Felfedezőúton a Duna-deltában (11)

Pelikánok nyomában

A Duna-delta pelikánjai valóságos élő jelképei a deltavidéknek. Ha nem lenének pelikánok, akkor igencsak nagy baj ütné be magát a vizekre, mert nem lenne, aki rendet teremtsen, a beteg, sérült halak dögvészt okoznának és felborulna az ökoszisztémai egyensúly. A halászok, akik régebb irtó hadjáratokat folytattak a pelikánok fészkei ellen, úgy vélekedtek, hogy a pelikán kártékony madár, mert eleszi előlük a halat. Azonban ez közelről sincs így. A pelikánok elsősorban csak alacsony vízben képesek halászni. Halászat előtt gyakran társulnak a kárókatonákkal, azok alulról hajtják a halat, felülről meg a pelikánok csatárláncba fejlődve fésülik át a vizet, és valósággal a szárazra verik ki a halakat. Nagyot és kicsit egyaránt. Azt mondják, ha kipusztítanák a kárókatonákat, a pelikánok többé nem tudnának egyedül eredményesen vadászni. Meglehet.

Romániában a kárókatona és a kormorán védett madár, Ukrajnában szabadon lőhető. Puskázzák is keményen, mert a kormoránok rengeteg halat elpusztítanak, még többet megsebeznek. Az ukránok viszont nagyon védik a rákokat, a víz tisztaságának ellenőreit, nálunk pedig nincs ráktilalom. Furcsa egy szabályzat mondhatom, amit szabad Pálnak, nem szabad Tamásnak, és fordítva.

Mindenesetre az ukránok és a lipovánok abban egyetértenek, hogy a pelikán példaértékű madár. Úgy isznak, mint a gödény. Már korán reggel ki vannak ülve a Duna menti betonkorlátra és lesik, hogy érkezzen a boltos.

Felfedezőúton a Duna-deltában (10)

Barátaim, a fecskék

A tanya szerszámos műhelyében volt egy fecskefészek öt darab fecskefiúval. Órák hosszat figyeltem, hogyan hordják a szülők a rovarokat az örökké éhes fiókáknak, akik csak ettek, ettek és ettek, szakadatlanul. A fecskeszülőket nem zavarta, hogy a műhelyben dolgoznak az emberek, flexszel (sarokcsiszolóval) csillagszóróznak, ők vidám csiviteléssel csak szállították az ennivalót a fiókáknak. Tudták, hogy nem bántjuk őket.

Reggel korán már az ablakom előtt zsivajogtak, hogy nyissam ki nekik a műhelyajtót, hadd menjenek be a fiókákhoz. S aztán végignézhettem, hogyan dugják ki a feneküket a fiókák a fészekből, hogyan pottyintanak ki egy fehér zsákocskát, és hogyan viszik el a szülők csőrükben a potyadékot.

Pár nap múlva tollasodni kezdtek a fecskefiúk, a bőséges rovarkoszttól úgy nőttek, mintha húznák őket. Talán nekünk is ki kellene próbálnunk a bogár- és szöcskemenüt, biztosan többet nyernénk vele, mint a lefagyasztott és újrakozmetikázott szuper és hipermarketekben árusított döglött-hússal.

Felfedezőúton a Duna-deltában (9)

Deltai nádtető

Maliuc

Maliuc falu annak köszönheti hírnevét, hogy a kommunista időkben merész kísérletezésekbe kezdtek a nád- és csicsóka- (jeruzsálemi articsóka) termesztéssel. Persze óriásit buktak, s míg a nád terméshozamát nem sikerült felturbózni, addig a csicsókából előállított repülőgépbenzin is valahol elenyésző mennyiségben került a piacra. A harmadik és legnagyobb melléfogásnak a mérnököknek, kutatóknak és munkásoknak felhúzott tömbház-lakások bizonyultak. A Sulina-csatorna mellé felhúzott, ma már kissé romladozó blokkok sehogy sem illenek bele a tájba, gondolom az se volt túlontúl jó ötlet, hogy a kiskerthez, házikóhoz szokott vízi embereket betonfalak mögé kényszerítsék. Mindezektől eltekintve Maliuc falu mégis híres a blokkjairól, egyetlen településként a Deltában, melyet panelházakkal csúfítottak el. (Bocsánat! Caraormanban is vannak blokkok, csakhogy ezeket – a közeli üveggyárral együtt – a ’89-es események miatt már nem volt idejük befejezni. Ma szamarak és tehenek laknak az omladozó tömbház-lakásokban. )

Három nagy probléma

A Duna-deltában három nagy probléma van, amit sürgősen orvosolni kellene: ez a szemetelés, a víz szennyezése kenő- és üzemanyagokkal, és a legnagyobb, az árammal való orvhalászat.

Az árammal való halászat nem azért elítélendő, mert a megsokkolt vízben kígyó-békától kicsi halig minden feljön a napvilágra, hanem inkább azért, mert azok a halak, amelyek túlélik a elektroterápiát, sterilek, terméketlenek lesznek és idővel megszűnik a természetes szaporulat biztosította utánpótlás. Sajnos ennek a problémának az orvosolása annyira bonyolult, időigényes és összetett, hogy pillanatnyilag csak reménykednünk lehet. Kemény pénzbírságok, hosszú börtönbüntetés talán visszariasztaná a pénzéhes orvhalászokat, viszont a szegény halászemberre is kell gondolni, aki családját az olcsó halárak miatt nem tudja eltartani a hagyományos halászmódszerekkel, ezért kényszerül rá a gyorsabb, fáradságnélküli halorzásra, hogy hamarabb, és persze egyre gyakrabban teljen meg a csónak.

Felfedezőúton a Duna-deltában (8)

Tavirózsák

Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki ne lenne kíváncsi a deltai tavirózsákra. Mindenesetre, én nagyon kíváncsi voltam és alig vártam, hogy megpillanthassam őket a vízen „legelészni”. A nagy ovális, a vízen szétterülő leveleken csücsülő sárga és a fehér virágok nagyon elbűvölőek, jön, hogy az ember magához ölelje az egész tavat.

A tavirózsák gyökere akár 5 méter mélyre lehatolhat, mindig annak függvényében mekkora a vízállás. Ha nő a víz, nő a gyökér is.

A tavirózsák olyanok, mint valami híradósok, ugyanis jelenlétükkel tudatják: a víz tiszta és iható. Piszkos, szennyezett és kevés oxigéntartalmú vízben nem terem meg a tavirózsa. Ez a csodás növény nálunk védelem alatt áll, ezért ne engedjük, hogy a turisták letépjék. Bár úgy sem érnek vele sokat, mert a virág hamar fonnyad és szárítva sem mutatós. Potencianövelő szernek pedig nem válik be!

Vizivilág – madárvilág

Sokan vannak akik – noha soha sem voltak a Duna-deltában – mégis a Deltát valamiféle halász-vadász-madarász paradicsomnak képzelik el. Hát ez tényleg így van, mert a főcsatornák, mellékcsatornák, oldalcsatornák, lagúnák, kibogozhatatlan pókhálórendszerek, bővelkednek halban, vadban és madarakban. Csak azonosítani, számolni és fényképezni bírja az egészet az ember.

Jómagam, mivel nem vagyok se vadász-, se halászember, a madárbarát gyönyörűségével szemléltem a különféle madarakat, amelyek elém kerültek. Fényképeznem sajnos nem lehetett, ugyanis messzehordó madarász gépágyúmat tönkretette a homok és a nedvesség. Maradék kiskaliberű gépeimmel hiába puffogtattam, a madarak lőtávolon kívül maradtak, nekem meg lett egy csomó távoli, homályos és használhatatlan képem. Ennek ellenére memóriám acéllemezén megmaradtak a búbosvöcskök, a kis- és nagykócsagok, a kis- és nagy kárókatonák, a szürke és vörös gémek, a kanalasgémek, a gólyák, a hattyúk, a tőkés récék, a fácánok és harisok, csérek, sirályok, jégmadarak, hollók, rigók, barázdabillegetők, szarkák, fecskék és más ismeretlen madarak.

Felfedezőúton a Duna-deltában (7)

Deltai mákvirág

A szigeten

A Gorgovával szembeni szigetre többször is átjártam, elsősorban a finom sajt, vaj és tejföl miatt, amit itt készítettek egy farmon, de a mangalicadisznók és fiatal borjúk és birkák is érdekeltek, mivelhogy a farm tulajdonosa gyakran levágatott egy-egy malacot vagy borjút, nyársra húzatott egy-egy bárányt a kényesebb ízlésű turistáknak, halászoknak, no persze azoknak, akik ezt meg tudták fizetni. Ezenkívül lovagolni lehetett, és öreg kancák hátán bekóborolni a szigetet nem volt éppen utolsó mulatság.

Megfigyeltem a sajtkészítést is. A tehéntejet műanyag edénybe töltötték, beletették a poroltót és hagyták megállapodni. Később kézzel összetörték, ismét hagyták állapodni, végül faedényben megformálták a sajtot és sós vízben érlelték, tárolták a farm alatti betonbunkerben.

Azt hallottam, hogy a tulajdonos kecskészetet is akar létesíteni, sőt nyulakat telepíteni. Lesz majd munka az alkalmazottak számára, de lesz pénz is. Igaz, a talpraesettebbek mindig kicsinálják a szivarpénzüket. Nem, nem lopással vagy simliskedéssel a farm rovására. Dehogy. Vannak más módszerek is, pl. a halászok 5 lejt fizetnek minden egyes lótetűért, doboz gilisztáért. A csuka vagy a ponty ikrájáért szép pénzt lehet bezsebelni. Borravaló is csurran-csöppen a turistáktól, szóval jó életük van a munkásoknak, mert ételre, italra, ruhára és szállásra nem kell költeniük. A fizetésüket tisztán hazavihetik. Munkaidő után szabad halászati joguk van, kedvükre pecázhatnak, és biztos eredménnyel, mert a szigettől befele kezdődnek a jó halas vizek.

A titokzatos nyestkutya

Esti beszélgetéseken a deltalakóktól sokszor hallottam a câinele enot-ról. Azonban hiába mutogattam, rajzolgattam, sehogy se tudtam rájönni, hogy milyen állatról van szó. Vidra nem, hód nem, mosómedve nem, nutria sem, róka, pézsmapocok sem, de akkor micsoda? Csak itthon, a szakkönyvek fellapozásával derült ki, hogy a câinele enot nem más, mint a ratoneb, vagy nyestkutya, az Oroszország távol keleti vidékeiről betelepített prémes vadállat.

Felfedezőúton a Duna-deltában (6)

Háztűznézőben Domnu Pădurarnál

Korán kezdik a halászatot

Az ismerkedést a falusi élettel a faluvégi domnu Pădurarnál kezdtem, aki azzal hívott be az útról, hogy az ő udvarán áll Gorgova legrégebbi háza. Azonnal lépre mentem, és valóban, az udvar egyik sarkában ott szomorkodott egy elfáradt-forma házacska és minden pillanatban azon gondolkodott, összeomoljon-e vagy sem. Domnu Pădurar elmondta, hogy ez a sártéglákból, nádból, kevés faanyagból és tapasztott sárból épített, fehérre meszelt házikó valaha egy halász lakóháza volt, de az idők folyamán iskolának, sőt pártszékhelynek is használták. Jelenleg csak raktár, de így is alá kellett támogatni holmi akácrönkökkel, nehogy ráomoljon a sok himi-humira.

A házikóban előszobát, két kis szobát találtam, ez utóbbiak egyike magába foglalta a konyhát és egy elkerített rekeszt, ahová a nőket és a gyermekeket szokták rejteni háborús időkben. Nagyon alacsony, alig 160-165 cm emberek élhettek akkoriban, mert mindenütt bekoppantottam a fejem, vagy talán készakarva építették ilyen alacsonyra, hogy a belépő megadja a tiszteletet a szoba felső sarkában elhelyezett ikonoknak és alázattal, kétrét hajolva járjon. A falba épített kályha egyszerre fűtötte a két szobát és a lizseanka nevű, agyagból készített ágyat, melyet alulról jól befűtöttek, hogy napokig melengessék megfáradt és kihűlt testüket az öregasszonyok, öregemberek, vagy a vizekről hazatérő meggyötört halászok.

Domnu Pădurarnál láttam egyebeket is, mint pl. szabadtéri zuhanyozót, nyári konyhát, hányódó halászszerszámokat, tyúkudvart, falusi budit, kiskertet, favágószínt, és persze egy jobbacska lakóházat. A legérdekesebb azonban a kert végében található összeomlott „baia neagră” volt. A fekete fürdő nevét onnan kapta, hogy a füstöt nem vezették ki a szabadba, így ez a tüzelés alatt bekormozta a mini fürdőhelyiség falait. Ha a fürdőző nem volt eléggé figyelmes, könnyen megeshetett, hogy piszkosabban jött ki az orosz stílusú, szaunaszerű fürdőből, mint ahogyan bement.

Amíg kipróbáltam a capac crap nevű, vasabroncsra szerelt tölcsérszerű dobóhálót, addig Domnu Pădurar falusi pszichológiával traktált, és megosztotta velem kedvenc tézisét, miszerint szex közben előnyös, ha a nő arccal fölfelé van, mert így látja a partnere arcát és nem kalandozhatnak el a gondolatai. Amikor klasszikus lóállásban, hátulról történik a közösülés, a nő más férfiakra gondolhat, éppúgy, mint aki szexlappal a kezében önkielégítést végez, és minden percben más nőt képzel el magának. Tehát, törekedjünk arra, hogy a nő lehetőleg arccal partnere felé forduljon, máskülönben fennáll a veszély, hogy gondolatai igencsak elkalandoznak és ezek a gondolatok fizikai valóságban is kikristályosodhatnak, főleg ha odavagyunk halászni, és a postás, a falusi kereskedő vagy a halbegyűjtő jóképű fiatalember.

Búcsúzóul Domnu Pădurar ellátott értékes információkkal, hogy kihez érdemes elmenni a faluban, kinek vannak régiségei és főleg működőképes fekete fürdője. A fekete fürdőhöz még hozzáfűzte, hogy errefelé az emberek kormos, füstös fekete fürdőben tisztálkodtak, s mégis szőke, fehérbőrű és kékszemű gyerekeik születtek! A cigányok, akik sosem szerettek fürdeni ma is barnák…

Felfedezőúton a Duna-deltában (5)

A szerző bárkában

Kutyák

Kutyát hozni a Deltába nem a legjobb ötlet: örökös izgés-mozgásával akadályozza a csónakázást, mágnesként vonzza a szúnyogokat és ugatásával felriasztja a vízimadarakat. A lipovánok sose voltak nagy kutyatartók - ugyebár a halakat nem kellett őriztetni! - egészen, addig, amíg valami hóbortos bukarestiek el nem hozták pincsikutyáikat, amelyeket idegbetegségük miatt sehova se tudtak elvinni, sőt a végén úgy megunták őket, hogy már haza se akarták vinni. Itt maradtak örökre a Deltában, és ezeknek a pincsiknek a korcs utódaiból kutyásodtak el a falvak. Akárhová mentem, mindenütt korcs pincsi-utódokat találtam: aprók voltak, görcsösek, soványak és igénytelenek. Az idegennel hamar barátkoztak, és talán egyedül a tojáslopásban jeleskedtek.

Csodák csodájára ezek a naphosszat döglődő, úton útfélen hánykódó korcsok igencsak felmérgelődnek, ha botot vagy vesszőt tartó embert látnak közeledni. A kőtől nem féltek, ellenben a vessző vagy a bot egyenlő volt a piros posztóval. Láttam, hogyan falták a halcsontot és szálkát: nem túlzok, ha azt mondom, hogy úgy, mint a kacsa a nokedlit. Egy csöppet sem zavartatták magukat a szálkáktól, vígan beropogtatták és farkcsóválva kérték az újabb adagot. A városi ebtartók pedig megsüthetik a tudományukat faszénen, tudniillik a kutyának nem szabad csirkecsontot vagy halat adni. Hát ezek kisdedeknek való rablómesék. Csak hozzák el tápon és marhamájon felnőtt ölebeiket ide a nádra, s garantálom, hogy két nap múlva vígan fogják falni a halat és a puliszkát.

Felfedezőúton a Duna-deltában (4)

Háziáldás

Aggyonisten!

Jó érzéseket keltett, hogy a deltai emberek szeretik üdvözölni embertársaikat az úton, sőt még az idegeneknek is szívesen odaköszönnek. Nem úgy, mint a szomszédjaiktól elhidegült nagyvárosi emberek, akik még arra se képesek, hogy felebarátjuk előtt felemeljék a jobb kezüket: - Látod, nincs fegyverem. Barát vagyok. (Joshi Bharat, vagy Borat?)

De nem akárhogyan, valami félvállról odavetett jónapot-tal köszöntöttek ezek az egyszerű halászemberek, hanem különféle ízes kifejezésekkel:

- Să trăieşti! Élj soká!
- Ai noroc! Legyen szerencséd!
- Noroc bun şi sănătate! Jószerencsét és egészséget!
- Sănătate! Egészséget!
- Mergi sănătos! Menj egészséggel!
- Toate cele bune! Minden jókat!
- Doamne ajută! Isten segítsen!

Lipovánok

A lipovánokról eddig nem sok anyag látott napvilágot, eredetük, kultúrájuk, szokásaik több figyelmet érdemelne, mielőtt teljesen beolvadnának a románságba.

A kutatók többsége egyetért abban, hogy a Bukovinába és a Duna-deltába menekült lipovánok 1772 körül szakadtak ki az Orosz Birodalomból, többek között azért, mert nem értettek egyet Nikon pátriárka reformjaival. Az üldöztetések és vallási kiközösítés ellenére továbbra is makacsul ragaszkodtak a pátriárka előtti vallási hagyományokhoz. Továbbra is két ujjal vetették a keresztet és régi orosz nyelvet beszéltek a szertartásokon. A férfiak pedig nem vágták le a szakállukat.

A lipovánokat először raszkolnyikoknak nevezték, majd egy Fülöp nevű pap után filipovcsináknak. A szakadárok még a nagyobb csoportokon belül is tovább szakadoztak, például megkülönböztetik azokat a csoportokat, amelyeknek nincsen papja (bezpopovcsina). Ezeket a papos popovcsinák lenézik és megvetik. Még házasodni sem házasodhatnak egymás között.

Ma már egyre kevesebben vannak és a vegyes házasságoknak köszönhetően a fiatalok nem beszélik, vagy csak kevésbé beszélik a nagyszülők se nem orosz, se nem ukrán nyelvét.

Felfedezőúton a Duna-deltában (3)

Bungalló Lityilendben

Székelyekkel találkoztam

Az esős idő miatt az emberek visszahúzódtak a házaikba, alig találkoztam valakivel. Rossz nyelvek szerint a kocsmába kell menni, ott mindig lehet valakit találni. Máshová nagyon nincs hová ellenni, ezért a rendőrség, ha nem találja otthon a keresett személyt egyenesen a kocsmába megy.

Kóbor székellyel azért mégis találkoztam: egy egész munkáscsoporttal, akik házat építeni jöttek le a Deltába. Tehát a máréfalvi mesterember szakértelmét, szorgalmát a Deltában elismerik és megbecsülik.

Szóval székely mindenütt van a világban. Japánban, a dél-amerikai dzsungelben, a homoksivatagokban, szóval még a leglehetetlenebb helyeken is. Azt mondják, hogy amikor az amerikaiak mentek fel a Holdra, találkoztak egy részeg korondival, aki üres szekérrel porozott hazafelé és keményen csapkodta a lovakat az ostorral!

Alaptáborom: Tanya

A hosszabb, kutatójellegű kirándulások, gyűjtőexpedíciók alkalmából fontos, hogy legyen egy alaptáborunk, ahol nehezebb holmijainkat biztonságban elraktározhatjuk, ahová utánunk küldik a postánkat, és ahonnan könnyű felszereléssel napi portyákra indulhatunk. Ilyen alaptábornak szemeltem ki a tanyát.

Az öt kis házikó közül kiválasztottam a konyhához és ebédlőhöz legközelebb esőt és berendezkedtem. Tiszta szoba, kényelmes ágyak, frissen vasalt ágynemű, hűtőszekrény, nyugati mintájú illemhely és non-stop forró vizes tusoló fogadott. Nem volt okom panaszkodni. Az ebédlő filagóriában televíziós készülék, rádió, sakk, römi, táblé. ... és nem igaz! - könyvek várták, hogy rájuk vessem magamat.