![]() |
| Korán kezdik a halászatot |
A házikóban előszobát, két kis szobát találtam, ez utóbbiak egyike magába foglalta a konyhát és egy elkerített rekeszt, ahová a nőket és a gyermekeket szokták rejteni háborús időkben. Nagyon alacsony, alig 160-165 cm emberek élhettek akkoriban, mert mindenütt bekoppantottam a fejem, vagy talán készakarva építették ilyen alacsonyra, hogy a belépő megadja a tiszteletet a szoba felső sarkában elhelyezett ikonoknak és alázattal, kétrét hajolva járjon. A falba épített kályha egyszerre fűtötte a két szobát és a lizseanka nevű, agyagból készített ágyat, melyet alulról jól befűtöttek, hogy napokig melengessék megfáradt és kihűlt testüket az öregasszonyok, öregemberek, vagy a vizekről hazatérő meggyötört halászok.
Domnu Pădurarnál láttam egyebeket is, mint pl. szabadtéri zuhanyozót, nyári konyhát, hányódó halászszerszámokat, tyúkudvart, falusi budit, kiskertet, favágószínt, és persze egy jobbacska lakóházat. A legérdekesebb azonban a kert végében található összeomlott „baia neagră” volt. A fekete fürdő nevét onnan kapta, hogy a füstöt nem vezették ki a szabadba, így ez a tüzelés alatt bekormozta a mini fürdőhelyiség falait. Ha a fürdőző nem volt eléggé figyelmes, könnyen megeshetett, hogy piszkosabban jött ki az orosz stílusú, szaunaszerű fürdőből, mint ahogyan bement.
Amíg kipróbáltam a capac crap nevű, vasabroncsra szerelt tölcsérszerű dobóhálót, addig Domnu Pădurar falusi pszichológiával traktált, és megosztotta velem kedvenc tézisét, miszerint szex közben előnyös, ha a nő arccal fölfelé van, mert így látja a partnere arcát és nem kalandozhatnak el a gondolatai. Amikor klasszikus lóállásban, hátulról történik a közösülés, a nő más férfiakra gondolhat, éppúgy, mint aki szexlappal a kezében önkielégítést végez, és minden percben más nőt képzel el magának. Tehát, törekedjünk arra, hogy a nő lehetőleg arccal partnere felé forduljon, máskülönben fennáll a veszély, hogy gondolatai igencsak elkalandoznak és ezek a gondolatok fizikai valóságban is kikristályosodhatnak, főleg ha odavagyunk halászni, és a postás, a falusi kereskedő vagy a halbegyűjtő jóképű fiatalember.
Búcsúzóul Domnu Pădurar ellátott értékes információkkal, hogy kihez érdemes elmenni a faluban, kinek vannak régiségei és főleg működőképes fekete fürdője. A fekete fürdőhöz még hozzáfűzte, hogy errefelé az emberek kormos, füstös fekete fürdőben tisztálkodtak, s mégis szőke, fehérbőrű és kékszemű gyerekeik születtek! A cigányok, akik sosem szerettek fürdeni ma is barnák…
