Felfedezőúton a Duna-deltában (5)

A szerző bárkában

Kutyák

Kutyát hozni a Deltába nem a legjobb ötlet: örökös izgés-mozgásával akadályozza a csónakázást, mágnesként vonzza a szúnyogokat és ugatásával felriasztja a vízimadarakat. A lipovánok sose voltak nagy kutyatartók - ugyebár a halakat nem kellett őriztetni! - egészen, addig, amíg valami hóbortos bukarestiek el nem hozták pincsikutyáikat, amelyeket idegbetegségük miatt sehova se tudtak elvinni, sőt a végén úgy megunták őket, hogy már haza se akarták vinni. Itt maradtak örökre a Deltában, és ezeknek a pincsiknek a korcs utódaiból kutyásodtak el a falvak. Akárhová mentem, mindenütt korcs pincsi-utódokat találtam: aprók voltak, görcsösek, soványak és igénytelenek. Az idegennel hamar barátkoztak, és talán egyedül a tojáslopásban jeleskedtek.

Csodák csodájára ezek a naphosszat döglődő, úton útfélen hánykódó korcsok igencsak felmérgelődnek, ha botot vagy vesszőt tartó embert látnak közeledni. A kőtől nem féltek, ellenben a vessző vagy a bot egyenlő volt a piros posztóval. Láttam, hogyan falták a halcsontot és szálkát: nem túlzok, ha azt mondom, hogy úgy, mint a kacsa a nokedlit. Egy csöppet sem zavartatták magukat a szálkáktól, vígan beropogtatták és farkcsóválva kérték az újabb adagot. A városi ebtartók pedig megsüthetik a tudományukat faszénen, tudniillik a kutyának nem szabad csirkecsontot vagy halat adni. Hát ezek kisdedeknek való rablómesék. Csak hozzák el tápon és marhamájon felnőtt ölebeiket ide a nádra, s garantálom, hogy két nap múlva vígan fogják falni a halat és a puliszkát.

Felfedezőúton a Duna-deltában (4)

Háziáldás

Aggyonisten!

Jó érzéseket keltett, hogy a deltai emberek szeretik üdvözölni embertársaikat az úton, sőt még az idegeneknek is szívesen odaköszönnek. Nem úgy, mint a szomszédjaiktól elhidegült nagyvárosi emberek, akik még arra se képesek, hogy felebarátjuk előtt felemeljék a jobb kezüket: - Látod, nincs fegyverem. Barát vagyok. (Joshi Bharat, vagy Borat?)

De nem akárhogyan, valami félvállról odavetett jónapot-tal köszöntöttek ezek az egyszerű halászemberek, hanem különféle ízes kifejezésekkel:

- Să trăieşti! Élj soká!
- Ai noroc! Legyen szerencséd!
- Noroc bun şi sănătate! Jószerencsét és egészséget!
- Sănătate! Egészséget!
- Mergi sănătos! Menj egészséggel!
- Toate cele bune! Minden jókat!
- Doamne ajută! Isten segítsen!

Lipovánok

A lipovánokról eddig nem sok anyag látott napvilágot, eredetük, kultúrájuk, szokásaik több figyelmet érdemelne, mielőtt teljesen beolvadnának a románságba.

A kutatók többsége egyetért abban, hogy a Bukovinába és a Duna-deltába menekült lipovánok 1772 körül szakadtak ki az Orosz Birodalomból, többek között azért, mert nem értettek egyet Nikon pátriárka reformjaival. Az üldöztetések és vallási kiközösítés ellenére továbbra is makacsul ragaszkodtak a pátriárka előtti vallási hagyományokhoz. Továbbra is két ujjal vetették a keresztet és régi orosz nyelvet beszéltek a szertartásokon. A férfiak pedig nem vágták le a szakállukat.

A lipovánokat először raszkolnyikoknak nevezték, majd egy Fülöp nevű pap után filipovcsináknak. A szakadárok még a nagyobb csoportokon belül is tovább szakadoztak, például megkülönböztetik azokat a csoportokat, amelyeknek nincsen papja (bezpopovcsina). Ezeket a papos popovcsinák lenézik és megvetik. Még házasodni sem házasodhatnak egymás között.

Ma már egyre kevesebben vannak és a vegyes házasságoknak köszönhetően a fiatalok nem beszélik, vagy csak kevésbé beszélik a nagyszülők se nem orosz, se nem ukrán nyelvét.

Felfedezőúton a Duna-deltában (3)

Bungalló Lityilendben

Székelyekkel találkoztam

Az esős idő miatt az emberek visszahúzódtak a házaikba, alig találkoztam valakivel. Rossz nyelvek szerint a kocsmába kell menni, ott mindig lehet valakit találni. Máshová nagyon nincs hová ellenni, ezért a rendőrség, ha nem találja otthon a keresett személyt egyenesen a kocsmába megy.

Kóbor székellyel azért mégis találkoztam: egy egész munkáscsoporttal, akik házat építeni jöttek le a Deltába. Tehát a máréfalvi mesterember szakértelmét, szorgalmát a Deltában elismerik és megbecsülik.

Szóval székely mindenütt van a világban. Japánban, a dél-amerikai dzsungelben, a homoksivatagokban, szóval még a leglehetetlenebb helyeken is. Azt mondják, hogy amikor az amerikaiak mentek fel a Holdra, találkoztak egy részeg korondival, aki üres szekérrel porozott hazafelé és keményen csapkodta a lovakat az ostorral!

Alaptáborom: Tanya

A hosszabb, kutatójellegű kirándulások, gyűjtőexpedíciók alkalmából fontos, hogy legyen egy alaptáborunk, ahol nehezebb holmijainkat biztonságban elraktározhatjuk, ahová utánunk küldik a postánkat, és ahonnan könnyű felszereléssel napi portyákra indulhatunk. Ilyen alaptábornak szemeltem ki a tanyát.

Az öt kis házikó közül kiválasztottam a konyhához és ebédlőhöz legközelebb esőt és berendezkedtem. Tiszta szoba, kényelmes ágyak, frissen vasalt ágynemű, hűtőszekrény, nyugati mintájú illemhely és non-stop forró vizes tusoló fogadott. Nem volt okom panaszkodni. Az ebédlő filagóriában televíziós készülék, rádió, sakk, römi, táblé. ... és nem igaz! - könyvek várták, hogy rájuk vessem magamat.

Felfedezőúton a Duna-deltában (1)

Ajánlom ezt a könyvet kislányomnak, Edlynneke Victoriának

Köszönöm Pintyó Lajosnak, Dan Şarpele-nek, Ştefan Vikolov-nak, Nicu Sciotnic-nak, domnu Terente-nek, domnu Pădurar-nak, domnu Brînzá-nak és sok más derék lipován halászembernek, hogy deltai utazásom alatt segítségemre voltak, az adatgyűjtésben részt vettek, és értékes tanácsaikkal megkönnyítették a munkámat.

Berecz Edgár

Öregcsónak a Duna partján

Előszó helyett

Miután az utóbbi 15 évben beutaztam 24 országot, hosszú éveket töltöttem Németországban és Japánban, bejártam Törökország és Grúzia minden szegét-likát, láttam sivatagot, dzsungelt, óceánt és vulkánt, egy szép napon ráébredtem, hogy méltatlanul elhanyagoltam országunk délkeleti részét és megfeledkeztem a Duna-deltáról, amely eltörpül ugyan a Volga, a Nílus, a Mekong deltája mellett, ennek ellenére sok természetes szépséggel, gazdag növényvilággal, hal-, madár-, és vadállománnyal van megáldva. És még itt vannak a helybéli vízen járó, nádlakó emberek akiknek színes kultúrája, összekuszálódott nemzetisége, vízi tudománya és konyhaművészete mind- mind megismerésre, felfedezésre érdemes. Erre a felismerésre tavalyi ukrán utam során jutottam, amikor Ismail, Tatarbunary és Odessza környékén csatangoltam.

– Szóval menjünk a Duna-deltába – tűztem ki a jelszót és a térképet szobám falára, szégyenkezve bár, de megismerésvágytól vezérelve hadd pótoljam be, amit elmulasztottam, feljegyzéseimmel és fényképeimmel kimozdulásra serkentsem a tévé előtt eltunyultakat, hogy minden román állampolgár kötelességének érezze legalább életében egyszer felkeresni a Duna-deltát, és felfedezze saját maga számára, ami szívének a legkedvesebb: sporthorgász az óriás pontyokat, csukákat és harcsamonstrumokat, ornitológus és madárbarát a tollas teremtményeket, vadászember a maga vadkacsáit és libáit, esetleg kapitális vaddisznóját, a falujáró néprajzos a helybéli lakosokat, a gasztronómus a híres halételeket, de a lovagolni, szamaragolni, fürdeni, kirándulni és csónakázni vágyó, a szabad természetben békakuruttyolás, kakukkszó és szúnyogdöngicsélés mellett kikapcsolódni kívánó városi ember is megtalálja azt, amit eddig otthon hiába keresett. Ha pedig külföldi az illető, akkor annál jobb, legalább elviszi magával a Duna-delta hírét, és jó emlékekkel, hasznos tapasztalatokkal megrakodva tér haza országába, hogy a következő nyáron ismét visszakívánkozzon a Deltába. Mert a szólás szerint, aki a Duna vizét issza, annak szíve vágyik vissza. Ha pedig a Duna vizét valamelyik tavirózsa mellől vagy egyenesen a lipován halcsorbából kanalazza, annak szíve százszor vágyik vissza.

Szívből kívánom tehát, hogy e szerény útijegyzetek serkentő hatással legyenek minden kalandos kedvű olvasóra, adja a Fennvaló, hogy elérkezzen az a nap, amikor hátizsákkal a vállukon, horgászfelszereléssel és fényképezőgépekkel felpakolva készek meghódítani a csodálatos Duna-deltát.

Egy kis statisztika

A statisztikák, ha nem szakkönyvekbe készültek, sokszor unalmassá, rágóssá és fűrészpor-ízűvé tudják tenni a legjobb olvasmányokat is, ezért én sem akarom túlságosan untatni a kedves olvasót, de ismerjük be, hogy némi ismeretre, számokra és adatokra azért szükség van.