Ajánlom ezt a könyvet kislányomnak, Edlynneke Victoriának
Köszönöm Pintyó Lajosnak, Dan Şarpele-nek, Ştefan Vikolov-nak, Nicu Sciotnic-nak, domnu Terente-nek, domnu Pădurar-nak, domnu Brînzá-nak és sok más derék lipován halászembernek, hogy deltai utazásom alatt segítségemre voltak, az adatgyűjtésben részt vettek, és értékes tanácsaikkal megkönnyítették a munkámat.
Berecz Edgár
 |
| Öregcsónak a Duna partján |
Miután az utóbbi 15 évben beutaztam 24 országot, hosszú éveket töltöttem Németországban és Japánban, bejártam Törökország és Grúzia minden szegét-likát, láttam sivatagot, dzsungelt, óceánt és vulkánt, egy szép napon ráébredtem, hogy méltatlanul elhanyagoltam országunk délkeleti részét és megfeledkeztem a Duna-deltáról, amely eltörpül ugyan a Volga, a Nílus, a Mekong deltája mellett, ennek ellenére sok természetes szépséggel, gazdag növényvilággal, hal-, madár-, és vadállománnyal van megáldva. És még itt vannak a helybéli vízen járó, nádlakó emberek akiknek színes kultúrája, összekuszálódott nemzetisége, vízi tudománya és konyhaművészete mind- mind megismerésre, felfedezésre érdemes. Erre a felismerésre tavalyi ukrán utam során jutottam, amikor Ismail, Tatarbunary és Odessza környékén csatangoltam.
– Szóval menjünk a Duna-deltába – tűztem ki a jelszót és a térképet szobám falára, szégyenkezve bár, de megismerésvágytól vezérelve hadd pótoljam be, amit elmulasztottam, feljegyzéseimmel és fényképeimmel kimozdulásra serkentsem a tévé előtt eltunyultakat, hogy minden román állampolgár kötelességének érezze legalább életében egyszer felkeresni a Duna-deltát, és felfedezze saját maga számára, ami szívének a legkedvesebb: sporthorgász az óriás pontyokat, csukákat és harcsamonstrumokat, ornitológus és madárbarát a tollas teremtményeket, vadászember a maga vadkacsáit és libáit, esetleg kapitális vaddisznóját, a falujáró néprajzos a helybéli lakosokat, a gasztronómus a híres halételeket, de a lovagolni, szamaragolni, fürdeni, kirándulni és csónakázni vágyó, a szabad természetben békakuruttyolás, kakukkszó és szúnyogdöngicsélés mellett kikapcsolódni kívánó városi ember is megtalálja azt, amit eddig otthon hiába keresett. Ha pedig külföldi az illető, akkor annál jobb, legalább elviszi magával a Duna-delta hírét, és jó emlékekkel, hasznos tapasztalatokkal megrakodva tér haza országába, hogy a következő nyáron ismét visszakívánkozzon a Deltába. Mert a szólás szerint, aki a Duna vizét issza, annak szíve vágyik vissza. Ha pedig a Duna vizét valamelyik tavirózsa mellől vagy egyenesen a lipován halcsorbából kanalazza, annak szíve százszor vágyik vissza.
Szívből kívánom tehát, hogy e szerény útijegyzetek serkentő hatással legyenek minden kalandos kedvű olvasóra, adja a Fennvaló, hogy elérkezzen az a nap, amikor hátizsákkal a vállukon, horgászfelszereléssel és fényképezőgépekkel felpakolva készek meghódítani a csodálatos Duna-deltát.
Egy kis statisztika
A statisztikák, ha nem szakkönyvekbe készültek, sokszor unalmassá, rágóssá és fűrészpor-ízűvé tudják tenni a legjobb olvasmányokat is, ezért én sem akarom túlságosan untatni a kedves olvasót, de ismerjük be, hogy némi ismeretre, számokra és adatokra azért szükség van.
