2011. május 19., csütörtök

Tiroli tolmácsnapló (4)

A mormota Tirolban úgy látszik,  mindenre jó...

Tizenegyedik nap

Mindjárt két hete, hogy itt vagyok. Már aludni se tudok. Tanulni nincs mikor, elmélkedni sincs mikor, épülni nincs kivel, vitázni nincs kivel. A munkások csak a szkmájukhoz értenek. Nem mondom, jó ez is, hogy az ember becsületesen dolgozzék, szépítse a környezetét, rosszat ne tegyen, de a komákra egy csöppet sincs hatással a klasszikus zene,a festmények, a világirodalom, a történelem és művészettörténet, a gasztronómia, a tájszólások, a könyvek  és minden ami engem érdekel. Amiért élek és halok.

Gazdánénk mind a két fát lekopasztotta és még a hullóalmát is felszedte. Ha nem isszuk a sörét, akkor almát se együnk. A sovány reggeliktől, de főleg a házban lógó rengeteg csontfejtől, kitömött állattól és egyéb preparált kadávertől rosszul vagyok. Hihetetlen, hogy vannak emberek, akik a lakásukat, sőt a hálószobájukat is megölt állatok darabjaival díszítik. Én például az állatokat élve szeretem nézegetni, vagy a tányérban elkészítve egy sültnek. A bőrből legyen táska, cipő, nadrág, az agancsból bicskanyél vagy gomb és ezzel el is van rendezve az ügy.

Nagy divat errefele a holland fapapucs. A parasztok, a teherautósofőrök, de még a polgárok is ebbe járnak.  Annyiban különbözik a holland változattól, hogy ezt a tiroli fajtát szőrös tehénbőr borítja kívülről.

Láttam vénaszonyokat síbottal a kezükben gyalogmankózni az aszfalton. A városi ember ha lelép a betonról a földre, máris szédül. Ezért kell a két símankó, hogy legyen mibe kapaszkodni.

Összeszedtem 5 sörösüveget és elvittem beváltani az szupermarketbe. Egy lyukon kellett beadnom, s ahogy rátettem a szalagra, az érzékelő bekapcsolt, a szalag megindult és elvitte az üvegeimet. Két üveget azonban visszadobott. Az egyikről a címkét leszedtem, erre elvette, de a másikat nem akarta. Ott kellett hagynom. Az üvegekre kaptam 45 centet, na jó, kinéztem egy 29 centes joghurtot a polcról, viszem a pénztárhoz, de legnagyobb meglepetésemre nem futotta a 45 centből, még 10 centtel fel kellett pótolnom. Ez aztán a csalás a javából! Gondolom, mindennel így van. Hiába számítod ki a polc előtt, hogy ennyi meg ennyi az annyi, a pénztárnál egész más összeget kell fizetned.

Egész nap nem csináltam semmit. Reggel egy kicsit lapátoltam, hogy felmelegedjek, aztán hoztam egy kábelt, egy fúrógépet vagy más apróságot a csarnokból. Kizárólag a tolmácsolásra koncentráltam. Megterveztem a programomat, hogy ne unatkozzam. Kicsit olvastam, kicsit tanultam a teherautó fülkéjében, sőt még aludtam is. A munkások, akik azt hitték, hogy a tulajdonos embere vagyok, akit „téglának” hagytak hátra, most megnyugodtak.

Vacsorára karfiollevest, disznósültet (én halat), salátákat és fagylaltot ettünk. A pultnál részegeskedőktől gyűjtöttem még egy pár tiroli kifejezést:

Ameacht - előbb
Briggaé - kis híd
Döggl - posztópapucs
Féchtig - kész
Fütach - kötény
Gschmach - íz
Gspu - barát
Huhne - kakas
Keachbaam - cseresznyefa
Lötr - férfi
Mahitzen - bégetés
Moalach - fenyőszirup
Muhitzen - múgatás
Murmal - mormota
Nadl - Nagymama
Nene - nagytata
Oacht - hely
Öbaschgachten - gyömölcsös
Reibe - szerpentin
Ringe - könnyű
Stözl - fabili
Tate - apa
Troad - gabona
Trüpfitzen - csepeg
Wichtlang - virsli
Wunderboasn - kíváncsi
Zigori - fiatal gyermákláncfűlevél
Zmoargnscht - reggel korán
Zoig zamtua - holmikat összeszedni

Még mindig nem ittam vizet. Amíg munkában voltam, Gazdáném takarított a szobámban, kinyitotta az ablakot, de úgy is felejtette. Ami kicsi meleg volt, az is odalett. Hideg szobában tusolhattam. A fiúk is unják magukat. Orbán Pina Peti bevitte a kitömött borzot a szobába és beletette az ágyába. Még be is takarta. Neki meg valaki odaragasztotta a cipőjét a padlóhoz. Végre megláttam a Gazdát. Bevittem a Gazdánénak a kitöltött bejelentkezési lapokat s akkor megláttam a Gazdát. Egy kicsi szürke szakállas öreg volt, ott heverészett egy ágyon egy rakás agancs alatt és szivarozott. Azt is megtudtam, hogy van egy fiuk és lányuk. Egyébként a Gazda mindig odavolt valahová.

Tizenkettedik nap

Alighogy bevágtuk, helyesebben elnyammogtuk az unalmas, napról napra ismétlődő reggelit, máris rohantunk a munkatelepre. Félúton összefutottunk két futóval akik biztosan a jószerencséjüket kergették reggel korán.

Hétvégén a legrosszabb a tolmácskodás, mert a cégnél nem dolgozik senki, így nekem nagyon laza a programom.

Egy járókelőtől megtudtam, hogy a Ziller völgye jelentős méhésztelep. Van 10 méhészegyesület, 231 tag és  több mint 3000 méhcsalád. Már 700 éve nagy hagyománya van itt a méhészkedésnek, ezt Mária Terézia óta törvényekkel is támogatják. Itt Tirolban van a sötét színű hegyi méh hazája, ez megél 3000 méter magasan is.

Nagy büdösséghullámok érkeztek a széllel, valaki úgy látszik még hétvégén is szarakodik valahol egy szardobáló traktorral.

Nagyon unalmas az állingálás és a munkások felügyelete. Olyan börtönös íze van. Már csak a puska és a véreb hiányzik. Pocsék munka. Semmi pénzért nem lennék börtönőr.



Nagyon furcsa házaspár a Gazda és a Gazdáné. Soha nem látni őket együtt, külön szobában alszanak és este a Gazdánét mindig elviszik egy fekete terepjáróval. Vagy aki a Gazda, az csak egy szolga lenne? Szokás itt Tirolban szolgát tartani. Vagy tényleg a Gazda az a kicsi szürke szakállas ember? Mert ha így van, akkor alaposan felszarvazta magát, ezért van annyi trófea a házban.

A tiroli szalonnagombóc így készül. Ime egy pontosabb recept:

Kell hozzá 40 deka kenyér, 30 deka szalonna, 1 hagyma, petrezselyem, 1,4 liter tej, só, 3 tojás és liszt. A kenyeret forró tejjel leforrázzuk, a hagymát és a szalonnát apróra vágjuk, megpiritjuk és a kenyérmasszához keverjük. Lisztet és tojást adunk hozzá és összedolgozzuk. Gombócokat formázunk és sós vízben kifőzzük.

Egy másik finomság a Zillertali Kiachl, vagyis  lángos.

Hozzávalók:

50 dek a liszt, só, 2 tojás, fél kocka élesztő, 2 deka vaj, egy negyed liter langyos tej,1 kanál rum és zsír a sütéshez.

A lisztet a sóval elkeverjük, az olvasztott vajat, a tejet, a rumot, az élesztőt és a tojást hozzáadjuk. A masszát felverjük, fél órát kelni hagyjuk azután kanállal kiszaggatjuk, egy lapítün golyókat formálunk, ismét kelni hagyjuk, utána lepényeket formálunk és zsírban kisütjük. Lekvárral vagy savanyúkáposztával fogyasztjuk.

Ma ismét palacsintalevest, salátákat, disznó-, azaz pulykaszeletet, szalmakrumplit és frappét vacsoráztunk. A pultnál sok fiatalt láttunk, de nem lehetett már velük komázni annyira el voltak ázva. Inkább hazamentünk.

Tizenharmadik nap

Nem tudok aludni. Már hajnali 4-kor arra ébredek, hogy egy gombóc van a gyomromban.Eddig megszoktam, hogy akkor fekszem le, amikor elálmosodom, akkor étkezem, amikor megéhezem, és akkor ülök le és veszek a kezembe egy könyvet, amikor nekem jólesik. Most minden felborult, elromlott. Csodálom azokat, akik a fél életüket úgy élik le, hogy hajnalban csereg az óra, gyorsan felugranak, reggeli helyett két tojásra gatyát rántanak és futnak a gyárba. És még élvezik is ezt, hiszen mást nem ismernek.

Reggelire a Gazdánénk megcselezte a társaságot. A császárzsemle helyett  csak barna és fekete kenyeret tálalt fel és a szokásos pástétom, felvágottak, lekvár mellé még sok büdös sajtot. A barna kenyér és a sajt senkinek nem ízlett, ezért felcsomagolhattam magamnak az egészet. Bár én is úgy majszolom ebédre a reggelit, mint egy puputeve a bogáncsot.

Nagyon hideg lett, ezért jobbnak láttam beköltözni a teherautó kabinjába. Vasárnap lévén, az osztrák cégtől senki se dugta oda az orrát, nem volt kinek tolmácsolni. Szívesen átmentem volna a szomszéd faluba, de a munkásokat nem hagyhattam magukra. Ha valami finánc vagy rendőr kekeckedni talál, hogy miért dolgozunk vasárnap is, akkor nekem kell tartanom a hátam.

Este megnéztem Gazdánénk állatait. Találkoztam a fiával is, aki az apjával együtt rendezi a harmincvalahány tehenet. Egy elég jó istállóban laktak a tehenek, sajnos láncon (hogy nem büntetik meg őket?), de nagyon jó körülmények között. Tisztaság, rend, automatikus etetők és itatók. A takarmány csöveken és lappancsokon érkezik, nem kell kosarakban cipelni vagy a jászolhoz rabicskázni. A tehenek farkát madzaggal felkötötték a plafonra. Még ilyet se láttam. Bizonyára azért, hogy ne csapkodjanak, ne vakoljanak ki mindent ganéval. Kis táblákon olvashattam minden tehén feje fölött, hogy Madonna, Rosa, Red Rose és a többi mikor született és egyéb adatokat.

 Gazdáné elmondta, hogy elég sovány pénzeket fizetnek nekik is a tejért, alig 30 centbe kerül egy liter tej. Nyomják a holland és a svájci tejet nyakra-főre, hadd átkozzák a holland gazdákat. A hollandokat pedig  svájci és osztrák tejjel nyomorítják. Így utál mindenki mindenkit.

Vacsorára laskalevest, csirkét gombamártással, tagliatelle laskát, főtt brokkolit, salátákat és tortát ettünk.
A földrengés és a kopogtatós szellem után  megjelentek az egerek. Alighogy lekapcsoltam a villanyt, máris elkezdtek cincogni és trappolni. Olyan ez , mint a hét csapás. Már csak a sáskák és a békák hiányoznak.
Egész éjjel le-fel kattogtattam a villanyt, dobáltam ide–oda a bakancsomat, az egerek meg bújócskáztak és cincogtak.

Tizennegyedik nap

Az egerek miatt annyira elfáradtam, hogy reggel alig tudtam felkelni. Esett az eső, hideg és köd volt. A reggelire már rá se tudok nézni. Annyira unom. Inkább ebéd se kell. A munkahelyen  nekikezdtem kockaköveket palettázni az esőben, hogy már történjen is valami. 25 paletta után tökéletesen eláztam.

Bementem a csarnokba melegedni és szárítkozni, eközben megnéztem az osztrák munkások reggeliszünetét. Kávét ittak termoszból, kekszet rágcsáltak hozzá és kártyáztak. 15 perc élvezkedés után félbeszakították a játékot és visszamentek a munkapadokra.

Maylandban már jócskán lehavazott. Egy ügynök  autójáról  jó pár hógolyóra való havat összeszedtem.
Gazdánénknak csak három tyúkja volt. Ott kapirgáltak az istállóban. Most már értem, hogy miért  csak heti két alkalommal kapunk főtt tojást.

Bezzeg otthon 15-20 tyúk rúgja a gazt, mellettük még pulykák, kacsák és libák is szemetelnek. Emlékszem, egyszer a nagyapám kovácsműhelyében dolgoztunk, nagyapám  kovácsolás közben levágott egy fölösleges vasdarabot, az  elpattant, legurult a földre és egy arra tébláboló szemfüles kacsa rávetette magát, de ahogy bekapta, a forró vas lyukat égetett a nyakán és kiesett. A kacsát gyorsan le kellett vágni.

A fényképezőgép távcsövével láttam egy mormotát. Tirolban jól élnek , mert a sason és a rókán kívül nincs ellenségük. Annyira gyakori és szapori, hogy régebben irtóhadjáratot indítottak ellenük az emberek. Legalább lett jó sok mormotazsírjuk. Így is a patikák és az üzletek tele vannak mormotakenőccsel. Állítólag jó reumára és beteg ízületre.

Estme útban a vendégfogadó felé az egyik cipős, hátizsákos, táskás és bukszás cég ajtaja előtt kintfelejtett hátizsák fütyögött egy szegen.  Mivelhogy már sokszor láttak errrefele sétafikálni, kiakasztották csalinak: lám, melyikünk lopja el. Ám hiába leskelődtek felajzott idegekkel és kamerával, a hátizsák senkinek sem kellett. Elmaradt hát a nagy szenzáció, hogy "a románok esmen loptak", elmaradt az újságcikk, a hazatoloncolás, a fekete pont és a 3 év letelepedési engedélyt Romániába. Visszafele  már nem volt ott a hátizsák, a kamerákra is visszaengedték a kakast. A szállásunk előtt egy vénasszony megkérdezte, hogy ejsze oroszok vagyunk. A sok bőrkabátos emberről neki pont az oroszok jutottak eszébe.

Ma  ittam két korty vizet: egy kortyot egy utcai kútból, másikat a szobám csapjából.Mindkettő nagyon pocsék volt. A reggeli teákkal, az esti almafröccsel húzom. És almákat eszem vízpótlónak. Elég kevés, de még nem lett semmi bajom.

Vacsorára ismét palacsintaleves, saláták, gombamártásos marhaszelet volt fagylaltos áfonyáspalacsintával. De ez a palacsinta nem a szokványos lekvárospalacsinta volt, hanem egy vastag , lepényszerű valami, amit barna lisztből sütöttek. Az utcán minden lépésre újságostasakok vannak a villanyfákon. Fölöttük ott a lelakatolt doboz, ide kell bedobni az 1 euróst. Már aki akarja. Én nem akartam.

(Vége következik)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése