már végeztem is a múzeummal. A szegényes kiállítást pótolta a sok szép falfestmény.
Nos, voltam Ali Tepeleni szigeti rezidenciáján,megálltam a sírjánál és elméláztam, hogy a nagyúr mégiscsak ott állhatott Sztambulban a Díván előtt ezüsttálcán, ahogyan megjósolták és ahová maga kívánkozott.
A várban még sok látnivaló volt, pl. a bizánci muzeum, egy rakás rom és még másegyebek is, de szürkülödött és a sok jegy, belépő nagyon ellaposította a pénzeszacskómat. Igyekeztem vissza városba. Egy másik kapunál léptem ki a várból, az óriási falak magasságukkal és vastagságukkal is tiszteletet gerjesztettek. Láttam az egyik félreállított, falnak támasztott várkaput: a szú és a rozsda felváltva ették.
Janina városában annyi régiségkereskedést láttam, hogy valósággal menekülnöm kellett, mert elképesztő gazdagságuk teljesen megzavarta volna értelmemet, elborította volna az agyamat.
Visszafelé a buszállomásra időben vissztértem, sőt még plusz időm is akadt egy kis tereferére a kínai üzletben, a kést mégse a kínai üzlettel tettem a nyakamra, hanem a már sokszor vesztemet okozó jaurttal. Addig mászkáltam utcáról utcára egy jaurtosüzlet után, hogy a határra menő utolsó buszt szépen eljaurtoztam. Kigyalogoltam a várostábláig és nekikezdtem integetni, de mintha ott se lettem volna, észre se vettekA kutya görögök hazájában nem szokás a stoppolás. Három óra múlva, amikor már a megágyazáson kezdtem gondolkodni felvett egy albán rendszámú auto és nem cask a határig vitt el, de még be Gjirokasterbe is. Adtam neki 5 eurót, aztán még 3 eurót, de a sofőr nem érte be, ezért kapott még tőlem 2 tekercs filmet,egy halkonzervet, egy fafésüt és egy saját magma csinálta tokú lipován halaskést. A késnek örvendett a legjobban. Na én balfék, megspórolhattam volna az eurókat, ha rögtön a késsel kezdem. Elfelejtettem, hogy Albániában vagyok.
Gjirokaster
Sötét este volt már, és én azon kezdtem gondolkozni, hogy ma már eleget költöttem , nem megyek vissza az emberfogó albán sokszemélyes lakáshotelébe. Inkább valamelyik gyárban keresek helyet magamnak. Két elhagyott és nagyon romos gyárban próbálkoztam, de a többemeletes gyár minden egyes szobáját, termét úgy összeszarták, teleszemetelték, hogy egy tenyérnyi tiszta helyet se tudtam keríteni. Az egyik teremben egy óriási halom szarospelenkát láttam. Mi a fene ez? Idehozták egy bölcsőde egész évi pelenkatermését?
Visszamentem az útra, és elkezdtem integetni a sötétben, hátha megszán egy jótét lélek. Meg is szánt. Igaz, hogy csöveken és szúrós dolgokon kellett ülnöm, mert a sofőr még a kabint is telepakolta áruval, de összeszorítottam a fogamat és a seggemet és kibírtam Tepeleneig. Itt kikászálódtam, a sofőr nem akarta elvenni a pénzt amit felkínáltam. Jószerencsém tehát kitartott, de még nincs vége a mai napi szerencsés szériának, mert betértem egy vendéglőbe, ott összebarátkoztam egy nagy albán családdal, akik valamilyen összejövetelt tartottak, mert még Olaszországból és Spanyolországból is hazajöttek a rokonok. Nagy lakomát és ivászatot csaptak, nekem is jutott egy tányér sült kecskehús, hozzá kenyér, savanyúság. Degeszre ettem magam. A vegetáriánusok pedig egyenek füvet, mert még azt se tudják, hogy miért van lyuk a fenekükön. Én a füvet a kecskesültön ettem, ugyanis a mester a pecsenyét utólag megszórta oregánóval.
Ezután elmentem Ali Tepeleni szobráig a főtérre és megsimogattam az öreg papucsát. Na, Öreg! Most segíts ki! Nincs éjjeli szállásom. A kérés meghallgattatot, pár lépéssel arrébb ott volt az ürességtől kongó, enyhén kommunista hotel, ott a felkínált 500 lekemnek úgy megörvendtek, épp, hogy meg nem csókoltak. Nagyon rendes szobát kaptam, tévével és tiszta ágyneművel. Csak budizni és mosakodni kellett kimennem egy csaphoz.
Ezzel a mai nap olyan szerencsésen ért véget, mint a mesében.
Tepelena
 |
| Ali vízbe dobja fiai háremét |
Felültem egy furgonra, olyan kietlen és elhagyott vidéken mentünk keresztül, hogy itt semmi esélyem se lett volna gyalog. Ez a sofőr nagyon kiabálós volt. Ha beértünk valami kis putrid faluba, máris kiabálni kezdett: megyünk Fierbe!Megyünk Fierbe!
A rossz utakat most csinálják ezen a vidéken... Fierben furgont cseréltem és valahogy eldöcögtünk Beratba. A pénzem majdnem elfogyott. Annyit költekeztem az utolsó napokban.
Berat
Berat a világ legszebb és legjobb városa. Legalábbis szerintem. Csak az a baj, hogy már nem igazán muszlim és nem az oszmán időket érjük.
A mese szerint élt egyszer két óriás akik jó barátok voltak, de egy lányon összevesztek és csatázni kezdtek egymással.Tomorr vitéz erőssebb volt és kardjával addig kaszabolta Shpirag vitézt, hogy az összesett és meghalt. Nem sokkal később Tomorr is belehalt a sebeibe. Haláluk után testük kővé vált, ebből lettek a közeli Tomorr és Shpirag hegyek. Az őket sirató lány könnyeiből lett az Osum folyó.
Akárhogy is történt, Berat gyönyörűszép város, valóságos ékszer az albán városok között. Már 1961-ben a templom és mecsetromboló Enver Hodzsa műemlékvárosnak nyilvánította, 2008-ban felkerült az Unesco listájára is.Az egész város a hegyoldalra épült, a házak valósággal egymás nyakában vannak és rengeteg a keresztyén templom, a mecset, az oszmánkori épület.
Legelőször a Xhamia e Beqareve nevű Agglegények Mecsetjét (1828) néztem meg. Ide jártak a korabeli Berat nőtlen kereskedői. A mecsetet sajnos bezárták, nincs használatban, alatta üzletek voltak.A falfestményeket Zaim Kurti készítette.
Rengeteg külföldi turistával találkoztam,többnek olyan volt a haja mint a teve szőre. A köszönést nem fogadták.
Második látnivalónak az egykori hárem romjait néztem meg. Ezt az épületet Ahmed Kurt Pasa építette a XVIII században. Később a Vrioni családé lett.Ez a család mindig sok politikust adott az országnak, 1920-21 ben Ilias Vrioni miniszterelnöki tisztséget töltött be. A hárem romjai előtt egy felnagyított régi fénykép mutatta, hogy milyen volt hajdanán a hárem épülete, amikor mégállt.
Harmadik látnivaló a Xhamia Mbret, vagyis a Király Mecset volt.Ezt a pompás mecsetete Bajazid szultán építette a 15 században.
Negyedik látnivalónak a dervisek tekkéje következett. Az épületet 1782-ben Dush Barka mester építette., később Ahmed Kurt pasa kiegészítette. Ma a derviskolostorban a városi hivatalnokok tevékenykedtek.
Ötödik látnivalónak a Xhamia e Plumbit, vagyis Ólom Mecsetet (1553-1554) néztem meg. Ezt a mecsetet a Skuraj család építette. Ezt az épületet nem sikerült a múzeumlistára tenni, mert ma is használják a muszlimok.
Itt Beratban annyi volt a látnivaló, hogy a végén azt se tudtam, mit nézzek. Egy egész hetet el lehetne itt bogarászni, csak ideje és pénze legyen az embernek.
Hatodik látnivalónak a várat szemeltem ki. Bizony több , mint egy órát kapaszkodtam felfele a meredek utcákon ,míg felértem. A kapunál megfizettettek, csak a várbéli lakosokat engedték békében tovább. Legközelebb én is várbéli lakosnak fogok öltözni,bevásárlószatyorral és szerszámokkal a kezemben. Az óriási területen fekvő várat ma is úgy lakják, mint régen.Itt voltak a legszebb régi török házak a keskeny utcácskákban. Keresztyén templom is bőven akadt, egynéhányban laktak, mint rendes lakóházban.Ezt se mondhatja el mindenki magáról.Nem elég, hogy egy középkori várban lakik, de a háza egyenesen templom. Olyan hatalmas volt a vár területe, hogy nem is tudtam bejárni. A sűrűn beépített utcácskák mindegyike rejtegetett vagy egy vendéglőt vagy régiségkereskedést.A várbeliek is kipakoltak ezzel-azzal a kapujuk elé és megpróbálták a turisták nyakába varrni szőtteseiket, terítőiket.
Találkoztam egy esküvői menettel.Jöttek fényképezkedni. Amíg a várba felmásztak, bizony a pocakot leadták.Mehettek vissza a lakodalomba tovább lakmározni.
Betértem a Néprajzi Múzeumba, már előre tudtam, hogy zárva lesz. Úgy is volt.Némi apróért az őr beengedett és megnézhettem legalább az udvart és a kölső kiállításokat.Ez is valami.
Visszafelé a városba már könnyebbel ereszkedtem lefele. Egy építkezés alatt álló ház udvaráról loptam két tányér napraforgót, vizem és kenyerem volt,az ebéd kitellett.
Került egy furgon is Elbasanba, csak Rogojinánál át kellett szállnom.
Rogojina
Cigányokat találkoztam az útmentén amint kukoricát sütögettek. Még rácsuk se volt, csak egy csutkó parazsánál sütkéreztek. Egy újságpapíron hevert a megsült kukorica, a másikon az aprópénz. Biztos, hogy nem kapálták meg soha azt a kukoricát.
Láttam rendőröket is. Nagyon harciasok voltak. Felkunkorodó tányérsapkájuk átmenet volt a régi náci és későbbi olasz tányérsapka között.Világoskék inget, piros csíkos sötétkék nadrágot viseltek csizmával és hatalmas revolverrel.
Az albán sasok mostanában elég gyengén röpködnek, mert a szegényebb vidékeken nagyon kopott zászlókat lenget a szél. Gazdagabb városokban vadonatúj lobogókat lengetett a szél.
Elbasan
A furgonok állomáshelyén vásároltam egy nénikétől négy darab mézeskalácsot.Nagyon ízetlenek voltak, gondolom a liszt, olaj mellől a mézet kihagyták. Kettőt megettem, kettőt odaadtam egy ugyancsak furgonra várakozó család gyerekeinek. Elég sovány ebéd volt ez a mézespogácsa ebéd.
A furgonba felült az a vad tekintetű albán is, akivel még Makedóniában találkoztam a bazárban. Csodálkozott, hogy megismertem, még azt is elmondtam neki, hogy milyen színű ruhája volt, mit akart vásárolni.
Kicsi a világ. Útközben összebarátkoztunk,kiderült, hogy makedóniai albán, csak látogatóba jött át Albániába. Szerbül beszélgettünk.
Egy helyen megálltunk vizet inni. Ezen az állomáshelyen minden a vízről szólt. 8-9 csapból ömlött ki a hegyi források vize, az árusok pancsoltak a vízben, a sörök, üdítők ,dinnyék vízben áztak. Autómosókat is láttam. Felfelé állított, kővel kitámasztott spriccelő gumicsövek jelezték, hogy üres a “műhely”, bátran jöhet a következő kliens.
Qafa e Thanes
Határ
Visszaváltottam maradék lekjeimet euróra. Jó nagyot buktam az üzleten. Gyalog törtettünk a túloldalra, s reménykedtünk, hogy valaki csak bevisz Strugaba. Egy macskás nő is várakozott előttünk.Megszólítottam albánul, visszaválaszolt, kevéssel ezután kiderült, hogy szerbül, angolul sőt olaszul is tud, hogy miért olaszul?hát mert egyenesen olasz, csak bedolgozik az egyik követségnek Makedóniában. Felkunyeráltuk magunkat az albánnal az autójára, hogy vigyen be Strugába, aztán hogy ha tovább megy vigyen el tetovoba, aztán ha tovább megy akkor már vigyen el egészen Skopjeba. Úgy is történt.
A macska útközben összecsinálta magát elől-hátul. Nem gondoltam volna, hogy a macskák is tudnak rókázni.
Az albán kiszállt Tetovonál, én a nővel egész Skopjeig osztottam az EU-t és áldásait. A fenének se akarta megérteni, hogy mi nem termelőnek kellettünk az EU-nak, hanem fogyasztónak, rabszolgának, hogy legyen kire rásózni a sok mocskot, eladhatatlan tápos terméket, az agyonpuffasztott ízetlen zöldséget, gyümölcsöt. Meg hogy milyen jó a vegyes lakosságú, multikurturális ország ahol mindenki mindenkivel keveredik. Példaképe Amerika. Na ez igen! Ezeknek a nyugatiaknak nagyon ki lehet mosva az agya. Ez a nő is hiába dolgozott a követségen, hiába tudott még franciául és spanyolul az angol, az albán, az olasz és a makedón mellett, gyerek helyett macskát tartott és egyáltalán nem érdeklődött a nemzetiségi problémák iránt, magasról köpött a népviseletre, a hagyományokra és a történelemre. Búcsúzóul kaptam 50 dinárt.
Skopje
 |
| Görög utca |
Skopjéban nagy nyüzsgés és eirópai hangulat, modern-fényes világ fogadott. Nem igazán tetszett.Mintha egy más bolygóra kerültem volna. Már azzal keződött a buli, hogy a budiért fizetni kell. Le van szarva! Úgy is fizetni kell. Skopjeben a nagy világi életen kívül legelőször is azt tapasztaltam, hogy megjelent a pornó az újságárusoknál. Nagyon is kell az az utasembereknek éjjel fél egykor. Erre áhítoztam én is reggel 6 óta!
Szófia
Ismét átváltottam maradék dinárjaimat, ismét elég gyengén váltották be lévára. Annyit azért adtak, hogy egy buszjegyet vegyek vele. Még egy sajtos börekre is futotta. Szófiában vonatra szálltam és irány Kazanlak, a Rózsaváros. A vonaton összebarátkoztam egy angolul tudó bulgárral és egy vicces holland fickóval, aki Szófiában lakott. Félóra múlva kiderült, hogy a velünk szembe ülő nő is holland. Érdekes módon a két holland nem borult egymás nyakába, nem kezdtek bele valami nagy holland mesébe, csak ültek, mint két savanyú uborka. A bulgár az roppintotta, annyit beszélt, hogy alig tudtuk leállítani, hogy mi is szóhoz jussunk.
Kazanlak
Kazanlakban ahogy leszálltam, első dolgom volt egy buszjegyet venni. Egyben megérdeklődtem az indulás időpontját is, vigyázva a fordított integetésre (az igen nem, a nem igen). Mindezek után nyugodtan mentem be a városba rózsatermékeket vásárolni.
Russe
Elég kényelmesen megérkeztem Russéba, csak a hőség volt akkora, hogy egyszer arra ébredtem a buszban , a vas égeti a lábamat. Noha már eleget jártam Russeban gyalog is, járművel is, a bazár és egy ebédrevaló dinnye kedvéért úgy elbódorogtam valamerre, hogy egészen rossz helyen lyukadtam ki valahol a városvégén, a táblák aztán úgy elvittek valamerre, hogy csak nagy kerülőkkel, igen hosszas gyaloglás után tudtam a határhoz vergődni. Jó szériám folyatódott, mert már a negyedik autó felvett, a bulgárok jobb szívűek voltak, mint a román autósok. Ezek között volt egy, amelyik arra hivatkozott, hogy nincs hely, azért nem vesz fel, noha látszott rajta hogy hazudik, hiszen hely volt bőven az autójában. Meg is mondtam neki, hogy se hülyének, se vaknak ne nézzen. Inkább mondja meg becsületesen, hogy ne haragudj komám, de nem veszlek fel, mert félek tőled. Ki tudja ki vagy, mit rejtegetsz a zsákodban. Mostanában annyi baj történik a stopposokkal... A fickó nem szólt semmit, csak elpirult és továbbhajtott. Azt hiszem a mai napra pontratettem.
Bukarest
A bolgárok bevittek egészen a Piata Romanaig. Innen csak egy lépés volt a Stefan cel Mare bulevard és a bátyám irodája, hogy pénzem, ételem,vizem, ruhám és erőm fogytán meg legyek mentve.
A nagy kutyafuttában utazás, a sok fázás, éhezés, kínkeserves gyaloglás, nélkülözés itt véget ért, de csak azért, hogy eltegyem magam holnapra és új erőt gyűjtsek egy következő utazáshoz, pénzt és felszerelést szerezzek egy másik albániai úthoz, mert ezt az országot nem elég egyszer felfedezni, huzamosabban kell tanulmányozni, több időt, energiát fordítva egy-egy tartomány megismerésére. Legközelebb csak a hegyi falvak mindennapjait szándékozom nagyító alá venni, azokét, amelyekben egykor Nopcsa Ferenc is megfordult. De ez már egy másik történet.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése