Tiroli tolmácsnapló (5)

Schlitters felé megy a turista vonat...

Tizenötödik nap

Nagyon meguntam már ezt a fügeni helyben topogást. Reggel fel, pocsék reggeli, ki a gyárhoz, délben ebédszünet, vásárlás a B.-nál, este haza, be a vendégfogadóba vacsorázni, aztán futás haza fosni - mert már vagy kétszer is megfosatta valami a társaságot -, aztán mosás, fürdés, lefekvés, hogy a következő nap minden kezdődjön előlről. Rosszabb, mint a katonaság vagy a börtön.

A havak lejöttek egészen a folyóig. Kezdünk félni, hogy az időjárás beleszól a munkába és nem tudjuk bevégezni, azt amit elkezdtünk.

Krambachban van egy vidám temető. Olyan, mint a szaplonczai. Nem is közönséges, hanem egyenesen múzeumtemető. Az emberek már kívülről tudják a feliratokat. A száz éves sírkövekről íme egy kis ízelítő:

„Hier in diese Gruben
liegen zwei Müllerbuben,
geboren am Chiemsee,
gestorben an Bauchweh.”

Ebben a sírban itt
Két molnárgyermek fekszik.
Chiemsee-ben születtek
Hasfájásban elmentek.

„Hier liegt begraben unser Organist
Warum? Weil er gestorben ist.
Er lobte Gott zu allen Stunden,
Der Stein ist oben und er liegt unten”.

Itt fekszik eltemetve a mi orgonistánk
Miért? mert meghalt.
Szerette az Istent minden órában,
A kő felette, ő meg alatta van.

„Hier ruht Franz Josef Matt
Der sich zu Tod gesoffen hat
Herr gib  Ihm die ewige Ruh
Und ein Glasle Schnaps dazu.”

Itt nyugszik Franz Josef Matt
Aki halálra itta magát
Uram adj neki örök nyugodalmat
És egy pohárka pálinkát is hozzá.

„Hier liegt
Martin Krug
Der
Kinder, Weib
Und Orgel
Schlug”

Itt nyugszik Martin Krug,
Aki gyereket,
asszonyt és
orgonát egyformán
ütött.

Unter diesem Rosen
Liegt die versoffene
Kupferschmied Rasen.

Ez alatt a rózsák alatt
Fekszik aki halálra itta magát
Rasen rézműves.

Ma elmentem a B. üzlet háta mögé kukázni. Japánban  egy időben sokat barátkoztam csavargókkal és hajléktalanokkal. Gyakran elkísértem őket beszerző útjaikra, hadd lássam,  milyen az ő életük. A csavargók  aztán kitanítottak, hogy hová, melyik üzlet, szupermarket háta mögé kell menni „bevásárolni”. A B.üzlet háta mögött is voltak valami szemeteskukák, az első próbálkozásomat máris siker koronázta, mert egy nagy köteg banánnal tértem vissza.



A nyugati országokban akkora a bőség és a pazarlás, annyi jó, még ehető élelmiszert kidobnak a szemétbe, hogy pl. a németországi kukákba kerülő ennivalóval egy évig lehetne etetni valamelyik afrikai ország lakosságát. Pénzben számítva pedig ez az összeg  sokszorosan kiteszi annak a bizonyos afrikai ország éves költségvetését. De a német nem adja senkinek oda a még fogyasztható élelmiszert, nem hasznosítja azt ingyenkonyhán, nem árúsítja azt centekért, inkább kidobja, hogy rothadjon el, de ne rontsa a piacot, az üzletet, hadd mutassa meg ő a világnak a kutyafittyet. Ez a kapitalizmus.

Tizenhatodik nap

Nagy nemzeti ünnepnapra ébredtünk. 55 évvel ezelőtt ment ki az utolsó szovjet katona az országból. Emiatt nem szabadott dolgoznunk. A fiúknak nem tetszett a kényszerszabadnap, de én nem akartam ingyenpizzát enni, tudniillik, a rendőrségi fogdában szokták osztogatni azokat.

Reggeli után, hogy valamivel agyonüssük az időt, átmentünk  Hart faluba. Szerencsére nem volt messze, mert itt a falvak egymás nyakára vannak nőve. Nagy látványosságnak bizonyult a sok pléhkrisztus vagy a minden utcasarkon ácsingózó szűzmária és a lakásokban, irodákban kiakasztott kivégzőeszköz. Azt hiszem, itt egy kicsit túlságosan túlzásba vitték a kép- és tárgyimádást.

Láttam egy régi fatalicskát, gyermekkoromban még volt szerencsém vele dolgozni. Aztán divatba jöttek a rabák és a fém rabicskák, a régimódi fatalicskák pedig nyugdíjba és múzeumba vonultak. Nemrégiben jártam Svájcban egy mezőgazdasági kiállításon. Ott egy olyan modern talicskát figyeltem meg, amelynek a kerekét műanyag golyó helyettesítete. A műanyag golyó előnye, hogy nem süllyed el se a trágyalében, se a sárban.
Egy parasztház hátsó udvarán pár aluminium tejhordó kantáros fazék mellett nagydarab, idomtalan szánkók unatkoztak. Régen ezekkel hozták le a takarmányt a hegyről.

A napot csoszonkázással töltöttük el, Hart, Fügen, aztán megint Hart. Legelésző teheneken, lovakon kívül senkivel se találkoztunk. Az osztrákok úgy visszavonultak a nemzeti ünnepre, hogy még a saját városukból is kivonultak.

Vacsorára töklevest, salátákat, gombócot, disznósültet (én halat) és muroktortát kaptunk. Most nagy divatja van a sütőtöknek, az éttermek egymással versenyezve kínálják a tökételeket. A házak előtt faragott tökfejek vigyorognak és nagy a Halloween mámor.

Tizenhetedik nap

Gyönyörűséges reggelre virradtunk, a hideggel együtt a hó is elfogyott a legelőkről. Délelőtt akár napozni is lehetett volna. Megismerkedtem egy szenegáli fekete fiúval, a mongolokhoz hasonlóan ő is kerékpárral járta a környéket munka után. Többnyire eredménytelenül. Pechjére senki se akarta felvenni, pedig vendéglátóipari főiskolát végzett. Erre mondják, hogy nem kell a feketemunkás...

Az osztrákoknál az a törvény, hogy addig nem alkalmaznak külföldit, amíg az összes osztrák munkanélküli el nem fogyott a munkanélkülieket nyilvántartó dossziékból. Csakhogy az osztrákok nem akarnak dolgozni, keveslik a béreket,  nehéznek és piszkosnak tartják a felajánlott munkákat. Inkább elmennek ”segílyér” és élnek továbbra is vidáman. A szegény külföldi soha sorra nem kerülhet, szívhatja a fogát ítéletnapig.
 Ez a nap az ide-oda való szaladgálással telt. Annyi munkám volt, hogy alig győztem intézni. Az egyik teherautó jött, a másik ment, az ügynökök egymást érték. Még útbaigazítással is kellett szolgálnom, mert pár autós eltévedt.

Nagyon meguntam, hogy a vendégfogadóban ahol vacsorázunk mindig tűzforró levessel szolgálnak ki. Egy párszor agyonégettem a gyomromat. Miért nem dugja bele az idióta szakács legalább egyszer az ujját a levesbe, hadd vegye észre, milyen forró.  A problémát úgy oldottam meg, hogy almalevet töltöttem a levesbe. Azonnal lehűlt.

Az egerek ma is megkeserítették az éjszakámat. Kínomban lementem a nappaliba tévézni.

Tizennyolcadik nap

Gazdánénk lejárt garanciájú jaurtot tálalt fel nekünk reggelire. A  szavatossági címkéket valaki mind lekaparta.

Rászoktam a teherautókabinban való alvásra. Már se tanulni, se olvasni nincs kedvem. Nagy szerencsémre  Nagy Tokány Bélának elfogyott a füstölnivalója  s el kellett mennem bevásárolni. A szupermarketben azonban nagyon drága volt, így inkább a trafikok mellett döntöttem. Igenám, de a fügeni trafikok ebédszünetet tartottak, ezért átmentem Schlitters faluba. Úgyis csak egy köpésnyire volt a munkahelyünktől. Ez a település még kissebbnek bizonyult mint Fügen, egyebet nem is láttam, csak parasztgazdaságokat, tejcsarnokot, sajtgyárat, lovardát és panziót. A házak előtt, háta mögött vagy udvarain tyúkok, libák, kecskék és juhok kapirgáltak. A lovak és tehenek a legelőkön unatkoztak. Errefele a házakat összeépítették az istállóval. A Gazda  a szobájából egyenesen az állatokhoz mehetett. A  schlittersi nagytőgyű tehenek nem úgy bámulnak a járókelőkre, mint a mi teheneink. Valami belső nyugalmat, megelégedettséget és főképp kielégültséget vettem észre álmos pillantásaik mögött. A mi teheneink mindig idegesek, riadtan körbenézegetők és állandó menekülési készültségben vannak. Vajon ez a medve vagy a bika miatt van? Tirolban nincs medve, de még bika sincs. A borjúknak az állatorvos az apja.

Itt Schlittersben is mindenki köszön mindenkinek, sok a plékrisztus és a szűzmária úton útfélen, ettől függetlenül még a falu csorgójából merített víznek is silószaga-íze van.

Kutyaszar is került a lábam alá, a kedves gazdiknak és az  állatvédő uraknak a pofájába kéne mázolni a kutyagumit, mert  csak szájalni tudnak  az állatok jogairól, de a gazdik kötelességeiről, többek között a kutyaszar összeszedegetéséről hallani se akarnak.

Nem kellett megvárni az éjszakát, mert  már úgy tíz óra körül jelzett a kopogtató szellem a szekrényből, nálam pedig az egerek kezdtek őrült futkosásba. Az egerek elől lementem a nappaliba tévézni, hát egy vakmerő egér ott is előjött a kályha mögül  és a legnagyobb szemtelenséggel rágni kezdett a szoba közepén. Csak egy fenyőtoboz akadt a kezembe, azt tudtam hirtelenében hozzávágni. A tévézés csodát tett, reggel hatig moccanás nélkül tudtam aludni.

A gyárban a munkások azt mondták, hogy hamarosan nagy felmelegedésre számíthatunk. Azonban a hideg, ködös és sötét reggeli kikukkantás az ablakon nem ezt látszott igazolni. Az unalmas, mindennap ismétlődő reggelire már rá se tudok nézni. Utálom, ha valaki mindig ugyanazt eteti velem, és nincs esélyem magam megválasztani az eledelemet. Úgy számolom a napokat, mint a katonaságnál.

Az egyik munkás a gyárban elmondta, hogy Fügenben óriási probléma a drogosztás és a drogozás. Főleg a gazdag vendéglősök gyermekei kábítószereznek, akik azt se tudják, hogy mit csináljanak kínjukban az apjuk pénzével és a sok szabadidejükkel.

Ma láttunk osztrák kövezőket Fügenben. Egy kicsi helyen egész nap csúsztak-másztak a taknyukon. Alig látszott valami munka a kezük nyomán. Amivel ők egész nap elpepecseltek, három ember egy óra alatt megcsinálta volna. 4000 m2-hez gondolom, hozzá se mertek volna fogni a sógorok. Vagy talán gépi lerakással igen, de akkor háromszor annyit kell vibrátorozni és izgatni…akarom mondani igazgatni a csavarhúzóval.

Lefekvés előtt szereztem a Gazdénétól egy császármorzsa receptet.

Császármorzsa-Kaiserschmarrn,  2-4 személyre

Hozzávalók:
3 tojás, 500 ml tej, 1 kanál cukor, 1 csipet só, 350 g liszt, 1 kanál mazsola, kevés ásványvíz, 30g vaj, porcukor.

A tojásfehérjét a sárgától elválasztjuk, a tejet a sárgájával, a cukorral, sóval egy edényben elkeverjük. A lisztet hozzáadjuk közben kavarjuk, míg a massza összeáll. Beletesszük a mazsolát és egy korty ásványvizet. A tojásfehérjét most habbá verjük, összekeverjük a masszával , palacsintasütőbe tesszük és addig sütjük, míg az egyik oldala megsült. Akkor megfordítjuk, megsütjük a másik felét is, végül villával összetörjük, megporcukrozzuk és tálaljuk.

Tizenkilencedik nap

Nagyon elegem van ebből a 4 szelet szalámi, 4 szelet sonka, 4 szelet sajt reggeliből. Négy munkásembernek csak 3x4 szelet ennivalót adni? Csúfság.

Ma unalmamban felültem a szarhordó mini buldózerre és megtanultam vezetni. Kupát le, fel, jobbra, balra és így tovább. Tirolban a parasztok ezzel hordják ki a trágyát az istállóból. Mi homokot, kavicsot, gránitot, cementet hordunk vele. Sokat pakolni a kupába nem érdemes, mert akkor fejreáll a gép és vele együtt a vezető is.

Sok biciklist láttam vékony nejlonruhákban. Görkorcsolyázók és görsíelők is zörömbölnek a cég előtt. Mindenféle műanyag öltözékben feszítenek, szóval jól nekiöltöztek a bajnak.
Ebédszünetben megint voltam kukázni, most egy zacskó alma került terítékre.
Este hazafele menet egy elkésett futóval találkoztunk. Ő is be volt öltözve kicsibuzi futóruhába. Na ez rendben is van, de a sötétben minek tett a fejére napellenzőt? Sérti a szemét a Hold fénye?

Huszadik nap

Végre megjöttek Magyari Bunda Lajcsiék, volt kivel filozofálni. Mivelhogy megjöttek a Főnökök, Gazdánénk észbekapott és vastagabban szeletelte a szalámikat és a sajtot. Tojásevés közben Magyari Bunda Lajcsi megtanított a tojásnézésre. Régebb a parasztemberek a főtt tojást mindig az alján törték fel. Ha kicsi volt a horpadás a tojás alján,  azt jelentette, a tojás friss. Minél nagyobb , mélyebb volt a horpadás, annál régebbinek bizonyult a tojás.

Az erősítéssel sokkal gyorsabban haladt a munka, a munkások nagyon felderültek, hogy megyünk haza.
Nagyot haladtunk a munkával, Stoki bácsi meg volt elégedve. Igaz, néhány dolgot újracsináltatott, de szivesen engedelmeskedtünk. Hogyisne, amikor megyünk haza. Mindenkinek ez lebegett a szeme előtt. Amint végeztünk a takarítással és a munkaátadással, gyorsan hazarontottunk a szállásra, megtisztálkodtunk, becsomagoltunk és már rohantunk is a másik vendégfogadóba megenni azt az estebéde, amit Stoki bácsi fizetetett nekünk.

Annyira siettünk hazafele, hogy a vacsorát is délben ettük meg.

(Vége)