Tolmács voltam Osztrákiában (8)

Napfelkelték élvezete

Rájöttem a szomszéd éjszakai tévézéseinek az okára, hogy miért néz éjjel is szappanoperákat. Mert kurvával van és feltekeri a tévét, hogy ne halljuk, hogyan tekeri a nőt és ne hallatszodjon át a nyihogás. Elég puhány ez a szomszéd. Én pl. ha a helyében lennék azonnal westernfilmre kapcsolnék, nagy csatajelenetekkel, sok indiánnal, bajszos mexikói rablóvezérekkel és sok lövöldözéssel, amikor csak lőnek és nem töltenek.

A munkahelyen is csak románok vagyunk. Sokszor elmondtam már mindenkinek a mesét Siebenbürgen Erdélyországról,  a hírmondónak se maradt szászokról, a Dracula mítoszról, de a sógorok nem értettek a jó szóból. Mondtam, ne románozzanak, mert ezek a fiúk még románul se tudnak ,de hiába. Végül találkoztunk egy tábos brigáddal és az egyik munkás azt mondta, hogy amilyen útlevelünk van, olyanok vagyunk.

Különös cserekereskedelmet alakítottam ki: még a vacsorára kapott szalmakrumplimat is eladtam 50 centért a hús mellől, kínálom a sokzsebes mellényemet, tartalék bicskámat, szóval mindent , hogy könyvet vehessek.  Szép útikönyvtárat szedtem össze, nem panaszkodom. Legutóbb úgy szereztem  pénzt, hogy megvartam az előmunkásunk reménytelenné szakadt esőnadrágját.

Reggeliztető Franz elmondta, hogyan történt a betörés a hotelbe. A rablók , akik ésszel dolgoznak, betörtek a hátsó bejáraton, útközben tönkrerúgtak egy ajtót, kifeszítették a széfet a helyéről, ágyneműkön és lepedőkön kihúzták az autóig az utcára, ekkor ráébredtek, hogy a 300 kilót nem tudják feltenni az autóba. Az ésszel dolgozók rájöttek, hogy nem elég erősek ehhez a művelethez, inkább leléptek. A széfben csak 250 euró volt. Jól megjárták az ésszel dolgozók. De nem eléggé, mert egyszer valakik elloptak egy széfet, kivitték a mezőre, ott egy napot ellőttek flexeléssel, kalapácsolással és feszítővasazással. A széfben csak valami pálmafa alatti szexképek voltak és egy szendvics. Pénz egy cent se.

Láttam egy alakot a pályaudvaron ácsingózni, csupán rövidinget viselt, én meg fagytam meg, hiába sálaztam , sapkáztam fel magamat. Talán az ital vagy a drog melegítette. A szél vágtatott a két völgy között, süvített az épületek alkotta kanyonban, a rövidinges még csak nem is borzongott.

Este egy aránylag jól öltözött, nem guberálónak kinéző nő kotorászott a meki előtti szemetesben. A meghagyott italokat töltögette össze a műanyag palackokból.

A szomszéd egyre tévésebb, este 11 kor még át kell dörömbölnöm, hogy csendesebben múlassanak. Az ajtórátöréssel és a megmarkolással nem sietek, mert itt egy nyakkendőfeltekerős megfogás 700 euróba vagy 11 napi elzárásba kerül.
Itt csak két lehetőség van: vagy úgy megszettelni valakit, hogy utána csak mötyögni tudjon, vagy békén hagyni és elmenni szó nélkül.

Esmen nemzeti ünnep a sógoroknak. Ünnepelnek nyakra-főre, hogy 55- ben 10 év megszállás után kimentek a ruszkik. A tavaly is ittfogtam ezt a napot. Senki se dolgozik, csupán a kólföldiek.. Nedves, esős, csepegős napra sikeredett ez a felszabadulós nap, ha így megy tovább, lassan mi is feloldódunk.

Az ésszel dolgozó betörők az éjjel  megint próbálkoztak. Most nem a reggeliző hotelbe, hanem a másikba törtek be, ahol lakunk. A riasztót azonban nem tudták kikapcsolni, menekülés közben egy autónak is nekimentek. Annak a riasztója is bekapcsolt, volt nagy zenebona.

Tanultam pár nyelvi ficamot a munkásoktól:

betontalpfa
aluminiumpléhcsipor
betonkapufa
átkeresztelkedett mohamedánná
krumplispityóka
kakasbasztalék - tojástrántotta
tripladuplavé - www


Rákaptam a napfelkelték élvezetére. Ahogy közeledik az idő, már készítem a székem. Csodálatos a napfelkelt,e ahogy a nap kibukkan a hegyek mögül, kibontja a sugarait, álmosan nyújtózkodik, mind tündöklőbben kapaszkodik felfele, egyre fényesebben világítva meg a környezetét. Nagyon szép látvány követni az árnyékok játékát, amint menekülnek a napfény elől.

Az egyik áruházban műanyag banánhordó dobozra lettem figyelmes. Formája banán, színe sárga, szétnyitható, banán befogadó. Ügyes találmány, hogy a kölykök ne nyomják szét az iskolába csomagolt gyümölcsöt.

Nagyon meguntam már ezt a reggeltől estig tartó rabszolgamunkát a koránkelésekkel együtt. Olyan, mintha munkatáborban lennék. Még szerencse, hogy saját szobám van, nem kell szívnom mások köhögését, hallgatnom dohánytól elkínzott, pálinkával vagy talán még petróleummal is kenegetett torkok eszelős reszelését. Nem beszélve a bélgáz- és lábszagról.

Sokan igazságtalanságnak tartják, hogy amíg én olvasok, sétálok, tanulok, írok, nézelődök a tolmácsolás szüneteiben, addig nekik lapátolniuk kell.  Amíg én levegőzök, mások húzzák az igát ugyanazért a pénzért, napibérért mint én. Gondolkozhatnak, hogy melyikünk alulfizetett, én a tolmács, vagy a nehéz munkát végző, aki többet is kaphatna. De hát ilyen az élet. Aki nem tanult, az most szorítsa össze a fogát, markolja meg a lapát nyelét, mert ehhez a munkához nem kell más, csak két kemény kar és egy buta fej. Aki pedig tanult, az is szorítsa össze a fogát, nehogy elharapja a nyelvét mérgében, mert hiába tanult, a bére egyenlő a lapátoló fizetésével. Tehát amit én kapok a sötéttől sötétig tolmácsolásért, fagyoskodásért, ázásért és időpocsékolásért, az egyenlő a napszámos egészségromboló munkájával, s a kettő együtt a szarnak a testvére.

Egy  oszztrák brigádos elmondta, hogy a szlovákjai nagyon gyengén adják elő magukat. A nők is isznak, a férfiak meg pláne. Esténként verekednek, a pénzüket szivarra, italra költik. A lakás ingyenes nekik, de olyan, mint a disznópajta. A hütőben rothadnak meg az ételek, a sarokban a büdös zoknik és gatyák. Befizetett nekik német órára, egy páran jártak, de két hét múlva megunták és otthagyták. Kérik fel a fizetést előre és sose mondják, hogy bitte, danke.

Benéztem a pályaudvar egyik szobájába és láttam, hogy csomagmegőrző. De micsoda csomagmegőrző! Kabátok, biciklik, bőröndök, táskák, hálózsákok, sátrak, szatyrok és motyók. Mint háborús meneküléskor. A vonaton felejtett tárgyak megőrzője.A csomagmegőrzős nénitől megtudtam, hogy igencsak bolondok errefele az emberek, mert még laptopot és aranyhalas akváriumot is találtak a vonatot. Ha nem részegek vagy történetesen drogosok, akkor minden bizonnyal elment a szépeszük, ha azt se tudják, mijük van és csak úgy ottfelejtik, vagy szökdösnek le bolondul a vonatról. Mások leszállnak valamiért, a vonat elmegy, a holmijuk a fél országot beutazza. Kérdeztem, mi lesz a sorsa a talált tárgyaknak. 60 napig tárolják, utána eljótékonykodják, ami használható. A laptop a hivatalé lett.

Rettenetesen zajosak a gépek a munkahelyen. Flex, fúró, csiszoló, kővágó gép, kalapács, gőzkalapács és még nem tudom mi dolgozik egyszerre. Sokféle kelepelő, sípoló, sivító, kattogó eszköz. Muszáj egész nap füldugóval járnom. A munkások meg se hallják, észre sem veszik. Már a gépek hangjától reszket az ember gyomra, a zajtól úgy érzem, fát vágnak a fülemben. Szívesebben szeretem a bazár és a halpiac saját, valósággal rosszul vagyok a gépek hangjától. Talán azért, mert gyermekkoromban lakott egy asztalos a szomszédban és az reggeltől estig vinnyogtatott valami ujjfaricskáló gépet.

Sasok, hegyek, szkipetárok (11)

A szerző, útközben

Kakaje


Hosszas tépelődés után felültem egy furgonra és elindultam ki, a görög határra. A furgon a határ menti falvakba szállította ki a lakosokat, többek között Kakaje faluba. Megszaporodtak a bunkerek, 2-3 rendben sorakoztak egymás mellett. Nagyon félhettek Enver Hodzsa vitézei a görögöktől. Hát igen. Amióta elszedték Janina tartományt az albánoktól, természetes, hogy félnek a görög mohóságtól.


Megérkeztünk a határra. Pokoli a hőség és egy cseppet sem értek görögül.
Ebédre egy darab sajtot ettem, rá poshadt vizet a kulacsból.


Janina


A határ másik oldalán már várakozott egy autóbusz és kezdtek az albán oldalról átszivárogni az utasok. Amikor meghallottam, hogy 5 euró a fuvardíj, majdnem rosszul lettem. A végén csak megváltottam a jegyet és egész Janina városáig aludtam. Útközben kétszer feljöttek a görög rendőrök és megkutattak minket.


Janina már első nézésre nagyon szép és gazdag városnak látszott. Rend és tisztaság mindenütt. Jó sokat kellett gyalogolnom a vízig, hogy hajóra szálljak és áthajózzak a Pamvotisz-tó szigetére. Egy zöldségkereskedőtől kikunyeráltam egy nagy zacskó barna banánt. Azóta se tudok banánra nézni. Az első kilót vígan befaltam, a többi nem akart csúszni. A hajón ismét legomboltak 2 eurót és közelről megnézhettem a tavat, amibe Ali Tepeleni pasa vagy 27 nőt belenyuvasztott. Állítólag a fia nevelőnője nem akart megbújni neki, azért háborodott fel a fehér szakállú moszlim Bonaparte, de én azt is hallottam, hogy a két fia háremét azért számolta fel, mert a nők rossz irányba kormányozták a fiúkat.


A Pamvotisz-tó szigetén egy mini városállam tárult a szemem elé. Mindenütt éttermek, kiskocsmák, bárok, régiségkereskedések, ékszerüzletek és szuvenírárusok. De nem csak olyan himi-humi ajándéktárgyakat áruúsítottak itt, hanem igazi kézimunkákat rézből, fából, aranyból, ezüstből és drágakövekből. Nagyon sok borostyánkő ékszert is láttam. Ezenkívül hangszerek, edények, ruhadarabok is voltak, no meg minden szép és jó, amit ember megkívánhat. Szívesen laknék Janinában...

Ali Tepeleni tornya

A szépen kövezett sikátorokon fehér kőből kirakott nyomjelző sáv vezetetett Ali Tepeleni pasa egykori rezidenciájáig, ahol a pasa utolsó napjait, óráit élte. Jókai Mór nagyon szépen megírta a Janicsárok végnapjaiban (1854-ben) Ali Tepeleni történetét, felemelkedését, harcait és bukását. 


Ali pasa házából kialakított múzeumban megint megbőröltek, lassan annyit költök itt egy nap alatt, mint Albániában egy hét alatt, de már semmi se számított, fő, hogy itt vagyok és láthatom a törökös bútorokat, kerevetet, edényeket, kancsókat, fegyvereket, szőnyegeket és az Ali Tepelenit ábrázoló képeket, festményeket. Volt egy női ruha is kiállítva, meg egy kép, amint a török katonák dobálják a vízbe a kőre kötött nőket.


Itthon úgy tudtam, hogy Ali Tepelenit egy kőfal mellett érte a halálos löves, a szigeten úgy magyarázták a múzeum asszonyai, hogy amikor berontottak a fejvadászok és rálőttek az öregre, az a szoba közepén összeesett, erre még rádupláztak és szitává lőtték a padlóval együtt. A padlón én is láttam a golyónyomokat.


A szigetről visszamentem a várhoz, de nem számítottam ekkora hatalmas erődítményre. Ali Tepeleni, Janina Oroszlánja itt tényleg nem gatyázott, amikor többször is megverte az ellene küldött török csapatokat. A vár óriási falai előtt csak bámultam, mint borjú az új kapura és csodáltam, hogy milyen szép utcák, takaros házak vannak a falakon belül.


Először Ali Baba kincsesbarlangját néztem meg. Egy görög régiségkereskedő olyan gazdag kínálattal rukkolt elő, mint a mesében. Az üzlet előtt ezrével hevertek mindenfelé a bronz- és réztárgyak, a mécsesek, lámpák, kardok, puskák, kardok és pisztolyok, a tálak, az katonai felszerelés, mesteremberek eszközei, faragott holmik, bőráru, benn az előtérben tízszer annyi régiség, végül a belső szobában a finomabb munka, az arany, ezüst, elefántcsont, érmék, bankjegyek, ékszerek fiókszámra. Nézelődtem, szédültem és fogtam a fejemet. Mert amit láttam, az már túlontúl sok volt. És nem vehettem meg semmit, még egy rézpénzt se, mert nem volt mivel.


A következő látványosság a török könyvtár és a fürdő volt közvetlenül a régiségkereskedő boltja mellett. A törökök annak idején a háborúskodáson kívül egyebet se csináltak, csak terveztek és építkeztek. Mese az, hogy az elfoglalt területeken mindent leromboltak és felégettek. A tyúkszaros koszos putrikat esetleg, amelyek semmire se voltak jók, a keresztények csak azért hőbörögtek később, mert irigyelték a fürdőket, könyvtárakat, kórházakat, iskolákat, hidakat, szegénykonyhákat. Mert nekik soha nem volt olyan. Meg lehet nézni szerte a Balkánon, hogy a törökök mennyit építkeztek, mennyi minden van még mindenütt, sőt még Magyarországon is, annak ellenére, hogy sok mecsetet, iskolát, hidat leromboltak, hogy nyoma se maradjon a pogánynak. Savoyai Jenő és labanc pribékjei szisztematikusan romboltak, ahová eljutottak. 


Felmentem az egykori medreszébe, amit a törökök kiűzésével múzeummá alakítottak át. Már az udvaron elkezdtem az ájuldozást, mert itt még több régiséget kellett megcsodálnom. Halomba rakva hevertek az ágyúgolyók, egymás mellé fektetve szépen sorban az ágyúk és bent az épületben egy gazdag görög magángyűjteményét, vagyis mindenből a legjobbat és a legszebbet: fegyvereket, díszes jatagánokat, pisztolyokat, kardokat, handzsárokat, puskákat, egyéb harci felszerelést, fejedelmi ékszereket,..és nem igaz! Ali Tepeleni híres-nevezetes csibukját. Ez a pénzeszsák görög még azt is megszerezte!

Ali Tepeleni

Kint még megvolt a régi mecset, a minaret, de abban is múzeumot rendeztek be.Ezt azonban nem nézhettem meg , mert zárva volt. Távolabb a konyha romosodott és elporladt vitézek időtállóbb síremlékei.


Fájó szívvel távoztam innen, itt már bíztos , hogy soha többé nem szólít imára a muezzin, pedig hány írástudót adhatott ez a medresze, hány okos ember időzött falai között?


A janinai vár annyira tele volt bizánci és török kori emlékekkel, hogy az irányjelző táblák tömkelegében  alig tudtam kiválasztani a helyes utat.


Felmentem a felső várba és Ali Tepeleni sírja után kezdtem puhatolózni. Egy görög írástudó ott jegyzetelt közvetlen mellette, és amikor megkérdeztem, nem tudott felvilágosítással szolgálni. De azért megkerült Ali Tepeleni vasráccsal és kupolával védelmezett, ám teljesen jeltelen, táblátlan síremléke. Nagy szégyen ez a görögökre nézve, hogy nem kedveznek a már régen meghalt nagyúrnak és a keresgélő turistáknak, utazóknak. Közvetlenül a sír mellett volt a Fetiye Dzsámi, Ali két fiát - illetve csak a testüket, mert a fejüket apjukéval együtt Sztambulba vitték- is ide a Dzsámi mellé temették. Ebből a dzsámiból se szól már az adhan, mert múzeumot csináltak belőle.Igen igen szerény Ali Tepeleni múzeumot. Egy pár kép és tabló után már végeztem is a múzeummal. A szegényes kiállítást pótolta a sok szép falfestmény.


Nos, voltam Ali Tepeleni szigeti rezidenciáján,megálltam a sírjánál és elméláztam, hogy a nagyúr mégiscsak ott állhatott Sztambulban a Díván előtt ezüsttálcán, ahogyan megjósolták és ahová maga kívánkozott.


A várban még sok látnivaló volt, pl. a bizánci muzeum, egy rakás rom és még másegyebek is, de szürkülödött és a sok jegy, belépő nagyon ellaposította a pénzeszacskómat. Igyekeztem vissza városba. Egy másik kapunál léptem ki a várból, az óriási falak magasságukkal és vastagságukkal is tiszteletet gerjesztettek. Láttam az egyik félreállított, falnak támasztott várkaput: a szú és a rozsda felváltva ették.


Janina városában annyi régiségkereskedést láttam, hogy valósággal menekülnöm kellett, mert elképesztő gazdagságuk teljesen megzavarta volna értelmemet, elborította volna az agyamat.


Visszafelé a buszállomásra időben vissztértem, sőt még plusz időm is akadt egy kis tereferére a kínai üzletben, a kést mégse a kínai üzlettel tettem a nyakamra, hanem a már sokszor vesztemet okozó jaurttal. Addig mászkáltam utcáról utcára egy jaurtosüzlet után, hogy a határra menő utolsó buszt szépen eljaurtoztam. Kigyalogoltam a várostábláig és nekikezdtem integetni, de mintha ott se lettem volna, észre se vettekA kutya görögök hazájában nem szokás a stoppolás. Három óra múlva, amikor már a megágyazáson kezdtem gondolkodni felvett egy albán rendszámú auto és nem cask a határig vitt el, de még be Gjirokasterbe is. Adtam neki 5 eurót, aztán még 3 eurót, de a sofőr nem érte be, ezért kapott még tőlem 2 tekercs filmet,egy halkonzervet, egy fafésüt és egy saját magma csinálta tokú lipován halaskést. A késnek örvendett a legjobban. Na én balfék, megspórolhattam volna az eurókat, ha rögtön a késsel kezdem. Elfelejtettem, hogy Albániában vagyok.


Gjirokaster


Sötét este volt már, és én azon kezdtem gondolkozni, hogy ma már eleget költöttem , nem megyek vissza az emberfogó albán sokszemélyes lakáshotelébe. Inkább valamelyik gyárban keresek helyet magamnak. Két elhagyott és nagyon romos gyárban próbálkoztam, de a többemeletes gyár  minden egyes szobáját, termét úgy összeszarták, teleszemetelték, hogy egy tenyérnyi tiszta helyet se tudtam keríteni. Az egyik teremben egy óriási halom szarospelenkát láttam. Mi a fene ez? Idehozták egy bölcsőde egész évi pelenkatermését?

Türk ve macar arkadaş (17)

A dögeri temető síremlékei

Tizennyolcadik nap - április 4, szerda

Insaniye - Döger - Seyitgazi - Eskisehir - Birencik - Sögut - Birencik

Egy idő után a hőséget sehogy sem bírtam elviselni, inkább kimentem az ajtó elé. Odakint nagyon hideg volt, de ha már választanom kell, akkor inkább jöjjön a hideg. Felvettem minden ruhámat, a fejemet is bedugtam a hálózsákba és vacogtam. Az alvásnak lőttek, mert minduntalan felriadtam. A lélegzetem még a hálózsákban is füstölt. Így fagyoskodtam, amíg megvirradt. Az állomásfőnök kijött elengedni a hajnali vonatot, és nagyon elcsodálkozott, ahogy engem a földön meglátott...