Porto Kalaja
Nova Saranda útmenti településen kiszálltam a járműből, mert megpillantottam az út mellett Ali Tepeleni pasa erődjét, a Porto Kalaja-t. Az erős falakkal, 4 bástyával, szűk kapuval, földalatti termekkel, őrházakkal felszerelt felgyújthatatlan ötszögű várat egy francia mérnök tervezte. Valószínűleg sokat olvasta a Monte Cristo grófja c. könyvet, mert egy olyan börtönerődöt tervezett, ahonnan lehetetlenség volt megszökni.
Akit egyszer levittek a vár pincéibe, alagútjaiba, az kuksolhatott. Bevenni vagy lerombolni se nagyon tudták ezt a csupakő várat, éppen ezért érintetlenül megmaradt az utókornak. Míg felértem a várhoz, igen sok cserjén, zsályán, fügefán, olajfán kellett átcsörtetnem. A földalatti termek, lépcsők,szobák, zárkák, alagutak nagyon élvezetesek voltak számomra. A várvédők vagy elítéltek biztosan másként vélekedtek, mert a néhány szellőztető nyílástól eltekintve semmilyen ablak áldását nem élvezhették, annak idején fáklyák és mécsesek fényénél vakoskodtak. A vár teteji őrség járt a legjobban, ők az őrházakban bóbiskoltak és kémlelték a tengert.
A vár alatt a tengerparton dán és lengyel turistákkal találkoztam, együtt reggeliztünk. Én ismét halkonzervet hagymával és kenyérrel, ők valamit kotyvasztottak a spirituszfőzőjükön.
A vár mögött rábukkantam egy félig földalatti bunkerrendszerre, kissé távolabb pedig egy elhagyott katonai telepre. Még a hegybe is alagutat vájtak, hogy a katonaság motorcsónakjai elrejtőzhessenek és innen vessék rá magukat az országból menekülő albánok lélekvesztőire.
Albánia egyik legszebb tengerparti üdülőtelepére egy furgonnal érkeztem. Gyorsan megmártóztam a tengerben, majd valósággal elmenekültem az embertömeg elől.
A modern Butrinti
Butrinti városában mintha földrengés tombolt volna. Némely háznak az eleje, másoknak a teteje, félig kész hatalmas betonmonstrumoknak egyik-másik pillére hiányzott, az épületek némelyike egészen leseggelt a földre. Minden esetre furcsa gusztusú a földrengés itt errefelé, mert csak minden harmadik, negyedik házat csúfolta meg. Kérdésemre a helybéliek kiokosítottak, hogy ezeket a házakat illegálisan építették fekete vagy tisztára mosott pénzekből. A rendőrség robbantóbrigádja intézte el ilyen kurtán-furcsán az ügyet, a bosszankodó tulajdonosok pedig kezdhetnek neki a romeltakarításnak, ha nem akarnak „kimentaház az ablakon” játékot játszani.
Átszálltam eg, az ókori Butrintibe tartó turistabuszra és összebarátkoztam három félmeztelen ausztrállal, akiket előbb nagyon gorombán le akartam dorongolni, de meggondoltam magam és barátságos hangon figyelmeztettem őket, hogy jobb lenne visszavenni az inget, mert a szigorú erkölcsű ortodox és muszlim lakosság nem örvend túlságosan a hasonló szabadosságnak. Az ausztrálok nem szóltak semmit, csak visszaöltözködtek és kérdezősködni kezdtek az ókori Butrinti felől. Jegyzetfüzetemből olvastam és fordítottam nekik az adatokat. Elmondták, hogy már hat hónapja vannak úton és egyenesen Kolumbiából jöttek ide.
Eddig már sokszor tapasztaltam, hogy az ausztrálok bunkók, faragatlanok és nagyon műveletlenek, de egyben segítőkészek, jólelkűek, barátságosak és egy cseppett sem fukarok. Mint Crokodile Dandy, aki sehogy se tudta magát feltalálni a nagy betonvárosban, de emberségét, józan ítélőképességét, tartását mindvégig megőrizte. A modern Butrintiben eddig sehol nem látott bőségben lógtak a fokhagymafűzérek a házakról, a felnyársalt játékmackók mellől ökörfejek is le-levigyorogtak.
Az ókori Butrinti
Butrintiről annyit kell tudni, hogy ez a város a leghíresebb Albánia összes görög-római romvárosa közül. Ez a város az i. e. 4 században élte első virágkorát.I e. 44 -ben Cézár ide akarta letelepíteni a veteránjait.
A város leginkább Aszklépiosz szentélye és jóshelye miatt virágzott, a kereskedők, utazók, katonák, betegek mind idejöttek kedvező jóslatokért. A városnak volt vízvezetéke, több római fürdője, fóruma, kórháza, könyvtára, színháza, iskolája és edzőterme. Ezen kívül házak, üzletek, raktárak, kuplerájok, közkutak és fontos hadikikötő is működött itt, amíg a harmadik században nem jött egy pusztító erejű földrengés és le nem rombolta a fél várost. A 16 hektárnyi területen mégsem a földrengés felszíni rombolásai miatt alakult át az élet és esett vissza aváros kulturális -társadalmi jelentősége. A tektonikus lemezek elmozdulásával eldugultak a források, elfogyott a víz. Ez adta meg a kegyelemdöfést.
Nos akkor kezdjük az ismerkedést Butrintivel.
1. A városnak volt egy helén, egy római (legvirágzóbb!!!, 10 000lakos), egy késő római, egy középkori és egy velencei korszaka (2 kastélyt is építettek)
2. A bejáratnál az út és bal oldalán voltak az üzletek és az adminisztrációs helyiségek
3. Ezután következett a jósda
4. A vízzel elárasztott színház (2300 éves), ami közben a földrengések miatt lesüllyedt
5. A színház után megnéztük a fürdő- és a masszázsszobák romjait az I-II századból.
6. Kórház, ide jöttek a jósdából az emberek és várták a gyógyulást.
7. Láttunk egy közkutat, a káváján mély bevágásokkal. Ezeket a kötelek surlódása okozta. Mennyi veder vizet húzhattak fel, hogy így bevágták a követ a kötelek?
8. Ezután az iskola és az edzőterem következett. Az olasz Ugolini fedezte fel 1928- ban. Az itt talált súlyok és edzőszerek miatt nevezték el edzőteremnek. Itt gyakorlták magukat a városi ifjak.
9. A következő látványosság a rabszolgák fala. Butrintibe szívesen jöttek a rabszolgák, mert itt 20 év munkával megválthatták magukat. Ezért fejlődött ekkorát a város, mert az ingyenmunkaerő akkoriban is sokat számított. Ha a rabszolgák becsülettel ledolgozták a 20 évet, megkapták a szabadságlevelüket és felróhatták a köszönőfalra hálaimájukat.
10. A következő látványosság a keresztelőkápolna az értékes mozaikokkal. Sajnos ezekből semmit se láttunk, mert letakarták kaviccsal és homokkal. Csak fényképen tekintehttük meg. Ezt az épületet az 5 században emelték amikor pöspöki székhely volt a városban. A korakeresztény korból ez a legnagyobb keresztelőkápolna.
11. A hatodik századi bazilika
12. Az oroszlános kapu (oroszlán a leütött ökrön)
13. Temető (egymásra temetkeztek, 7 réteg)
14. A 18. századi velencei őrtorony, a velenceiek 1386- ban jelentkeztek és a kereskedelmi hajóutak védelmét biztosították.
15. A kastély az archeológia múzeummal(1490)
16. Ali Tepeleni 1799-ben hódította meg a velenceiek erődjét és kastályát, de a csatorna túlpartján még egy másik erődöt is épített, de ezt a várat csak távolról és kívülről szemlélhettük.
Valami két óra hosszat bólyáztunk a romvárosban, biztos vagyok benne, hogy csak a 10 százalékát láttuk, ugyanis a romváros java része még az erdő alatt van. Az első tudományos feltárást 1928- ban kezdték meg az olaszok és majd 10 évig dolgoztak Ugolini vezetésével. 1959-ben az albánok folytatták a feltárásokat, még Hruscsov is meglátogatta az ásatásokat.
Kéteurós vezetőnk még elmondta, hogy Butrinti romvárosa ritkaság, mert nagyon kevés olyan romváros van , ahol a romokkal együtt békességben él az erdő, vagyis a feltárások nincsenek a természet kárára.
Ausztrál barátaim fizették visszfele a buszjegyet, sőt még egy fagylaltot is. Ennek örömére megvettem a kapustól a régóta áhított ALBANIA Guide szép színes turisztikai útikönyvet. Csak 8 euró volt. Egy vagyon nekem, légypötty a gazdag nyugati turistának. A buszban összebarátkoztam egy lengyel társasággal, a polák venger dva bratanszki, a Báthori lengyel- magyar királysága és Jozef Bem emlegetése sokat lendített a dolgon. A végén megtréfáltam az egyik ausztrált, súgtam neki, mondja lengyelül, hogy szarnom kell. Ő mondta is, a lengyelek kacagtak. Ausztráljaim nem sértődtek meg, de vigasztalásul elmondtam, hogy Escoffier Nelly Melba ünnepelt díváról nevezte el a Peche Melba nevű nyalánkságot. Lám , ezt senki se tudta, maguk az ausztrálok sem.
Saranda
Egy utcai pénzváltónál kicseréltem a pénzem lekre. Izgultam, hátha hamis pénzt ad, de tévedtem. Vásároltam egy üveg dhal italt és felültem egy furgonba. A sofőr mindenkinek adott egy nejlontasakot. Egy kisfiú tele is rókázta.
Gjirokaster
Itt született és itt tanított Albánia diktátora, Enver Hodzsa. Ez az egyik legszebb város az egész országban. Az oszmánkori építkezések java része megmaradt, de a lapos kővel fedett régi házak, a kacskaringós szűk utcák is megérdemlik , hogy megnézzék őket.
Gjirokasterbe már estefelé érkeztem és alig szálltam ki a furgonból , karon fogott egy ember és olcsó hotel, olcsó hotel kiáltással hurcolni kezdett a sikátorokon keresztül. Kitéptem magam és alkudozni kezdtem vele albánul, erre megállt és mindjárt más húrokat kezdett pengetni. Félóra alkudozás után megegyeztünk 500 lekben. Ha 1 euró 135 leket ért, akkor 500 lek igazán olcsónak nevezhető. Csak már kíváncsi is voltam, hogy hová megyünk. Nyakunkba vettük a szűk utcákat és lépcsőn fel, lépcsőn le, pincén át, rácsos drótos kapun be, lépcsőn fel után megérkeztünk egy ágyon ágy lakásba, egy városi lakásból átalakított olcsó emberek szállodájába.A bútor az előtérben és az udvaron, egy ágyon két férfi és egy nő hajkurászta a szúnyogokat. Odabent meg négy ágy, egy fürdő, túlfelől a konyhában is két ágy. Azt hiszem megérkeztem. Gyors mosdás után elmentem nagy félve a lépcsőn le, kapun át, pincén ki, sikátoron át dinnyét venni. Közben reszkettem, hogy na most lába kél a táskámnak. De nem így történt, a szobatársak csendesen beszélgettek és senki se nyúlt egy ujjal se a csomagomhoz. Lám mit tesz az előítélet, a sok idióta tvműsor , a sok agymosás. Az emberek meg vannak róla győződve, hogy az albánok mind tolvajok, gazemberek, persze egyikük se járt soha Albániában, egyikük se találkozott albánokkal egész életében, mégis amit az agyába sulykoltak, az az igazság.
Még soha nem ettem dinnyét kenyérrel vacsorára, az albánok csak nézték és még vigyorogni is elfelejtettek. Az egyikkel összebarátkoztam és pár mondat után kiderült, hogy összejárta-szökdöste Amerikát, Kanadát, Németországot és Angliát. Mindenütt másodosztályú állampolgárnak kezelték, akármit is csinált, akármilyen keményen dolgozott is, akárhogy helyezkedett is. Csak úgy kapta a seggberúgásokat a keresztyén felebarátoktól. Egy félreértés miatt Angliából is hazazsuppolták, hiába volt angol nő a felesége.
Ez az ember elmondta, hogy most készül szökni Görögországba a zöld határon át, mégpedig feleségestől.A másik férfi Észak-Albániából jött, az angolos albánnal is alig tudott szót érteni, annyira tájszólásban beszélt. Hát igen, a gegek és a toszkok néha nem igazán értik egymást.
Korán reggel arra ébredtem, hogy a tegnapi vendégfogó ember nagyban költögeti a hálótársaimat. Nekem is szedelőzködni kellett. Reggelire vettem egy banánt és azzal kacskaringóztam fel a várba.
Jelképes összeg ellenében hamar beengedtek, de le kellett adnom a hátizsákomat a kapusnál. Valaha itt börtön volt, megszokták a rendet.
Rögtön a kapusszoba után albán nyelvű idézetet láttam a falon Nopcsa Ferenctől. Nocsak! Az albánok igencsak megbecsülik földinket! Hallottam, hogy Tiranában teret is neveztek el róla. Szegény Nopcsa, valaha megvolt minden esélye, hogy albán király legyen, most meg kénytelen beérni egy táblával. De lássuk csak, hogyan bukott meg a királyválasztás:
„Az albánok nagygyűlést hívtak össze Triesztben, ahol nyilvánosan szóba került a fejedelem személye. Egy-részük a francia Montpensier herceget akarta megválasztani, aki jóelőre megvásárolta már egy sereg albán "hazafi" jóindulatát. A tervet a Monarchia nem nézte jó szemmel s az albán kongresszuson jelenlévő Nopcsa bárónak sikerült is meghiúsítania. Berchtold elmondta a bárónak, hogy nincs végleges jelöltje az albán trónra. Szóbakerült egy württembergi gróf, azután Achmed Fuad egyiptomi herceg, sőt az albánok nemzeti hősének, Kasztrióta Györgynek Milanóban élő leszármazottja is. Nopcsa látta, hogy Berchtold mennyire határozatlan s az albán trón sorsa egy rosszul megejtett választással előre meg lesz pecsételve. Rövid gondolkodás után 1913 márciusában a következő levelet írta Triesztből Conrad vezérkari főnöknek:
Kegyelmes uram!
Nagyméltóságod bizonyára értesült már Montpensier ama tervéről, hogy elfoglalja az albán trónt. A hercegnek albán nyelven kinyomtatott életrajzát ma megküldtem Berchtold-nak. Nem tehetek róla, ha Nagyméltóságod alább következő javaslatomért őrültnek tartana, de azon veszélyek láttára, amelyek energiátlan politikánk következtében fenyegetnek, az alábbi, talán kalandos tervet vetem fel:
Két kicsiny, nagyon gyors Lloyd-gőzöst veszek saját zsebemből, felszerelem néhány ágyúval, 500 polgári ruhába öltözött katonával, mint önkénteseimmel, megfelelő hadianyaggal és albán lobogó alatt Durazzotól északra partra szállok. Egyik gőzösöm Valonába siet, hogy az albán kormányt tájékoztassa, amely Béccsel barátságos összeköttetést tart fenn s amelyet mi, önkéntes segítők, amúgy is elismernénk.
Mindennek azalatt kellene lezajlania, mialatt a Ballhaus-tér Montpensier tervén szörnyűködik.
Tekintettel arra, hogy a vad albánok (tehát azok, akiknek fegyver van a kezükben) jól ismernek, még az albán politikusok lármája is hidegen hagyna, amit Montpensier éppen nem mondhat el magáról.
Bocsássa meg Nagyméltóságod, ha sebtiben olyat találnék írni, ami Excellenciád gyakorlott s a nehézségeket jobban megítélő szeme gyerekesnek lát, mégis azt hiszem, ha egy franciának, aki még albánul sem tud, szabad ilyen sakkhúzásra gondolnia, úgy én is megtehetem.
Amennyiben Nagyméltóságod megengedi, szerdán ebben az ügyben Bécsben személyesen teszem tiszteletem s addig is vagyok kiváló tisztelettel
báró Nopcsa Ferenc.
Nopcsa báró néhány nap múlva élőszóban is közölte Conraddal, hogy amennyiben a Ballhaus-tér támogatná, kész lenne bejelenteni igényét a trónra. Kijelentette, hogy egyetlen-egyszer lenne csak szüksége nagyobb összegre, amelyen az albán patriótákat akarja megvásárolni. Úgy hitte, Montpensier esete után ez nem is lenne nehéz. A további költségeket házasság útján akarta előteremteni. Mint uralkodó európai fejedelem, könnyen kapott volna gazdag élettársat a fejedelmi címre áhítozó amerikai milliárdos lányok közül.
Mindebből az álomból nem lett semmi. Amíg álmodta, elfeledkezett arról, hogy magyar s a valóságban sokkal jobban félnek tőle, irigylik és gúnyolják, semhogy tervét komolyan mérlegeljék.
Az albán trónt a német Wied Vilmos herceggel töltötte be a Monarchia. A herceg 1914. március 7-én vonult be Durazzóba s gyönge kézzel ugyanazon év szeptemberéig kormányozta az országot. A világháború kitörése söpörte el helyéről.”
Nopcsa táblája után egy tarackokból, mozsarakból, légelhárító fegyverekből, aknavetőkből álló fegyvergyűjteményt tekintettem meg. A várban sok kazamata, pince, üreg, istálló, karma, pince, börtön meg miegymás várta a látogatókat. A legérdekesebb azonban az 1957- ben Rina mellett lelőtt amerikai 2 üléses T 33-as Shooting Star kémrepűlőgép bizonyult. Ezt a típust 1948-tól gyártották, állítólag 6557 darab készült belőle.
Más látnivalók a várban:
Ali Tepeleni órástornya-ezt az órástornyot a 19. században építették, de az órája az első világháború óta nem jár.
Az oszmán időkben nagy divat volt az órástorony építése. II Abdul Hamid szultán (1876-1909) fanatikus órástorony építtető volt. Érthető, mert az idő nagyon fontos volt az imádkozások miatt.
A gjirokasteri vár a Balkán legnagyobb erődje volt , mert fontos stratégiai pontoon feküdt, 1417- től az oszmánok alatt nagy adminisztrációs, kereskedelmi központtá nőtte ki magát. II Bayazid szultán a 15. században megerősítette, 1811-ben Ali pasa kibővítette és egy 10 km hosszú aquaduktot építettett.
1670-ben Evliya Celebi hires török utazó is járt itt.
Gjirokasterben is nagy sürgést-forgást tapasztaltam a városban. A dohányt és a pálinkát szabadon árusították az emberek. Senki se szólt bele, hogy honnan van a dohány vagy hol főzték a pálinkát. Nálunk a Nagy Szabad Európai Unióban pedig nem is olyan régen történt, hogy a rendőr megállította a dohányos embereket az utcán és meg kellett mutassák milyen cigarettát szívnak. Ha nem volt rajta zárcédula az illetőt bevitték.
Lassan kezdünk visszamenni a kommunizmusba.
Bementem egy ingyenes illemhelyre és örvendeztem, hogy hurrá ingyenes, de olyan is volt.Vettem ebédre sajtot és szőlőt, kenyeret és zöldséget és nekiláttam falatozni a földre terített szivacsszőnyegen. Senki se törődött velem.
Találkoztam a szállásadómmal, a kezében egy sapkát tartott és eljött a városba engem megkeresni, hátha én felejtettem a szobában. Ez igen! Fene nagy becsületesség. Vettem egy albán bicskát egy vándorkereskedőtől. Ökörszarvból készítették a nyelét. El is vágtam vele az ujjamat.
(Vége következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése