Sasok, hegyek, szkipetárok (9)

Kilátás a kaninai partra

Kanina

Hajnali öt órakor a hajnalt előbb a kakasok köszöntötték, majd a szamarak. Olyan ordítozás, eszeveszett iázás támadt, hogy nem tudtam tovább aludni, muszáj volt felszedelőzködnöm. Gyors csomagolás után leóvatoskodtam a betonépület tetejéről, hogy megnézzem, mi is a látnivaló ebben a faluban. Kaninába Szkander bég huga, Mamica miatt jöttem, aki bátyja halála után átvette a hadak vezetését és még egy darabig eredményesen harcolt az oszmánok ellen. Mamicának itt Kaninában volt a székhelye, az itteni várból írányitotta a harcokat. A falu fölötti dombon található vár mostanra nagyon lerobbant, a falakon kívül semmi érdekes látnivaló nem akadt. Egy munkáscsapattal találkoztam, akik a várhoz vezető utat javították, rakták ki kővel. Fenn a várban látszott, hogy nem is olyan régen még valamiféle épületek állhattak, mert igen sok volt az omladék, a rom és a kupacba hányt épületkő. Egy mecsetnek a romjaira is rábukkantam, meg házak romjaira.

Kaninában gyorsan elintéztem a látogatást, mert a faluban semmi, de semmi látnivaló nem akadt. Gyalog mentem Vlorába visszafelé az erdők között a szerpentineken. Egy pihenőnél halkonzervet, kenyeret, hagymát reggeliztem. Rettenetes! Még mindig van az otthoni konzervekből és hagymából. Nem akar elfogyni!

Sok pulykát láttam futkározni az út mellett. Tanya lesz a közelben, onnan csavaroghattak el. Csak egy lovas emberrel találkoztam , aki rőzsét gyűjtött és egy háromkerekű motorbicikli-teherautókeverék csodajárművel. Ez utóbbi vezetője megállt és egészen Vloráig vitt. Csodálkoztam a sofőrön, mert a bal kezén csak 3 ujj volt, a jobbja fakéz, s mégis ügyesen vezette a masináját. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló járművek úgy születtek, hogy a teherautóra éjjel rámászott a motorbicikli.

Vlore

Vettem egy dinnyét egy utcai árustól. A városvégén cigánytelepre bukkantam. Nem győztem kerülgetni a szemetet és a mocskot. A büdösséget nem tudtam kikerülni. Inkább befogtam az orromat.

Vlorei plázs

Elhagytam a várost és kiértem a tengerpartra a plázsra. Rengeteg embert láttam sütkérezni. Mások a sütkérezőknek kínáltak mindenféle úszáshoz, napozáshoz, semmitevéshez való holmit. Az árusok is begyújtottak a miccssütők alá. Csak kétszer akadt olyan autó, amelyik megállt nekem. Hiába integettem, a többiek mind tele voltak strandolókkal. Strandosbuszokat is láttam.Az ablakukban írta a strand nevét, ahová mentek.



Orikum

A modern Orikum egy hatalmas plázs. A fél város, de még a szomszéd városok a tengerparton döglődtek. A sok töméntelelen ember mind azért jött ide, hogy ellocsipocsizza, kártyázza, egye-igya, heveréssze a napot. Én a fürdést nagyon gyorsan elintéztem. Ledobtam a ruhát, egyet úsztam, gyorsan vissza és már mentem is tovább. Épp csak megmártottam magam a felfrissülés kedvéért.

Orikumi romok közt

Azt hittem, lejárom a lábam, mire átvergődtem a modern Orikumon, végimentem egy hatalmas tengerparton, hogy eljussak egy katonai zónáig és végre valahára közelébe kerüljek az antik Orikumnak. A plázson sütkérezők elmondták, hogy a katonaságon egész biztosan nem tudok átvagdalkozni, mert a telep mögé csak buszos turistákat engednek be vezetővel. Engem ez nem tántorított meg, még azért is továbbtörtettem. Itt a tengerparton egyetlen vonalban húzódó étterem- és vendéglőkáoszt csak egy egy motel vagy panzió szakította meg. Az egyiknél vízcsapot láttam, gyorsan rábuktam szomjamat oltani, erre kijött a tulajdonos egy pohár hideg vízzel és behívott sajtot, paradicsomot és kenyeret enni. A vendégeskedés jól is esett a gatyatépő melegben, mert még a levegő is vibrált a hőségben, de még nem tudtam, hogy mi vár rám.
Vendégeskedés után gyorsan elbúcsúztam és bekopogtam a katonasághoz, ahol egy kicsit vaciláltak, de az albán nyelvismeret és a pénz megnyitotta a szíveket és a kapukat. Előkerült egy biciklis idegenvezető bácsika, neki is kibéleltem a zsebét és már csak az útlevelemet kellett leadnom. De minek ide a bicikli? - néztem nagyot. Hát arra, hogy a római Orikumig még volt egy pár kilométer aszfaltút. Ezt a távot kellett nekem legyalogolnom hátizsákkal a hátamon döglesztő melegben. A talpam is elkezdett fájni, a vállam is elkezdett fájni, a végén már mindenem fájt és úgy elfáradtam, mint egy igásszamár. Nagysokára végül megállt a biciklis idegenvezető, bementünk egy elhagyott katonai táborba, elhaladtunk egy rakás rozsdásodó tengeri akna, egy másik rakás  föld-levegő rakéta mellett,ezután következett egy nagyon ócska gépkocsipark, egy másik parkoló tele ágyúval és légelhárító üteggel, aknavetővel és más finomsággal. A sok háborús kacatot kedvére ette a rozsda, az omladozó laktanya előtt pár szolgálatos katona unatkozott és próbáltak aludni egy halom rozsdás géppuskaheveder között. A katonaság nagyon levitézlett errefelé, ha itt így romladozik minden. Na, de ez is véget ért, és előbukkantak a romok. Az antik Orikum valaha virágzó kikötőváros volt a rómaiak idejében, Julius Caesar itt állomásoztatta a hajóhadát, innen indult Pompeius ellen. A színházon, kút- és házhelyeken és oltáron kívűl nem sokat láttam,mert ebben a városban amit feltártak azt vagy a múzeumba vagy házépíteni vitték, a feltáratlan  pedig még ott van a talpunk és a sok szederbokor alatt. Ezt bizonyították a vöröslő cserépdarabok is, annyi volt belőlük, hogy rengeteg. Tehát ez volt Orikum, a nagy hűhó, nagy felhajtás, sok gyaloglás és pézfizetés semmiért.

Visszafelé megint csak vánszorogtam és az örökkévalóságnak tűnt vissztérni a főútra.Az egyedüli nyereség talán az volt, hogy lefényképezhettem a katonai telep melletti tengert védő bunkersort, amit elkezdtek felrobbantgatni. A főúton ismét sokat kellett gyalogolnom mígnem egy tunéziai autós felvett és elhozott egy darabig. Menetközben arabul és franciául beszélgettünk. Majd megint gyalogoltam, ekkor egy idős házaspár vett fel, de a vidékből semmit se láttam, mert elaludtam.  Harmadszorra már nem gyalogoltam, hanem elkezdtem kitartóan integetni. Két tápos autós is elhaladt,figyelemre se méltattak,pedig ezeknek másként integettem. Csak egy fiatal páros állt meg, ezek aztán elhoztak Kimeraig.


Kimera

Kimera előtt sok szerpentinen kellett felkapaszkodnunk, innen látszott Korfu és a tenger minden szépsége. Gyógynövény és mézárusok kínálgatták portékáikat. Kimera városában kiszálltam és megnéztem a plázst ,egyet förödtem a tengerben és nyomban el is aludtam.Csodák csodája ,senki se vitte el a holmimat. A pancsikoló és napozó nép saját magával volt elfoglalva, nem másokkal. Alvás után felfrissülve , kipihenten mentem be a városba dinnyét, joghurtot és barackot vásárolni. Tengernyi turista hömpölygött a szárazon is. Mindenki vásárolt, evett -ivott és szórakozott. Láttam egy éttermet amelyik elé kínaiul is kiírták az étlapot. Bementem érdeklődni, de senki se tudott kínaiul.

Éjszakára betértem a városvégi kempingtáborba szerencsét próbálni. Egy angolul és olaszul tudó pincérfiú kalauzolt végig a táboron, mutogatta a felszerelést és a sátrakat ,és mire vissztértünk a kapuhoz hála az albán történelemtudásomnak, a sátort sokkal olcsóbban kaptam meg ,mint mások. Még egy régi pénzt is el tudtam adni neki, úgyhogy több jött be, mint amennyi kiment.

A sátortáborban volt:

1. Konyha
2. Padok és asztalok
3. Sátrak ágyneművel és matraccal
4. Tusoló szappannal és samponnal
5. Mosdókagylók
6. Ruhaszárító
7. WC.
8. Villany
9. Internet, zene
10. Rend, tisztaság, pontosság, olcsóság és vendégszeretet

Vacsorára jaurtot, kenyeret, hagymát, paradicsomot ettem, majd egy kis sárgadinnyét. Sült halat is rendeltem 100 lek erejéig. Adtak három halacskát. A szomszéd asztalnál egy izompacsirta fogyasztotta a vacsoráját, hívtam egyen dinnyét, de nem akart, inkább nekem adta hú és krumpliadagjának a felét.

Elemeimet feltöltöttem , hasamat megtöltöttem ,ruháimat kimostam, egyet tusoltam és olyan megelégedetten aludtam el, mint a kicsi babák az óvodában. Éjjel egy kicsit hideg volt, hiába gombolkoztam be.

Gyalog indultam tovább,egy autós valahol felvett és elhozott Nova Saranda-ba.

(Folytatjuk)