Felfedezőúton a Duna-deltában (4)

Háziáldás

Aggyonisten!

Jó érzéseket keltett, hogy a deltai emberek szeretik üdvözölni embertársaikat az úton, sőt még az idegeneknek is szívesen odaköszönnek. Nem úgy, mint a szomszédjaiktól elhidegült nagyvárosi emberek, akik még arra se képesek, hogy felebarátjuk előtt felemeljék a jobb kezüket: - Látod, nincs fegyverem. Barát vagyok. (Joshi Bharat, vagy Borat?)

De nem akárhogyan, valami félvállról odavetett jónapot-tal köszöntöttek ezek az egyszerű halászemberek, hanem különféle ízes kifejezésekkel:

- Să trăieşti! Élj soká!
- Ai noroc! Legyen szerencséd!
- Noroc bun şi sănătate! Jószerencsét és egészséget!
- Sănătate! Egészséget!
- Mergi sănătos! Menj egészséggel!
- Toate cele bune! Minden jókat!
- Doamne ajută! Isten segítsen!

Lipovánok

A lipovánokról eddig nem sok anyag látott napvilágot, eredetük, kultúrájuk, szokásaik több figyelmet érdemelne, mielőtt teljesen beolvadnának a románságba.

A kutatók többsége egyetért abban, hogy a Bukovinába és a Duna-deltába menekült lipovánok 1772 körül szakadtak ki az Orosz Birodalomból, többek között azért, mert nem értettek egyet Nikon pátriárka reformjaival. Az üldöztetések és vallási kiközösítés ellenére továbbra is makacsul ragaszkodtak a pátriárka előtti vallási hagyományokhoz. Továbbra is két ujjal vetették a keresztet és régi orosz nyelvet beszéltek a szertartásokon. A férfiak pedig nem vágták le a szakállukat.

A lipovánokat először raszkolnyikoknak nevezték, majd egy Fülöp nevű pap után filipovcsináknak. A szakadárok még a nagyobb csoportokon belül is tovább szakadoztak, például megkülönböztetik azokat a csoportokat, amelyeknek nincsen papja (bezpopovcsina). Ezeket a papos popovcsinák lenézik és megvetik. Még házasodni sem házasodhatnak egymás között.

Ma már egyre kevesebben vannak és a vegyes házasságoknak köszönhetően a fiatalok nem beszélik, vagy csak kevésbé beszélik a nagyszülők se nem orosz, se nem ukrán nyelvét.



Az öregek az én orosz beszédemet kitűnően megértették, nekem főleg az általuk használt sok román és törökös ízű szó esett jól, jelentett könnyebb értelmezést.

Még csak annyit a lipovánokról, hogy ma is a Julián-naptárnak megfelelően ülik meg az ünnepeiket, vagyis 13 nappal később, mint az általánosan használt Gregorián naptár.

Facsónakok és motorosok

Hajóóriás

A Duna-delta vízivilágában a legfőbb közlekedési eszközök a lipován facsónakok, motoros bárkák, öreg pöfetegek, kopott uszályok, műanyag purcogtatók vagy a legjobb japán motorokkal felszerelt modern motorcsónakok. A lakosság csónakban kél és fekszik, talán még nagydolgozni is csónakkal megy a legközelebbi szárazulatig, ahol nem fenyeget a vízbepottyanás veszélye. A legnagyobb élvezettel mégis a feketére kátrányozott lipován evezős csónakokat szemlélgettem, annál is inkább, mert igencsak eltűnőben vannak. A gyors röptű motorcsónakok lassan, de biztosan szorítják ki őket a vízi országútról. Nemrégiben hoztak egy olyan rendeletet a nagyokosok valamelyik hivatalban, amellyel a régi kátrányozott csónakokat végleg az enyészetbe küldenék. Állítólag a kátrány igen szennyezi a vizet, ezért kitalálták, hogy a lipován halászok műanyaggal borítsák régi csónakjaikat vagy végérvényesen áttérjenek a modern motorcsónakokra. A rendeletek és a korlátozások igen nagy felhördülést keltettek a régivágású halászok között, akik nem mulasztották el megemlíteni a motoros hajókról vízbe ömlő rengeteg olaj és üzemanyag „áldásos” hatását.

A vízi utakon persze megtalálhatók az aszfalt-cowboyok csónakos változatai, akik modern csónakjaikon észvesztő iramban száguldoznak le fel a csatornákon, és semmivel sem törődnek, csak burrogjanak a motorok.

Azok burrognak is, főleg ha tengerjáró, óceánjáró turistahajók, hatalmas tankerek, jégtörő hajók igyekeznek le vagy fel a csatornán. Csak úgy menekülnek a közelükből a kisebb csónakok, motoros bárkák. A hatalmas propellerek által gerjesztett, elázással vagy felborulással fenyegető hullámok útjába senki se kerűl szivesen.

Alapszabály: A lipován facsónakot ne hagyjuk a napon, mert összeszáradnak az eresztékei és a következő vízreszállásnál meglehet, hogy elsüllyedünk vele. Csónakunkat tegyük árnyékba, vagy takarjuk le, de ha mindenképpen a vízen akarjuk hagyni, akkor merjünk bele vizet.

Kavicsot lapátoltam

Átkelésre várva

Barátom és egy csónakmester ügyes bajos dolgaikat jöttek elrendezni Gorgovára, többek között útépítés és csónakügyben gyüszmékeltek. A csónakmester alumíniumból olyan lapos aljú ladikokat fabrikált, amelyek sokkal jobbak voltak a lipován lipinkázó facsónakoknál, de még a modern műanyag csónakoknál is. Nem tudom, honnan szedte a mester a tudományát, de a csónakjai keményen bírták a strapát, a hullámokat, a kemény motorokat és utasokkal, csomagokkal megrakodva vígan szelték a Sulina hullámait.

A csónakmester az én házikóm bal felét vette birtokba, ágya az enyém mellett volt, csakhogy hiába tanyázott a bal oldalon, éjszaka a hortyogása átlopózott az én oldalamra és egyáltalán nem tudtam pihenni miatta. Úgy fűrészelt, úgy rotyogott, mint egy benzin után kapkodó csónakmotor. Látszott, hogy vérbeli csónakmester volt, mert még a horkolása is csónakmotor módjára berregett.

Az esős napok miatt nem sok reményem volt arra nézve, hogy nekivágjak a Deltának, így beálltam barátom mellé kavicsot lapátolni, utat építeni. Eleinte nevettem, de nem tudtam, hogy mire vállalkoztam. Egy hatalmas kavicsrakást fellapátolni az utánfutóra, elfuvarozni a készülő úthoz, ott lelapátolni nem volt gyermekjáték. Az ötödik forduló után az ujjaimat úgy kellett kiegyenesítenem, azt hittem a karom és a derekam odaszakad. A „vegetások” kellene idejönniük kavicsot és homokot lapátolni, hadd lám, hogyan bírják salátákkal és kompótokkal a lapát vagy a csákány nyelét - mert homokrakást is hordtunk, de ezt előbb fel kellett puhítani. Vajon leszoknak-e arról, hogy zöldségeket beszéljenek, mert 8-10 óra lapátolás után úgy kellett hazatámogatnom magam. Bár eddig még egyetlen vegetáriánus súlyemelőt, kohómunkást, kovácsot, kaszás-kapás parasztot, favágót vagy bányászt sem láttam, úgy gondolom, hogy ezekhez a kemény munkákhoz alaposan elő kell készíteni a benti terepet. Nem lehet csak inci-finci ennivalókkal kulizni, annál inkább jó mangalicaszalonnával, házi kolbásszal, zsírban eltett oldalasra ütött tojással, bográcsgulyással, hallal, csirkepaprikással és házikenyérrel. Már amit a tanyán enni lehet és megterem a környéken.

Vaskeresztek a kanálisok partján

Lipován gyerekek

Ez esetben nem a háborús vaskeresztekre kell gondolni, hanem a vízi szerencsétlenségek közelében emelt vas keresztekre. Mint tudjuk, a lipovánok életük javát a vízen, a víz mellett, a víz fölött töltik, csakhogy a figyelmetlenség, a bizonyításvágy, a részeg hujjahózás és száguldozás miatt elég sokan kerülnek a víz alá. Van aki örökre. A gorgovai csónakház közelében apa, lánya és fia fulladt a vízbe, csupáncsak azért, mert az apa egy esti utazás alkalmából nem figyelt eléggé és nagy sebességgel nekiment egy bójának.

Részeg fiatalok Sulináról tekerték fölfelé egy gyors röptű csónakon és a sötétben nekimentek egy lehorgonyzott hajónak. Az eredmény három 20 évesnél fiatalabb halott és egy nyomorék. Más esetben a szerencsétlenség azért következett be, mert a csónakos elfelejtett evezőt tenni a motorcsónakjába és a motor pechjére akkor állt le, amikor egy nagy óceánjáró haladt le a csatornán. A szabályzat szerint a nagy hajók nem állhatnak meg a csatornán, fékezni meg lehetetlenség a több ezer tonnás hajóóriások esetében, pláne ha áramlattal jön lefelé.

(Folytatjuk)