Lehűlt az idő, s ezzel együtt a szobámban is hidegebb lett. A Gazdánénknak persze esze ágában sincs bekapcsolni a fűtést. A „sógorok” úgy hozzászoktak az itteni szeles, huzatos, ködös és hideg időjáráshoz, hogy elfelejtették lecserélni a nyári divatot. Rövid ingben, rövidnadrágban, feltűrt szárú nadrágban járkálnak. Sapka vagy sál? Na ugyan már?... Én a magam részéről nem adok se a divatra, se a helyi szokásokra, inkább felöltözök minél vastagabban, mert a szelet és a ködöt már a csontjaimban érzem. Éjjelre még a hálózsákomat is magamra szedtem.
A reggelire úgy vonultam le, mint egy kicsavart mosogatórongy. Sehogy sincs ínyemre a koránkelés. A frustuk is nagyon unalmas, mert minden ugyanaz, mint eddig.
Az építőtelepen és a csarnokban nagy a rend és fegyelem. Mindennek megvan a maga helye, egy szerszám se hányódik és a sógorok egy gyufaszálat se tesznek arrébb gépek nélkül. Láttam egy olyan robotizált gépsort, amely egyedül hegesztett hatalmas tengerkotró fejeket és szöges kőzetrombolókat. Csak be kellett programálni.
Nagy Tokány Bélának a robotokról eszébe jutott, hogy járt volt Pándi, a némettanár Ausztriában. Szóval ez a Pándi elment egyszer valami konferenciára egy nagy fényes épületbe, csakhogy a felénél ki kellett menjen nagydolgozni. Na, leült, nyomizott, megtörölte és lehúzta. De amikor fel akarta húzni a nadrágot, jött a második felvonás. Hátranézett, hogy, na akkor még egyszer… hát Szent Ég! A vécécsésze eltünt! Körbetapogatott mindent, d sehogy se akart előkerülni. Egy kicsit még várt, vakargatta a fejét s egyszer csak kinyílt a falon egy ajtó és kibukkant a vécécsésze tisztára fényezve, lefertőtlenítve, újra használatra készen.
A korábbi jeges hangulat kezdett feloldódni, a „sógorok” amint észrevették, hogy a munkásaink kettő helyett dolgoznak, egyből barátságosabbak lettek. Már nem zárnak be minden ajtót előlünk. Eddig attól féltek, hogy zsebrevágjuk az „apróságokat”, mi pedig attól rettegtünk, hogy nem fognak kifizetni. Mint ahogyan már számtalanszor megtörtént. A külföldi cég elvárta, hogy az Ostblock partner becsületes, tisztességes, szótartó és igazmondó legyen, de amikor a fizetésre került a sor, akkor vagy megszöktek, vagy csődöt jelentettek, vagy addig húzták-nyúzták a pénzek átutalását, hogy a másik fél beleőszült.
Megbarátkoztam az emeleten dolgozó török vakoló és festőbrigáddal. Nem is törökök, hanem zazák, méghozzá Tunceli, Erzincan és Pülümür környékéről. Amikor meghallották, hogy jártam a szülőföldjükön, majd zsebrevágtak örömükben. Ahogy látom, itt Ausztriában is ugyanaz a helyzet, mint Németországban. A német inkább henyél, felveszi a segélyt, de nem megy el dolgozni. Hadd dolgozzon inkább a török vagy a kurd testvér, aki úgy nyomja a munkát, mint a süket a budiajtót, de meg is látszik, mert az összes kurd vagy török jól él, jobban, mint a németek,és dolgoznak, tanulnak, igyekeznek, szaporodnak és minden téren gyarapodnak.
Ebédre csak jaurtot, banánt fogyasztottam és csöppet sem zavart, hogy a többiek vígan falják a kolbászokat, sonkákat és szalonnákat. Úgy jártam, mint a kínai riksakulik, akik amíg rizzsel, zöldséggel és hallal éltek, soha nem volt gondjuk az erőnléttel, de amikor felkínálták nekik az ízletes húsos fogásokat, eleinte örvendezve vetették magukat a lakomára, csakhogy az erőnlétük leromlott és inkább visszakövetelték megszokott étrendjüket. Én is úgy tapasztaltam, hogy a bőséges étkezés, az agyonpakolt gyomor csak hátrány a nehéz fizikai munkánál. A lapátolásnak, talajegyengetésnek hála kifényesedett a tenyeremen a bőr és lila folt lett a combomon a lapátnyelétől. Maradt szerencsére annyi időm, hogy tyúk módjára lessem a köveket és kapirgáljak a törmelék között. Az eredmény: egy nyers ametisztkristály, egy csomó színes nyersmárvány, alabástrom és egyebek.
Az osztrák munkásoknak nagyon laza a programjuk: reggel 8-ra jönnek, 9-kor kávészünet, 12-kor ebédszünet és 4 órakor már mennek is.
Vacsorára húslevest, salátákat, húsgombócokat krumplipürével és fagylaltot kaptunk a vendégfogadóban. Aztán a siló- és trágyaszagot követve hazamentünk a szállásra. Tisztálkodással és cipőragasztással telt az este. A sérvem egyre nagyobb és már fáj is. Persze a lapátolás…
Ötödik nap
Ma Magyari Bunda Lajcsi és Pálffy Csimbók Vilmos hazamentek, én ittmaradtam a munkásokkal. Ezután nekem kell tartani a frontot, mert Magyariéknak otthon is van intéznivalójuk elég.
Szóltam Gazdánénknak, jó lenne a főtt tojás a reggelizőasztalon. Lett is. Megmutattam a fiúknak, hogy miként kell lefejezni a főtt tojást, aztán hogyan kell kényelmesen kikanalazni. Nagy Tokány Béla volt az első, akinek megtetszett, a többiek továbbra is kopogtatva törték fel.
Ködös, nedves, szeles idő csapott meg, ahogy kiléptünk. Figyelem, hogy a Billa üzletnél, ahová vásárolni járunk, örökké összefutunk a Mayrlandba tartó vonattal. Legközelebb lámpázni fogunk a vezetőnek, amolyan reggeli üdvözlésképpen.
Itt Fügenben a parasztok nagy, erős traktorokon száguldoznak. Még a faluban is úgy nyomják a gázt, mintha attól félnének, hogy elkésnek a trágyaszórásból. A hegyre kacskaringós utak visznek fel és az erdők közötti tisztásokon, legelőkön sok a tabya, az istálló. Az állatok rekeszekben élnek, itt ha valaki lánccal köti a tehenét a jászolhoz, azt keményen megbüntetik. Sok tanoncot láttam a szomszéd lakatos és üvegescégeknél. Egyforma munkásruhában érkeznek reggelente nagy pontosan a munkahelyre és tanulnak szorgalmasan egy-egy öregebb szaki keze alatt.
Alig látni babakocsis nőt. Annál több a magányos, nagytestű ebet sétáltató fehérnép. Nem gyanús egy kicsit? Ha az internetes állatos-szexes oldalakra gondol az ember, ahol szép ,egészséges, de velejükig romlott nők nagy juhászbundikkal takaróznak, akkor egyből pökhetnékem támad, ha kutyasétáltató nőt látok. Inkább gyereket sétáltatna. Egyébként a német vagy osztrák nők csak céget vezetni, szervezni, okoskodni jók. Háziasszonynak, családanyának ritkán.
Tapasztalatból tudom, hogy a németek nagyon szeretik a rimalányokat. Panziós koromban csak rimalányokat kellett szállítanom motoros vendégeimnek. Biztosan a semmihez sem hasonlítható enyhe fűzfatűzön füstölt, édeskés, kakaószagú puha női hús az , amire gerjednek a németek. Már a K. u. K. időkben is tudták a katonatisztek és a léha arisztokraták, hogy mi a rafinált élvezet.
Ebédre lekváros Phinadelphiás kenyeret ettem, paradicsommal, sajttal és paprikával. A vizem elfogyott, újat vásárolni nem akarok, mert Putnai Böndő Matyitól megtanultam a gyűjtögetést. Ők se költik el az egész ebédpénzüket, hanem csak a felét. Hó végén felpótolják vele a fizetésüket és felépítkezik. 5 év után már a második házat fedik.
Ausztriában a városi lefolyók, kanálisokban veder formájú, kiemelhető szűrők vannak, amely a moszt, a beleesett apróholmit megfogja. Otthon, ha a kulcs beleesett, lehet csókot inteni utána.
A cég előtt vagy az utcán nem szabad üres villástargoncával közlekedni. Mindig kell legyen valami rajta, akár egy üres paletta is megteszi.
Vacsorára menet már messziről látszik, hogy Ossik, vagyis keletiek vagyunk. Elsősorban az a szürke, kopott, szerény, visszafogott bőrkabátos, pullóveres megjelenés, az ideges, szögletes mozdulatok, a csodálkozó, nézelődő magatartás és a hangos beszéd. A lassú német csak hallgat, kövéren és bambán hömpölyög tova az utcán, húzza lábát a letaposott cipőben és a segge esik ki a nadrágból.
Vacsorára húslevest borsótésztával (ez úgy készül, hogy a palacsintatésztát szűrőn forró olajba csorgatják, s ha kisült, a levesbe teszik.), lecsót, disznósültet (nekem pulykát) salátákat a salátabárból és fagylaltot kaptunk. Hozzá az elmaradhatatlan sört (nekem almaléfröccsöt). A salátabárnál belejöttünk a szedegetésbe: akkora tányérokat halmozunk, hogy mindenki minket néz. Ebben a vendégfogadóban is az a szokás, hogy a pultnál, a söntésnél állnak a kopott, szeszrongálta, szivaros, munkásféle vagy munkanélküli emberek és italozás közben hazudják ki magukat, a nemdohányzó teremben étkeznek a szerelmespárok, a rendesen öltözött emberek és családok, a dohányzóban a másodosztályú vendégek - mint ahogyan mink is -, az előtérben pedig a kártyabolondok tanyáznak, akik üvöltve, asztalt döngetve csapkodják a lapokat és akkor is ordítanak, ha nyernek, de még jobban, ha veszítenek. Persze pénzbe játszanak, a pincérnő a játék előtt elveszi a pénzt és kis színes papírlapokat oszt vissza nekik egy táskából. Ugyebár a szerencsejáték mindenütt tiltva van…
Vacsora után hazasétáltunk és csodálkozva állapítottuk meg, hogy ahány vendégfogadó, pizzéria, vendéglő van a környéken, az mind dugig van vendégekkel, mivelhogy itt az a szokás, hogy senki se főz otthon vacsorára, hanem inkább fogja magát és elmegy valamelyik fogadóba.
Hatodik nap
Reggelire elmaradt a tojás, Gazdánénk szerint nem tojnak a tyúkok. De minha a szalámi és sajtszeletek egyre vékonyabbak lennének… Talán azért, mert nem akarjuk inni a Gazdánénk drága sörét a hütőből. Pedig jól bevásárolt, az biztos! Egy egész hűtőszkrényt telepakolt sörrel, hogy majd mi jövünk és kiisszuk, mint ahogy a németek szokták. Hát alaposan melléfogott. Csakhogy az alma is kifogyott a tálból.
Az emberek Servus-szal köszönnek vagy Grüss Gott-tal. Ez eléggé tűrhető az itthon hallott szia, szió, szióka, csáó, csu-csu, pá, cső, csákó és egyéb maszlagságok után.
Sajna, a kézfogás nem divat.
Vásárolni továbbra is a Billába járunk, felfigyeltem egy hatalmas, kampókkal, pórázrögzítésre alkalmas csavarokkal felszerelt sziklára a bejárat előtt, rajta a táblával és egy kutyus képével: Én itt kell maradjak! A bicikliparkoló se kutya. Egy betontömbben sávok a keréknek, beöntött karika a lezárónak vagy a láncnak.
Ebédre a reggelitől lelopott vajas lekváros zsemlét fogyasztottam. Sovány táplálék. Mellé a szellemi táplálék a következő volt:
Azt mondja Rukuj Fonák Dénes, hogy amióta a természet- és állatvédők megizmosodtak, a gazdag külföldi vadászokkal az európai állatkertek elöregedett, semmire se jó oroszlánjait lövetik le Afrikában. Valakik bagóért megveszik az oroszlánokat, leviszik Afrikába, feletetik és feldoppingolják őket, hogy legalább tudjanak ordítani, aztán jöhet a gazdag európai vadász. A birka holland vagy német persze fullad meg a melegtől, azelőtt őt is agyonetették-itatták és kurváztatták. Na kimennek a bozótba,a négerek előrehajkurásszák az oroszlánt, hogy itt az oroszlány ni, ahun fut la, gyorsan lűje meg az áldóját… nosza erre nekiszökik a fehér vadász és bumm,bumm,szitává lövi az állatkerti oroszlánt.Aztán kezdődik minden előlről, etetik-itatják-kurváztatják,hogy esélye se legyen kijózanodni, ne vegye észre,hogy milyen fogasincs,kopott ,moly- és szúrágta öreg matuzsálemet lőtt. A preparátorok persze megérik a pénzüket és kikozmetikázzák a trófeát. Így a szafárisok is jól járnak, az állatkert is örvend, mert megszabadult a döglődő oroszlánjaitól, de a birka turista is dicsekedhet otthon a kocsmában, hogy mekkora afrikánder ő.
Ahogy haladtunk a talajegyengetéssel és az előkészítéssel, a céghez elkezdták hordani a követ, többek között jött egy női teherautóvezető is. Eddig még nem láttam női sofőrt, ezért újdonság volt. De ahogy dolgozott, tolatott egy dupla nyergesvontatóval, az megdöbbentő volt. Frissen pattant, jó izmos volt, pár perc alatt már le is rakodott. Mert itt az a divat, hogy a teherautósofőrök lerakják a rakományukat. A sok dibdáb, imbolyogva járó, görcsös, ványadt, göthös és nyápic ember után jó érzés volt látni, hogy valaki talpraesett.
Ma beindult a kőrakás. Érdekes nagyon a piskótakövek lerakása két kézzel egyszerre, újdonság a térdvédő, a kővágógép,a TURBÓ, amivel meg lehet fogni és le lehet szedni a köveket a palettáról, de sajnos, nem nekem való, mert a derekam, a kezem és a lábam már oda van. Meg is fáztam istenesen. Alig jött el az esti 7 óra nagy nehezen.
Nem hiába igaz a mondás: mindenki maradjon meg a maga mesterségénél. A tolmács tolmácsoljon, ne akarjon követ rakni, mert megfázik és lejön a bőr a tenyeréről.
Vacsorára galuskás húslevest, bolognai spagettit (nekem halat főttkrumplival) salátákat és barackkkompótot kaptunk. Fogadtam a fiúkkal, hogy első látásra megmondom, milyen halat sütöttek nekem. - Pangasisus? - kérdeztem a pincérnőt.
- Aha - csodálkozott - de honnan tudod?
- Hát onnan , hogy amikor én voltam Németországban szakács, én is ezt sütöttem napi menüben.
Megindult a fűtés a szállásunkon, igaz, hogy csak úgy szelíden, visszafogottan, de mégiscsak fűtés. Moshattam vígan és szárítkozhattam.
A tanulság az ilyen több hetes utazásoknál, hogy legalább két hónapra való ruhát kell csomagolni. Ha elmocskolódik, csak el kell dobni. Nem kell bajlódni a mosással és a szárítással. (Legutóbb Bulgáriában jártam meg a kimosott ruhával. Hiába mostam ki, vagy 2 hétig esett az eső. Soha nem száradt meg, ugyanis a szabadban éjszakáztam, végül rothadni kezdett és el kellett dobnom.)
Hatodik nap
Már egy pár napja, hogy rosszul alszom, biztosan az esti zabálás az oka. Pedig már 9-kor lefekszem.
A reggeli ugyanaz, a büdös sajtot senki se eszi, az egészet felcsomagolhatom magamnak ebédre. Törvényt hoztam, hogy aki a nap folyamán kaja, pia, verda, séró, kégli, tökjó, haver, csubi, szupi, bírom, csípem, csaj, srác,buli, bura, kamel és a többi nyelvi fordulatokat használja, az fizessen egy eurót.
Szombaton nagy volt a kihaltság mind a faluban, mind a közúton. Csak a vonat járt továbbra is pontosan, s mint rendesen, a Billa üzletnél szoktunk összetalálkozni. A mozdonyvezető már visszalámpázgat nekünk.
Olyan nedves, hideg és ködös a levegő, hogy elkezdett fájni a térdem és a derekam. Minden ruhámat magamra szedtem, hátha jobb lesz, de nem. Mások hatalmas pénzeket fizetnek, hogy eljöhessenek Tirolba sízni, hegyet járni, kirándulni és általában véve csodálkozni, mi meg itt ingyen fagyoskodunk, szívatjuk a csontjainkat a jó alpesi széllel és kedvünkre szívjuk a trágyaszagot, mert egy pár napja iszonyú büdösségeket hoz a szél magával valahonnan. Mintha egy- egy farmot ürítettek volna ki a levegőbe. A szaghullámok valósággal letaglóznak. És nem csak állati trágya, hanem emberi is. Az elmés tiroliak még a budik tartalmát is kiszivattyúzzák, felvizezik és kiszórják a földjeikre. Ettől olyan mesebeli a fű a legelőkön, ettől olyan eszményi a táj.
A déli bevásárláskor felfigyeltem a változatos és ízgazdag kutya- és macskaeledel kínálatra. Olyan étvágygerjesztő, hogy bátran ki lehetne tálalni valami szegénykonyhán. Annak idején a segélycsomagos korszakban a derék sógorok még kutya– és macskaeledelt is küldtek hozzánk. A mieink a nagy mohóságban gyorsan behabzsolták, azt hitték, konzerv. A végén egy okostojás elolvasta, hogy kutyaeledel, de akkor már késő volt.
A cipőm végképp lerobbant, Stoki bácsi, az osztrák tulajdonos hozott nekem egy 44–es cipőt, sajnos szorított. Hát igen. Nagy lábon élek kis pénztárcával. Kezdem értegetni a helyiek beszédét. A minap is Stephan háromszor kérdezte meg, hogy mi a nevem, én háromszor nem értettem semmit. Stoki bácsi is visszafogta magát és elkezdett rendesen németül beszélni, mert látta, hogy sokat süketelek. Azt mondják, itt a Ziller völgyében minden faluban és minden tanyán másképp beszélnek. Nem csak a szavak másak, de van egy csomó khrr, krrh és egyéb háttérzaj a mondatok mögött.
Ma tanultam egy német versikét Rosvith Capesiustól:
„Der Mensch braucht ein Platzchen,
und war s noch so klein,
von dem kann er sagen,
schau her, das ist mein.
Hier lieb ich, hier leb ich,
hier ruh ich mich aus,
hier ist mein Heimat,
hier bin ich zu Hause.”
Magyarul:
Az embernek szüksége van egy helyre,
Akármilyen kicsi is legyen,
Amiről elmondhatja, ide nézz, ez az enyém.
Itt szeretem, itt élek én,
Itt pihenem ki magam,
Itt van az otthonom.
Itt vagyok otthon.
Ez az. Ez pont nekem való versike, mert én a mindenütt jó, de a legjobb otthon frázis helyett, a mindenütt jobb, mint otthon igét vallom. Mindenütt jobban érzem magam, mint otthon. Naponta szükségem van a változatosságra, az új emberekre, az új környezeti ingerekre és hatásokra, amelyek átformáló, alakító erővel vannak rám.
Meghallgattam a napi történetet is.
Volt egyszer egy ember, aki elment segíteni valakinek. Munka végeztével a gazda nem tudott fizetni, csak ennyit mondott: Már köszönöm, köszönöm, hogy eljöttél… a jó Isten megfizeti…
A másik aki látta,hogy a gazda nem tud fizetni, csak legyintett és azt mondta:
- Hadd el Tamás, ne verd kőtésbe az Istent, van annak elég baja...
Nagy nehezen lemorzsoltam ezt a napot is, főleg öt óra után telik nehezen, mert nincs tolmácsolnivaló. A sógorok mind hazamennek.
A szállásunkon a fogadóban láttam egy falvédőt. Ezt írta rajta:
Gottes Auge halte Wacht
Im diesem Hause
Tag und Nacht
Vagyis Isten szeme vigyázon
Ebben a házban
Éjjel nappal.
Egy másik falvédőről pedig ezt olvastam:
Azt hiszitek, a vadász egy bűnös, mert ritkán jár templomba. De az erdőben egy pillantás az égre többet ér, mint egy hamis ima.
Vacsorára sültborsólevest, disznóhúst (nekem halat) salátákat és kompótot kaptunk. Kiderült az is, hogy a konyhán egy félig román, félig magyar szakácsnő és egy magyarországi szakácsfiú is dolgozik. Hát igen. Magyar az van a világ minden részén. Azt mondják, hogy amikor Armstrongék mentek fel a Holdra, találkoztak egy részeges korondi fazekassal, aki üres szekérrel jött visszafelé és keményen csapkodta a lovakat.
Ausztriában nagyon drága a cigaretta. Nem szégyelnek 5 eurót is elkérni egy csomagért. A cigarettaautomatákban valamivel olcsóbb, de azok állandóan üresek. Szép falu-város ez a Fügen, csak azt nehéz megszokni, hogy alul a pincében nyomorog egy csomó tehén, fenn meg rendesen lakik a család. A bűz iszonyatos. Még a kommunista kollekív idejében sem szagoltam akkora büdösséget, mint itt Tirolban. A népviseletes üzletben sok minden szép holmit láttam, de egy bőrnadrág 100 euró. Állítólag a szarvasbőrt feldolgozás előtt egy októberi holdfényes éjszakán elássák az erdőben, majd hajnalban, mielőtt feljönne a nap, kiemelik. Ettől lesz jó tartós a nadrág, elégedett és egészséges a viselője. Mint mondják, már az őskorban is ezt csinálták, így vuruzsoltak.
Hetedik nap
Egyre rosszabbul alszom. Rémálmaim vannak. Fázom vagy fövök meg a saját levemben. Lapáttal verem agyon a levegőben röpködő, szájon bebújni akaró, idegen bolygóról érkezett férgeket, kozákokkal járok lovon, korbáccsal a kezemben és karddal az oldalamon vágtatok leégett épületek parazsán át, lefejezett és megégetett kigyótetemeken át taposva. Ha egy álomtudós megfejti majd ezeket az álmokat, biztosan szüksége lesz a végén egy korty vodkára.
Asszem, megfáztam, de alaposan. Már rettenetesen unom a korán felkeléseket. Hiába fekszem le este 9-kor, a reggeli csergőóraébresztéstől bolondulok meg. A reggeli is nagyon idegesít. Még mindig ugyanazt esszük, morzsoljuk. Ezzel az erővel papondeklit vagy fűrészport is rághatunk.
A munkahely se valami nagy szám. Ha nem csinálok semmit és tétlenkedek, akkor álmosodom el. Ha egy kicsit kövezek, a kezem szakad le, a derekam törik ketté. Egyáltalán nem irigylem Putnai Böndő Matyiékat. Keményen megdolgoznak a pénzükért. Törmeléket rabicskázni a talicskával se kifizetődő. A talicska mind önálósodni akar, meg akar szökni tőlem.
Sok női autóvezetőt látttam elrobogni a cég előtt. Merevek, ridegek, öntudatosak, nagyon magabiztosak, amint keményen, feszesen vezetnek, mint megannyi női Hitlerek ,akik készek átgázolni mindenen és mindenkin, legázolva fél Európát és a férfinemet.
Ma a székelyruháról beszélgettem, vitatkoztam Putnai Böndő Matyival, aki kijelentette, hogy ez számára semmit nem jelent. Ócska kacat csupán. Az embernek felfő a segge és a töke benne.
Hát igen, jómagam eléggé értékelem a népi viseletet, de azért nyáron is posztónadrágban csizmásan feszíteni, azért mégis sok. Hogy nézne ki a székely hajón vagy evezős csónakban, hogy néznének ki az újgazdagok, akik kardosan, csizmásan, dolmányban és vitézkötéses nadrágban szorongnának a luxusautóban, a sarkantyúk akadnának bele mindenbe, a tollas kalapok minduntalan leesnének és mindenki a bajuszát lesné tízpercenként a tűkörben. Hátul meg utánfutókban hozná a szolgaszemélyzet a lovakat, nyergeket, hogy teljes pompában, hagyományélő vitéz magyarokként pompázhassanak újgazdagjaink egy konferencián vagy üzleti megbeszélésen.
Fenn a hegyekben hullt a hó, a gleccserek is megmozgolódtak, fagyoskodhatok kedvemre.
Orbán Pina Peti fogott egy félig fagyott cinegét. Műanyag palackból faragtam neki házat, ki is béleltem, ennivalót is lógattam be, hogy a beteg cinege berendezkedhessen. Egy arra sétáló házaspárnak felajánlottam, fogadják örökbe ezt a madarat, amíg felgyógyul. Nem kellett a madár, mert amint mondták, 4 macskájuk van. Ez igen! Jó helyre adtam volna örökbe a cinegét!
A hideg, a köd és a nedvesség már a fejünkig ereszkedett. A felhők a házak tetejét súrolják, a házak a felhők hasát és unalmas nagyon. A körmöm kopog a lapátnyelén, a rabicskához fagy oda az ujjam, és így tovább. A tolmácsolással hamar megvagyok, unatkozni és barátkozni van időm. Egy betonkeverős kurddal komáztam össze, meg egy mongol fickóval. Szegény mongol nagyon megörvendett, hogy mongolul szóltam hozzá, elsírta, hogy már egy éve van Ausztriában, de nem akarják sehol felvenni munkára. A kormány menedékjogot adott nekik, de nem engedi, hogy dolgozzanak. Amit egyik kezükkel adtak, azt a másik kezükkel elvették. Havi 200 euróból kell gazdálkodnia. A menedékszálláson még két mongol család és három egyedülálló férfi tengődik.
Igencsak megszoktam az ebédnélküliséget. A reggeliről spórolt lekváros zsemle vagy sajtos kenyér nem sokat ér.
Vacsorára zaftos pörköltet nokkedlivel, húsgombócos húslevest,én halat rizzsel, salátákat és süteményt vételeztünk. Plusz a sört és az almalevet. 5 euróért igazi fejedelmi vacsora. Mert itt 5 euróból alig lehet valamit vásárolni. Az étel drága, az ital drága, a cigaretta drága és még a kurva is drága. Nem hiába mondják, hogy kurvadrága.
Lemondtam a lefekvés előtti almákat és süteményt. Gondolom jobban fogok majd aludni. Nagyon fáj a sérvem. Asszem többet nem rabicskázok. Mert a végén még engem rabicskáznak be a műtőbe.
Orbán Pina Peti panaszkodott, hogy egy szellem lakik a ruhásszekrényükben.Alighogy lefekszenek, elkezd kopogtatni. Ha felkelnek, villágosságot gyújtanak és kinyitják a szekrényajtót, a szellem elhallgat. Csak a sötétben dolgozik, még nyitott szekrényajtóval is. Mondtam, tegyenek ételt és italt a szekrénybe a szellemnek. Vagy adjanak neki papírt és ceruzát, ha kincses térképet akar rajzolni.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése