2011. december 2., péntek

Tolmács voltam Osztrákiában (6)


Dupla bért fogok kérni

Megtanultam, hogy a sógorok ebédidőben Mahlzeit köszöntéssel üdvözlik egymást. Ha mennek az utcán, ha a barakk felé, ha jönnek vissza a városból, ha mennek a boltba, ha evés közben találnak, szóval minden tevékenység és helyzetváltoztatás közben. De ez a Mahlzeit nem olyan, mint a Guten Appetit, hogy vissza lehessen rá válaszolni, hogy Danke vagy Gleichfals. Erre csak hümmögni lehet, jazni vagy visszaköszönni, hogy Mahlzeit. Rettentő idegesítő hallani nap, mint nap ezt a Mahlzeitot. Értelme: milyen szép ebédidő, ebédidő van, ebédszünet.

Irtó hideg lett. Délután 4-ig bírtam, majd vissza kellett menjek a hotelbe a téli nadrágomért. Napi szaros 20 euróért csak nem teszem tönkre magam! Az itteni nedves-ködös, huzatos, szeles idő a csontokat is kihűti. A cég nejlonmunkanadrágja nem sokat ér, a felső ruházatomon is átfúj a szél. Hoztam magammal egy tartalék pokrócot, holnaptól ponchóként magamra terítem.

A sok sínről peronra ugrálás miatt valami ér vagy ín megpattant a lábamban.. Ki tudom tapogatni. A hideg futkorászik ilyenkor a hátamon.

A fritzek jól bírják a hideget. Röviding, rövidnadrág, fedetlen derék, kőművesdekoltázs. Igaz, hogy kövérek rettentően, disznószeműek és göndörszőkék.

Találkoztam egy  szamosújvári románnal és barátkozni kezdtünk. Mondtam neki, hogy vigyázzon, mert mi veszedelmes revizionisták, autonomisták, soviniszták, irredenták, horthysták stb. vagyunk. Kacagott, hogy dőlt el, s még ő mentegetőzött. Jó ízes falusi nyelven beszélt ez a román, öröm volt hallani.

Másnap hozott magával egy kovásznai fickót, aki úgy nézett ki, mint a mesében: kicsi ember, zöld  rucatollas kalap, olyan bajusz, mint a budi horgolója, sokgombos zöld mellény, két erős kar és egy buta fej. No, ez alighanem székely lesz, gondoltam. A koma elmondta, hogy kovásznai, románul kicsit tud, németül még kisebbet. Négy éve hánykódik itt, az erdőn lakik sátortáborban és előráncigált egy kopott papírlapot egy árvíz mosta házzal, meg a szöveggel, hogy adjatok, adjatok, amit isten adott, pénzt és ételt. Ruhát.

Falsch!Falsch!Falsch!
Én inkább egy olyan táblát akasztottam volna a nyakamba, hogy minden  néven nevezhető munkát elvállalok, szeretek és akarok is dolgozni. Ez az árvíz áztatta gyűrött cédula nem nagy bumm. Én erre nem adnék 10 centet se.

Mostanában egyre többet kell dolgozni, már este 9-10-ig kinnt vagyunk az állomáson. A sógorok kezdik szorítani a prést. Facsarják az embereket. Én is rongyos 20 euróért eladtam a bőrömet, a szabadidőm, az alvásom, a nyugalmam, mindent. Fagyoskodom, ázok-fázok, parancsolnak, rángatnak egész nap ide meg amoda.

A felújítás alatti állomásépületben van egy kis előszoba, ahol egy kávéautomata mellett szoktak az emberek füstölődni. De van egy belső szoba is nemdohányzóknak, itt azok a nímötök fetrengenek és nézik a tévét, akiknek nincs munkájuk, vagy szolgálatból tértek vissza. Mozdonyvezetők és vasutasok. Az egyik  nagyon esős, nagyon fázós napon bementem ebbe a nemdohányzó szobába és leültem az egyik székre, hogy egy könyv melegénél összeszedjem magam. 10 perc múlva kidobtak, mert az én cégemnek nincs szerződése a vasúttal, hogy a munkások bejöhessenek ebbe a szobába. Erre nagyon felvesztem és elmondtam a sógoroknak, hogy komám, ti még mindig fasiszták vagytok, nincsen nektek szívetek. Reggeltől estig nektek dolgozunk, esőben-fagyban, itt vagyunk vasárnap , ünnepnap, mindennap.  Sajnáljátok még a helyet és a csapvizet is... De megyek is, nem akarok egy levegőt szívni veletek, sokkal jobb az esőben, mint ilyen patkányok közt. Nagyot néztek a sógorok és a szemük felakadt.

Recseg-ropog az egész EU. Már az osztrákok is érzik, hogy nem volt jó dolog ez a közösködés. Kár volt beleugrani ebbe a buliba. Ma  egy művezető megsúgta, hogy ő már menekíti a pénzét. Éspedig ezüstbe, mert aranya mindenkinek van, de csak a szekrény mélyén vagy a széfben. Az ezüst sokkal jobb, mivelhogy iparilag nagyon használják, így egyre kevesebb és egyre keresettebb. Tehát nagyon jó befektetés.

Nagyon szadista, gyilkospofája van ennek a művezetőnek. Az arca sovány és kétfelől annyira be van horpadva, mintha buzogánnyal sújtották volna meg. Kék szeme érzéstelen, üvegszemben is több a kímélet, könyörület és jóérzés.

Olyan hideg lett, hogy reszkettem. A szél a csontomig hatolt. Közbe havas eső esett. Az egyik kápó kihajkurászta az embereit az esőbe, ő maga is addig állt ott, míg bőrig ázott. Mondtam neki, hogy nálunk a  kutyát  ilyen időben megfogják és beviszik a házba. Csak pillogott. Annyira nem fontos egy munka sem, nincs annyi pénz , hogy az ember egészsége rámenjen. Egy agyhártyagyulladás, tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, tönkrement fogak, életre szóló reuma senkinek nem hiányzik.

Ezután olyan országba megyek tolmácskodni, ahol sivatag van és puputevék, mert a hidegből nagyon elegem van. Este munka után beálltam a tusolóba, megengedtem a forró vizet és langyosnak találtam  azt, ami eddig égetett. Alig tudtam felmelegedni.

Láttam egy tehervonatot amely csupa török teherautót szállított. Leghátul csatoltak egy rendes vasúti kocsit, abban ücsörögtek a sofőrök. Érdekes kombináció. Az áruval megpakolt teherautókat vasúton szállítják, mert így olcsóbb.

Vége lett a büfés vacsoráknak és a nagy zabálásoknak. Még a raktárból is kitettek minket, annyi a vendég a fogadóban. A pincében étkezünk, ahol a vén nyanyák gombás biliárdot játszottak. Alig egy tányérka ételt kapunk, ettől nem guvad a pocakunk...

 Sokat járok kotorászni az állomás egyik kukájában, amely mindennap színültig van magazinnal, újsággal, dobozzal és egyéb papírhulladékkal. Hihetetlen mennyiségű csinn-bumm újságot nyomtatnak .Egyéb nincs, mint politika, gyilkosság, vasúti- és légiszerencsétlenség, zaftos szexkaland, botrány és a színészek hülyeségei. Ömlik a véres rongy az újságból. Pökedelem. Többé újságot sem veszek a kezembe. De nem ez a megdöbbentő, hanem az, hogy ebben a nehéz , válságos világban mennyi pénz van röplapokra, semmiskedő magazinokra, brosúrára és reklámfüzetre. A szemetes tele velük. Ezres csomagolásban, felbontatlanul hevernek. El se jutnak a fogyasztóhoz, már útközben kidobják őket.

Az újságokban rendszeresen jelennek meg olyan cikkek, hogy a román bemászott a használtruhagyűjtő kukába és nem tudott többé kimászni. A tűzoltók kellett kiszabadítsák. Vagy: magyar kurva és strici barátja megbőröltek egy  üzletembert, román fegyenc megszökött a bőrtönből, stb.

Vettem egy mongol könyvet. Nem a legjobb.

Kezdtem belejönni a helyi dialektusokba. A fritzeket  németországi tájszólásokkal bombázom, vakaróznak is ugyancsak, sehogy sem értik. Ha megdobnak kővel, dobd vissza ólommal. Itt Osztrákiában minden völgynek, falunak , városrésznek megvan a maga nyelvjárása.

Elkezdtem őszűlni, a szakállam és a halántékom deresedik.

A fogadóbeli pincérek szenzációsak. 14 levest egy tálcán vagy luccullusi lakomába illő 14 sültet tudnak egyszerre kihozni felborulás nélkül.

A tévében 30 percig volt erotikus reklám. Hihetetlen!

Láttam egy eszkavátort felmászni a vagonra. A karjával átnyúlt, beakasztotta magát, megölelte a vagont, félig felhúzózkodott, aztán a lapátjával kinyomta magát, a kanállal  visszakerült és felnyomta magát a vagonra. Ott addig izgett-mozgott, míg egyenesbe került.

Erdem, az egyik török ellátott segélycsomaggal. A kinőtt ruháit elhozta nekünk. Jól keres ez az Erdem, csupa márkás ruhadarabokat hozott.

Lebetegedtek a törökök. Ma engem is kiütött valami. Ez a nedves, esős időjárás, a lappangva, orvul támadó csontokba hatoló hideg teljesen tönkretesz minket.

A feleségem küldött hagymát, fokhagymát, libazsírt és kenyeret.
Lefogytam. A hasamon és az oldalamon lötyög a bőr. Pár nap alatt történt, talán a hidegek miatt.

Vettem egy perzsa könyvet és megrendeltem egy pashtu nyelvűt.


Ma elmentem kávét venni a többieknek az állomás épületében levő automatához. Zárt ajtók fogadtak. A pihenőszobában, ahonnan kiraktak, két kövér disznó heverészett. Koppintottam az ablakon, hogy engedjenek be kávét venni. Az egyik intett, hogy mindjárt és azzal beszélgetett tovább. 10 perc múlva ismét koppintottam, persze rám se bagóztak. Unom már nagyon , hogy állandóan kutyának néznek, cigánynak, rongyos keleteurópai koldusnak, elmaradott bantunégernek hisznek. Nagyon magas lovon vannak még mindig. Nagyot néznének, ha behajítanák nekik egy 120 kilós követ, vagy egy oxigénpalackot. Mérgemben könnyedén felkapnám.

Aki hozta az otthoni csomagot, elvitte a mogyorómat. Egy egész hátizsákkal. Hazaküldtem az asszonynak és a gyermekeknek, hadd csemegézzenek a télen.

A török vendéglős gazdánk a pénz rabja. Már van két hotele, de még mindig hajt, kapar reggeltől estig. Valamelyik este megszólítottam, hogy csomagban valami pompát várok a vendéglő címére. Lerázott, hogy hagyjam, mert most nincs ideje. Már senki és semmi nem számít , csak a pénz.

Ma írtam egy listát, mérleget csináltam.

Beszélek magyarul, románul, németül, angolul, japánul, olaszul, spanyolul, törökül, oroszul és franciául. Ez tíz.
Értek még és többé-kevésbé beszélek szerbül, kínaiul, arabul, mongolul, perzsául, swahiliül, grúzul, portugálul, latinul és kurd nyelven. Ez megint tíz.

Megérkezett a pashtu nyelvkönyv. A török-arab-perzsa szavakkal egészen jól értem. Az írása is könnyű.

Rászoktam a kólahasználatra. Nem iszom, á dehogy! Hanem kezet mosok vele. Az építőtelepen sok az elhagyott, félig ivott kólásflakon. Minden nap kezet mosok és be kell vallanom, hogy nagyon élvezem. Azt írja a kólásdobozon, hogy cukor nélkül, mégis édes. Kezet mosok vele, de utána nem ragad. Mitől édes? Ejsze a méztől?

Süt a nap, de hideg van, fúj a szél, nagy a huzat. Az orom likában lett egy seb, mézzel próbálom orvosolni, de csípi. Mi a fenéből csinálják ezek a mézet?

 Ma arra ébredtem, hogy a szomszéd elkezdett szappanoperákat nézni és teljes hangerőre csavarta a hangszórót. Ez se fix. Átdörömböztem, erre elcsendesedett. De nemsokára kezdte zárni és csattogtatni az ajtót és lerobogott a falépcsőn.

A városban valakik kutyaszar ellenes kampányba kezdtek. Plakátokon meztelen nő és férfi szarik nekikucorodva kutyamaszkkal az arcán. Két  pasas meg kutyaszaralakba kinyomott csokoládéval kínálja a járókelőket. Villát is adnak. De a kínálgatók azzal is sokkolják a járókelőket, hogy egyenesen a járdáról eszik fel a csokikakit. Ízlelgetik, falatozzák és grimaszokat vágnak. Pfujj! Milyen undorító. Az is hogy a kutyák nap, mint nap otthagyják a névjegyüket az aszfalton, az is ahogyan kínálják a népnek a csokoládéból gyúrt kutyagumit.

Ausztriában nem javítanak semmit , inkább újat vesznek. A javítás többe kerül, mint az új.

A könyvesüzletben rettentően barátságtalanok. Már vettem 5 könyvet, ennek ellenére se mosoly, se jó szó, se érdeklődő kérdés, se kedvezmény. Hidegek, merevek, nem akarnak beszélgetni. Egy szakértő kiszámította, hogy 50 év múlva a külföldieké lesz Ausztria.

Cseréltem hagymát vízre. Eladtam a bicskámat ,a gyűrűmet, a szafáris ingemet, nadrágomat, az esőkabátomat. Szabályos cserekereskedelem. 20 centekért kávét hozok, 10 centért telefonkártyát. Már nem is tudom, mimet adjam el, hogyan csaljam ki centenként a többiek pénzét. Ha így tudom, szabályosan felszerelve jövök ide: pálinkát, szivart, pornólapot, banánszálakból készített hasist, parfümöt, sampont és egyebeket hozok. Vagy nyírógépet, mert ugyancsak mohosodik az ember.

Az egyik társam vett is nyírógépet. Úgy számoltuk, hogy 1 euró lesz egy nyírás, én 10 centet kapok a borbélykodásért. De nem, legyen inkább 20 cent.

Elvittem az egyik társamot kebabot enni egy törökhöz. Szalámmal köszöntöttem  a kebabos embereket, jól elbeszélgettünk, még az oszmán kori Magyarországról is tudtak.

A nagy nyíretkezésből nem lett semmi, mert ahogy legelsőnek kézbe kaptam a gépet, hogy berodáljam, a fél fülem hajának lenyírása után a gép kifingott. Osztrák gyártmány, jellemző.

A brigádosunk mondta:
„Elméletem szerint a német és az osztrák négy csoportba, négy generációra osztható. Az első felépített az országot a háború után. A második generáció fenntartotta és hozzáépített. A harmadik generáció kiadja bérbe, a negyedik majd el fogja adni.”

Vacsorára akkora  négyszögletű bécsiszeletet hoztak, mint egy vénasszony bugyigója. Külön tálcán hozták!

A fogadóban dolgozik egy afgán pincér is. Sajnos nem érti az én pashtu beszédemet. Igaz, én se az övét. Sok a mellékhang, a háttérzörej amiket én még nem ismerek. Hány dialektus lehet Afganisztánban vajon? Aztán ott van még a dari nyelv. Állítólag könnyebb , mint a pashtu, a legkönnyebb persze a perzsa. Ez igaz is. Szép és gazdag nyelv a farsi, könnyen érthető, beszélhető és írható.

Nehéz munka ez a tolmácsolás, nagyon unom magam, amikor nincs mit fordítani. A lustaság az unalommal váltakozik. Aludni akarok, mondjuk deszkalapon téglával a fejem alatt. Még sose kerestem ilyen nehezen a pénzt. Az álmosság hullámokban tör rám. Legközelebb dupla vagy tripla bért kérek.


(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése