Tolmács voltam Osztrákiában (7)

Mit beszélnek egymás közt a lovak?

A sógorok a szervezés terén nagy nullák. Egy hónapja azzal szórakozunk, hogy szedjük fel a régi munkát, mert ide még ez kell, oda meg az, itt ezt felejtettük ki, ott meg amazt. Tíz főnök és 20 ellenőr parancsol.

Egy bosnyák munkás elmondta, hogy a sógorok akik a barakkban laknak, olyanok, mint a disznók. Mosatlan edény, szemét, sörösüvegek, sáros bakkancs, büdös zokni és szaros gatya. Cigarettacsikkek és üres cigarettásdobozok mindenfele. Cseppet se zavarja őket a büdösség, a rendetlenség. Ezt itt én nem láttam személyesen, de megtapasztaltam  otthon, amikor cowboy voltam egy farmon. Ott is volt két tekergő német, akik a kutyákat az ágyba fektették, ők egész héten mocskosan jártak, zsíros ruhában. A mosatlan edények alatt szakadt le a kagyló, a szennyes ruha zsákokban penészedett és fulladtak bele a szivarfüstbe. Dolgozni csak úgy dolgozgattak né, nehogy elkopjon a szerszám nyele.

Nagy divat az orrkarika, fülkarika és egyéb franckarikák. Az osztrák fiatalság meg van hibbanva. Csak tökkelütött hülye lehet, aki szép arcát telerakosgatja vasdarabokkal, a szája karikás, a szemöldöke, a tarkója, a nyaka mindene tele fityegőkkel.

Levest 41 nap alatt alig kétszer ettem a fogadóban, az is hitvány porleves volt. A mi parasztcsorbánkat, házi tyúkhúslevesünket, gulyáslevesünket semmilyen leves nem bírja megverni. Eddigi életem során sok országot bejártam, de jobb, finomabb levest sehol nem ízleltem.

Elmentem a postára, hogy váltsak fel két eurót 50 centesekre. Három ablak zárva volt, a negyediknél voltak és beszélgettek. Nagy nehezen észrevettek, no , mondom adjon gyorsan  2 euróra ötvencentest, mert a kávégép mind eszi meg a visszajárót, egyébként itt dolgozunk a pályaudvaron. Nagy mogorván elém lökte az aprót és egy darab nyállal kiköpte:mi közöm hozzá?érdekel is engem a kávéautomata...

 A könyvesüzlet kezdett centeket rárakosgatni a könyveimre. A rendelésnél egészen más az ár, mint a kifizetéskor. Eddig a rendelési árat fizettem, most már valaki kávézik az én pénzemből.

Megbarátkoztam egy csecsen munkással. Hatalmas kétméteres medve, acélkarokkal és rézzel kirakott villogó fogakkal. A neve Ali. Kérésemre elkezdett tanítani csecsenül. Nagyon nehéz nyelv, nehéz leírni, még nehezebb kiejteni, mert a csecsen nyelv hörögve ordító harcos beszéd. Csupa kaszabolás, puskalövés és halálhörgés. Nemhiába hívják Csecsenföldet a Bátrak Földjének. Még a ruszkiknak is beletörött a bicskájuk. De énekelni, enni, inni és kardokkal táncolni tudnak a csecsenek, úgy , hogy szikrázik, gyúl meg a színpad..

Ime egy kis csecsen nyelvlecke:

jó napot - de dik hülda
jó reggelt - ühriye dikhö hülda
jó estét - büz dikh hülda
jó - dik
jól megy - dik du
szép - hüz
hogy vagy? - hrolüks muh duha? hrüks muh duha?
köszönöm - börkál dik du
Alhamdulillah - Istennek hála - del rez hüldö dik du
Isten - del
hogy hívnak? - ha tse huyu?
Nevem - sze tse...
én - sze
én - szo
te - ho
segítség - hrodö
barát - duatöhr
mi ez? - huyu i, huyu her
éhes vagyok - szo mecö vu
szomjas vagyok - mal heduyu
nő - zud
férfi - tög
gyerek - bers
menni - szo vüed
drága - jezüjó
pénz - ághcs


Visszacseréltük a nyírógépet, felpótoltuk és vettünk egy extra gépet erős, durva hajra. Este megint pórul jártam, a gép elakadt a hajamban. Szépen le kellett kicsiollózzam a hajam, aztán nagy nyekeregve kopaszra nyírtam a kobakomat.

Elfáradtam. Minden reggel fel, este le. Napközben alszom el. Ha hazamegyek, egy hétig csak enni, inni és szarni fogok, mint egy kicsibaba. Veszek felnőtt pelenkát.

Beszélgettem a török munkásokkal. Haza akarnak telepedni, az egész kolónia. Úgyis Törökországban jobb az élet, mint Európában. Régóta ezt beszélgetik az emberek a mecsetekben. Már sokan csomagolnak. Nagy bajba lesznek a sógorok, ha a törökök lelépnek. Nem lesz munkáskéz.

Az állomáson találkoztunk magyar cigányokkal. Olyan hangosak voltak, mint egy sereg varjú.
Kérdem:- Magyarok vagytok?
- Azok hát! - jött az öntudatos  válasz.
- Hát ti mit csináltok? Itt dolgoztok? - kérdezte a leghangosabb.
- Itt  dolgozunk a pályaudvaron, és ti mit csináltok? - kérdeztem.
- Mi ésszel dolgozunk - düllesztette ki a mellét.
- Hogyhogy?
- Hát úgy, hogy lopunk.

Pár nap múlva ismét találkoztam a zöldkalapos, gombos mellényű, budihorgolóbajuszú kovásznaival, akit székelynek hittem. Most nem volt tollaskalapos, fehéringes, gombosmellényű, hanem valami kopott tréningfelsőben, ócska sapkában  ténfergett. Egyből szembeötlött a két gülüszeme, vastag szája prémje, már többet nem látszott góbénak, inkább füstösnek. Hallottam , hogy Kovásznán vannak ilyen fehér bőrű, szőke füstösök. Ott állt ez a kovásznai egy szekérderék rablópofájú ember között és boldogan integetett, ordította, hogy szerusz tezsvér! Egészen beleillett a képbe.

Csak még egyszer túrós puliszkát ehessek, mellé tyúkhúslevest, szilvásgombócot, zakuszkát, csirkepaprikást, fokhagymás levest és kikavart vinetát! Ezek mellett Ausztria minden kincse, fénye ragyogása olyan gyenge  pislákolás , mint a budirajáró rossz istállólámpáé.

 Betörtek a hotelbe. Reggeliről kifele jövet láttuk a nyomokat, a rombolást, a tönkrerúgott zárat. Biztosan az ésszel  dolgozók jártak itt.

Új étrend. A vacsorám felét dobozba rakom s elteszem reggelire. Vettem barna kenyeret, hagymázok, libazsírozok. Az asszony küldeménye.

Hagymát és fokhagymát árulok, bögrét cserélek borotvára, csereberélek. 10 cent a kávéhozás díja, a szivar 20. 1 euró , ha lábizzadásgátló púder kell a patikából.

A kávéautomata már harmadszor nyelte el a visszajárót. Zörömböltem, de nem akart visszaadni. Egyik nap az előttem vásárló vasutasnak nyílt meg a szenencséje, a visszajáróval kiömlött egy kalap apró is. Hiába mondtam, hogy az én pénzemet is megette, a vasutas nem adott egy centet se.

Egyébként lelketlen, kizsákmányoló ez az automata rendszer. Egy csomó embernek elvették a kenyerét. Bátran nyithattak volna egy butikot, hogy valaki áruljon ezt-azt, éljen meg ő is. De Osztrákiában nem érvényes az élni és élni hagyni törvény, itt csak a mindenkit letaposni mondás a divatos. Csak én, aztán ismét én, végül is én. Aki meg leesett, akkor egyet rúgok rajta, hogy höngörödjön bé az ódalon.



270 millió euróba kerül az építkezés a pályaudvaron. Jó bolondok! Így pocsékolni az adófizetők pénzét... 100 millió euróból nem lehetett volna megoldani? Ez a 270 millió óriási vagyon, még kimondani is nehéz. Elég lenne 10 város és 20 falu felöltöztetésére. De meg kell fizetni az elrontott munkát, a tévedéseket, a melléfogásokat, a sok nyakkendős ingyenélőt és a senkiháziakat az irodákban.

Az állomás mellett van egy kebabos, még egy perzsa öreg alapította. Most a fia vagy a veje vezeti. A Meki és a Hambi megkereste az öreget és 1 millió eurót kínáltak neki, ha eltakarodik a környékről, de a perzsa kebabos nem adta fel. Egyrészt nyakasságból, másrészt mert igen jól ment az üzlet. Ha csak napi 500 kebabot vesznek 4 euróért, már az is szép bevétel. Ne számoljuk akkor az üdítőket és egyéb leveket, amiket az étel mellé isznak.

Az egyik áruházban fajátékokat kerestem. Ehelyett gipszből, műanyagból és hasonló vacakokból készített halálfejek vigyorogtak rám. A levágott kéz, halálmacska, halálbagoly meg más boszorkányos játékok is kelendőek. Ez igen! Ez már döfi! Ilyen kell az ifjúságnak, úgyis itt a Halloween, nehogy lemaradjanak valamiről.

 A tv-ben láttam, hogy egy 16 éves leánykát felcsináltak valahol, azt se tudja, hogy ki, mert a sötétben nem tudta jól megfigyelni. Az anyja vett neki egy babakocsit műbabával, hogy addig is gyakoroljon. Ezután elmentek egy kicsibabáscsaládhoz. A leányka azt mondta, hogy a gyerek csak stresszcsinálni jó. Hasonlóval én is találkoztam. Egy  nő kendőben műanyag babát hordozott a hátán, és úgy tett, mintha a baba igazi lenne. Nagyon betegek az emeberek , ha ilyesmiket játszanak.

Kiderült valamilyen sumákolás a munkahelyen, állítólag a papírok nincsenek rendben. Pánikszerűen, vert sereg módjára vissza kellett vonulnunk a hotelünkbe. 4 nap kiesés.

Megnéztem kívűlről Európa és Salzburg egyik legrégebbi és ma is múködő kupleráját. Szép női alak volt a cégtáblája. A vár alatti  sikátorban a Herrengasseban kell keresni.

Nagyon gazdag a salzburgi hetipiac, ahány paraszt és termelő van a környéken, az mind itt van. Házi termékek, kenyér, sajt, kolbász, szalámi, lekvár, zöldség és gyümölcs. A bőség leírhatatlan, a toll gyenge a sokféle termék leírására. Hogyan lehetséges az, hogy itt szabad a parasztok és az őstermelők áruljanak, odahaza meg épp, meg nem botozzák a hagymát áruló öregasszonyokat, tojást árusító papókat?

Összebarátkoztam egy pálinkafőzőmesterrel. Azt mondta, a dédapja magyar volt. A pálinkamesternek elkezdtem dicsérni a magyar pálinkákat, az oroszhegyi és szatmári, máramarosi pálinkákat. Mérgesen kifakadt, hogy manapság csupa színes leveket kotyvasztanak és nem szégyenlik pálinkaként eladni. Magyarországon alig két igazi pálinkafőzőt ismer, a mi pálinkáinknak hírét se hallotta. Hiába nyertek azok aranyérmet. Habár meglehet, hogy ez a mi pálinkánk csak olyan világbajnokságon nyert díjat, ahol a kelet-európai , de főleg a balkáni országok vettek részt. Van is valami a dologban, mert az itthoni pálinkafőzők égre-földre esküsznek, hogy az ő pálinkájuk a legjobb, és csak ez az igazi. Lehet, hogy csak azért a legjobb, mert sose kóstoltak mást, egyszerűen nem tudják, hogy van jobb is. Én is ittam valaha pálinkát, de semmi élvezetet nem találtam a pálinkaivásban. Folyékony tűz, amely szétmarja az ember száját, nyelvét, nyelőcsövét és lávaként fortyog az ember torka és gyomra között megakadva félúton. Nincs semmi aroma vagy zamat, nyoma sincs a gyümölcs lelkének, bársonyosságának, szűziességének. Az ilyen ital a nők és a finomabb lelkű , érzékenyebb  emberek  számára egyenesen élvezhetetlen.

A pálinkafőzővel még beszélgettünk a pálinkagyártás technológiájáról, titkos receptekről és a régi nagy öregekről. Ezen a témán jól megmelegedtünk, a mester még a társaimat is jól megvendégelte, mert nem azon volt, hogy bármi áron eladja az egész készletet, neki a pálinkafőzés családi hírnevet, büszkeséget jelentett, úgy kínálta az italt, mint aki jogosan megérdemli a tiszteletet, elismerést a munkájáért.

 A társaim nagy élvezettel kóstolgatták a madárberkenyepálinkát, a cirbolyafenyőből készültet, az enciánpálinkát és amit mogyoróból készítettek. De volt még az asztalon birsalma-, bodza-, egres-, ribizli-, füge-körte-, eper- és málnapálinka is.

A bécsi színházban majdnem minden héten műsorra tűznek valami  vetkőzős, kurvás darabot amiben  rendszerint egy buzi is töketlenkedik. Sok  gyomorforgató képet láttam erről az újságban. A mai lapban egy férfi harisnyakötős, melltartós, fűzős kurvának öltözött. Nagyon megromlott a díszes bécsi közönség ízlése, ha ilyesmire vágyakozik. Egyébként Bécs olyan mint egy kivénhedt puccos kurva. Hiába a sok bársony, a selyem, a csillogó ékszer és a rivaldafény, ha ráncos a bőre, csüngő a melle, elhízott a teste, romlottak a fogai és fokhagymaszagú a lehelete.

A városi dómba belépőjegyet szedtek. Ha valaki be akar térni egy imára, jegyet kell váltson. Fura. Holnap talán bűnbocsátó cédulákat fognak árusítani. Verheted a melled a templomajtóban, szaggathatod a ruhádat, hogy én is keresztyén vagyok testvérek, a becsület lovagja, a hit védelmezője, le se szarnak , ha nem fizetsz.

Sok furcsa modern művészeti alkotást láttam a városban. Csupa görcsbe rándult szobrot, betűszobrot, dróthálót, festékkel leöntött vásznat, vasdarabokat és csöveket. Csupa olyan dolgot, amiről ki kell találni, mi is az. Még fel kell nőnöm ehhez a művészethez.

Vasárnap négy egyenruhás ember diófát vágott egy darus autóról. Az ötödik nézte. Miért nem mennek ezek a templomba? Jó bolondok ezek a fritzek, hogy egy szép nagy diófát csak úgy kivágnak. Még a diót se szedték össze. Pedig milyen értékes a fája, milyen lasan nő, milyen finom a diója. S ezek csak úgy egy miccre kivágták. A tulajdonos gondolom busásan fizetett a kiszállásért, a takarításért és másegyebekért is, mert biztosan a fája zavarta a kilátást. Saját kezűleg csak nem vághatta ki a diófát, ugyanis ezt csak a hivatalosak végezhetik miután grafikonokkal, ábrákkal, görbékkel és franckarikákkal kiszámítottak mindent.

A vonatállomáson láttan egy fiatal nőt, amint kézbeadta egy bácsika elejtett táskáját. Lám még nem veszett ki a jóérzés és az udvariasság az emberekből, a tápon nőt fiatalokból. Csak egy a bökkenő, a lány színes volt. Kávébarna a gyarmatokról. Elölről is megnéztem.

A tv és az újság tele van olyan hírekkel, hogy az iskola előtt, a metróban vagy a belvárosban valakik bántalmaztak nőket, időseket és fiatalokat. És persze senki se segített, csak nézett riadt birkatekintettel és még bégetni is elfelejtett. Újságjába temetkezett és úgy tett ,mintha a nadrágja hátsó felén lenne a szeme.

Csak egyszer kellene észbekapjon a jónép és kitapossa annak az izgága csövesnek, huligánnak, rockernek, punknak, drogosnak vagy neonáci tekergőnek, aki nem fér a bőrébe és tisztességes embereket molesztál. Biztos , hogy hasonló esetek többé nem fordulnának elő.

Elmentünk a belvárosba megnézni a látnivalókat, többek közt a fiákereseket. A lovak ahogy megláttak, majd összecsinálták magukat nagy jókedvükben, pusmogtak egymásnak, az ínyüket mutogatták és integettek a habarójukkal. Az egyik munkásunk sebtiben megfejtette a lóbeszédet:

- Né, itt jönnek a románok!

(Vége következik)