2010. december 18., szombat

Felfedezőúton a Duna-deltában (2)

A gorgovai posta épülete

Megérkezés Gorgovára

A Székelyudvarhely–Tulcea–Nufăru közötti távolságot egyhuzamban átaludtam barátom autójában, s egyébként is éjszaka lévén, nem sok látnivalóval kecsegtetett a táj. Persze a lepratelepről lekéstem. Erről ezt írja Simon Hunor:

„Kevesen tudják, hogy Európában még ma is létezik lepratelep, és még kevesebben, hogy a kontinens utolsó ilyen intézménye Romániában van.

Az ország délkeleti csücskében, a Duna-delta vidékén lévő Tichileşti faluban 39 leprás él, teljesen elszigetelve a külvilágtól. Sokan több mint 30 éve tengetik itt életüket, ők már nem is vágynak vissza a társadalomba. A néhány düledező házból álló település lakói nem hagyhatják el a falut, látogató pedig nemigen téved ide, még a legközelebbi rokonok is ritkán keresik fel a telepen tengődő családtagjaikat. A szomszédos falvakból azonban olykor mégis átruccan néhány istenfélő ember – egy darab sajtot, néhány tojást, tejet hoznak a lakóknak. A betegek antibiotikumokat és fájdalomcsillapítókat kapnak, egyre ritkábban és egyre kevesebbet, hiszen a gyógyszer Románia-szerte hiánycikk és nagyon drága. A lakások bútorzata egyetlen asztalból, egy-két székből, szalmazsákkal fedett vaságyból áll, amelyből ritkán kelnek fel a betegek. . Személyenként napi 9000 lejt (9 új lejt – sz. mj.) (kb. 20 korona) fordít az állam a betegek élelmezésére, a zsebpénz napi 1500 lej (1,5 új lej – sz. mj.). Ezt általában dohányra költik – a legolcsóbb kapadohányt szívják. Van egy „klubjuk” is: az épület a „kinti világban” még istállónak sem lenne megfelelő. A telep lakóinak szürke életében a legnagyobb szenzációnak egy-egy házasság számít. Van, akinek gyermeke is született, néhányan már unokával is büszkélkedhetnek. Az utódok rendszerint teljesen egészségesek, így, ha akarják, elhagyhatják a telepet. Többségük sose tér vissza többé.”

Nufărunál a kompra várakozva bőven volt alkalmam beleszagolni a Duna-szagú levegőbe, itt pillantottam meg az első motoros halászbárkákat és fekete lipován facsónakokat. Tengerjáró útjaim alkalmából ugyan sokféle vízi járművet kipróbáltam, még többet láttam, de a dunai hajózás első közlekedési eszközeinek megpillantása – még a motoros bárka által vontatott komp látványa is – újdonságszámba ment. Különösen egy öreg bácsika keltette fel a figyelmemet, aki még öregebb facsónakjával lassú, ám biztos mozdulatokkal evezve szállított egy ernyője alá búvó kisgyermekes anyukát az egyik partról a másikra.

Rögtönzött kerítés
Élni és élni hagyni!Ez a legfontosabb szabály itt a Deltában. Hogy a nagy hajók, bárkák és gyors röptű motorcsónakok mellett megférjenek az ilyen öreg bácsikák a feketére kátrányozott csónakjaikkal, a nagyipari halászat mellett munkát és kenyeret kapjon a lipován halászcsalád is, hogy a nád-és fakitermelők, az Deltából mezőgazdasági területeket átalakítók, a vadászok és a turisták csak annyit használjanak el az eléjük öntött kincsekből amennyi feltétlenül szükséges, hogy jusson és maradjon is. Hogy ahonnan elvettek, oda tegyenek is. Mint ahogyan Kiss J. Botond, akinek nevét tisztelettel ejti ki az udvarhelyi polgár és a deltalakó ember egyaránt.


Nufăru után egészen Gorgova faluig aztán olyan autós utazás következett, amelyre még legvadabb álmaimban se mertem számítani. A teknőnyi vizesgödrök, embernyi barázdák, a szemerkélő eső és a sáros út próbára tette nemcsak barátom utánfutóval és csomagokkal megterhelt terepjáróját, hanem autóvezetői tudományát is. Utóbbihoz én nem tudtam hozzászólni, mert a gyomrom állandóan a nyakam köré tekeredett, ezért kissé kínosan számolgattam a mögöttünk maradó településeket, nézegettem az út menti csatornát, majd végtelen megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, amikor hosszas rázkódás, döckölődés és felborulás-veszély után végre befutottunk Gorgovára.

Esős napok

A mindjobban nekibátorodó eső, a kenyértészta módjára dagadó sár miatt nem sok reményem maradt a falu feltérképezésére, ezért kénytelen voltam megelégedni a szóbeli információval. Ezek szerint Gorgova falu félúton fekszik Tulcea és Sulina között, és állítólag a közeli Gorgova-tóról kapta a nevét. A falu 6–7 km-re van Mila 23-tól, az ügyes halászairól és sportolóiról elhíresült halászfalutól, Maliuc településtől pedig csak 3 km út választja el.
Gorgova nem túl régi halászfalu, ennek ellenére némelyek úgy vélik, hogy már 1878-ban megjelent a korabeli térképeken, igaz ekkor még csak Gorgul néven. A 13 négyzetkilométeres Gorgova-tavat is így nevezték akkoriban, amely csak 2–3 m mély, de kitűnő ponty- és harcsalelőhely.

Úgy látszik valaki igen dobolhatott az esőistennek a kerti növényeket éltető vízért, mert az ég csatornái nem akarództak eldugulni. Ömlött az eső, mint a fene, azonban ez nem tántorított el, hogy nyakamba ne vegyem a falut. Hogy a falu nem bővelkedett régi házakban, ezt rögtön az elején megtapasztaltam, öreg emberek szerint a vályogból, nádból és sásból épített házak nem bírják az időjárás viszontagságait, az árvizeket, és a megsüllyedés veszélye miatt gyakran tatarozásra, átépítésre szorulnak. Fényképezni azonban nem tudtam, mert az eső, és a nagy sárban való ide-odacsúszkálás állandóan beleszólt a dologba. Néhány régi házon kívül sok rozoga lipován csónak és útszélen hányódó öreg szekér is felkeltette az érdeklődésemet. A nádfedeles házikók és gazdasági épületek mellett szép számmal akadt eternittel fedett modern ház, székelykapus zsindelyes panzió és valóságos palota, melyek azt bizonyították, hogy itt a Deltában jól megfér egymással a lipován, az udvarhelyi székely, a moldován és a bukaresti.

Ismerkedés a cselőpókkal

Falujárás közben elvetődtem a temetőbe, s visszafelé jövet leróttam a véradót a Deltának. Hihetetlen véletlen folytán a jobb lábbfejemet megcsípte egy darázs és kevéssel azután egy pók. Mire hazaértem a lábfejem, bokám, lábszáram és térdem úgy feldagadt, mintha felpumpálták volna. Tüzelt és fájt az egész lábam. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy válogatott mentolos kenőcsökkel és hideg borogatással kísérleteztem. Azt mondják, Leteán van fekete özvegy is (életveszélyes csípésű mérgespók-fajta). Még csak az hiányzik, hogy összeakadjunk!
Gorgovai temető

(Folytatjuk)

a dunadelta.ro nyomán / a szerző fotóival

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése