Japán erdélyi szemmel (9)

Fürdőzés szabadtéri medencében

Furoshiki, kamionok, óvszer

A furoshiki tulajdonképpen a batyu neve, így emlegetik a „japán bőrönd”-öt. Nem más, mint egy színes kendő, amit különböző méretekben lehet kapni. A japánok ebbe csomagolják azokat a dolgaikat, amit mi táskában hordoznánk magunkkal. Furoshikibe csomagolják az ebédes dobozt, az ajándékot, a könyveket, egyszóval mindent, amit valahová vinni akarnak. A kendő négy sarkát összekötik, míg végül olyan formája nem lesz, mint a népmesék vándorlegényeinek botra akasztott úticsomagja... csakhogy a furoshikit mindig kézben viszik. Ma a furoshikit lassan kiszorította a hátizsák és a rengeteg, mindenféle táska, de az öregebb korosztály továbbra is használja. A fiatalabbak, ha valahová kimonóban kell menniük, szívesebben csomagolnak furoshikibe. Hogy is nézne ki a kimonó egy modern táskával kombinálva?

Mindenki ismeri az agyondíszített, giccses japán kamionokat, amelyek valósággal ki vannak tapétázva színes lámpákkal, képregény falfestményekkel és rengeteg mütyürrel. Az agyoncicomázott külső ellenére a kamionosok nem afféle amerikai filmekből megismert hejehuja legények. Nemigen lépik túl a sebességhatárokat, ugyanis kívülről, a kamionon három lámpa jelzi, hogy mennyivel haladnak. A teherautók oldala meg van magasítva egy leereszthető lemezzel vagy ponyvával. Ezt akkor használják, amikor olyan rakományt szállítanak, ami kiszóródhat. Megfigyeltem, hogy hátrafelé tolatás közben a fülkébe beépített automata kedves, meleg női hangon mondja: Kérem vigyázni! Hátrafelé tolatok! vagy Balra fordulok! Közben kellemes zene szól vagy madárcsipogás szól, amely figyelmezteti a gyalogost.

A japán óvszerekről annyit érdemes tudni, hogy csinos csomagolásban kaphatók, mint a csokoládé, és minőségileg a lehető legjobbak a világon. Nevük a japán tolvajnyelv szerint boshi, azaz kalap. Habár csak kalap és nem kapucni, az ára eléggé borsos, ezért ajánlatos, ha egy egész raktárral felszerelkezve indulunk el itthonról.

Lányok ünnepe, fiúk ünnepe

Március harmadikán van a babák ünnepe, a hina matsuri. E napon a lányos házaknál - ahol serdülőkorú lányok vannak - felállítanak a vendégszobában egy feketére lakkozott és vörös szövettel bevont pódiumot, és annak polcaira kirakják a babákat. E babák abban különböznek az európai társaiktól, hogy nem játékszernek készültek, apró figurák merev ünnepi pózban, kifejezéstelen tekintettel és díszes történelmi ruhákban. A babák a régi, feudális Japán hűbérurait, szamurájait, udvari dámáit és egyéb előkelőségeit ábrázolják. Agyagból vagy fából készítik őket és kézzel varrt, miniatűr kimonóba öltöztetik őket. Néha a ruhákat drágakövekkel borítják. Az üzletekben is lehet hina bábukat kapni, ezek olcsók és elérhetők minden japán számára. Az otthon kiállított babák legtöbbje családi ereklye, amelyek nemzedékről nemzedékre öröklődő értékes relikviák. Ha egy kislány megnő, akkor a lányára, az meg az ő lányaira hagyja a babákat. A babák száma idővel szaporodik, amikor vagy ajándék-baba kerül közéjük, vagy vásárolt, régi mesterek keze alól kikerült alkotás gazdagítja a gyűjteményt, esetleg két-három család gyűjteménye is összeolvadhat.
A hina matsuri tipikus lányünnep, ilyenkor a család nőtagjai végiglátogatják a rokonokat és az ismerős családokat, és kölcsönösen megcsodálják egymás babagyűjteményét. A babákkal nem szokás játszani, csak mutogatják őket. Ha pedig lejár az ünnep, elcsomagolják a következő évig, hogy aztán újra elővegyék őket. Nagy ritkán vannak speciális baba-árverések is, amikor egy-egy gyűjtemény horribilis összegért cserél gazdát, de az csak rendkívüli esetben fordul elő, hogy egy család megváljon a babáitól. Inkább magányos gyűjtők vagy kihalt családok gyűjteménye szerepel az aukción.

A lányok babaünnepe után két hónappal, május ötödikén van a fiúk ünnepe, a koi nobori. Ilyenkor a fiús házaknál ott lengeti a szél a koi noborit, a magas póznákra tűzött vagy a háztetőre akasztott hosszú, színes selyemből készült repülő pontyokat. E napon a fiúk megkapják hagyományos ajándékukat, ami nem egyéb, mint miniatűr kard, szamuráj sisak vagy gazdagon díszített szamuráj bábuja. Épületes látvány, amikor a színes szélzsákokat és halakat ábrázoló táblákat cipelő fiúk felkeresik azokat a parkokat, ahol a pontyok élnek. 100 jenért lehet zöld gyöngyszemhez hasonló haleleséget vásárolni, amit nemcsak a pontyok, hanem az állandóan a parkokban lebzselő galambok is kedvelnek. A halak nagyon kezesek, mind feljönnek a víz tetejére úgy, hogy többméteres, színes szőnyegnek látszanak. A haleledelt pedig kézből veszik el.

Háziállatok, díszhalak

A japánok nagy állatbarátok, és majdnem minden család tart otthon kutyát, macskát, aranyhalat, kanárit és még nem tudom, mit. De azért a legtöbbnek kutyája van. A sok kutyasétáltató ember láttán nem kell félni attól, hogy valahol kutyagumiba lépünk, mert mindenki viszi magával a kicsi lapátot, és elássa a kutya ürülékét. Erre a sétálóutak és a parkok mellett sűrűn elhelyezett táblácskák figyelmeztetnek, hogy kutyakötelessége a gazdinak kedvence után rendet csinálni. Mások meg nylonzacskót visznek magukkal és azt kifordítva felhúzzák a kezükre, majd felveszik a még meleg plasztilint. Nem mondom, kéj
es érzés lehet ez a művelet, amit nem szívesen végeznék, de a törvénytisztelő ebtartónak el kell szenvednie.
Veszedelmes kutyát nem láttam, a többség mindenféle piszlikutyákkal jár. Elvétve akad egy-egy vizsla, agár, tacskó vagy husky. A fajtiszta európai kutyák nagyon drágák, ezért beérik japán kutyákkal, vagy korcsokkal, A szomszédomban tartottak egy nagy, fekete kutyát, amit imádtam bosszantani, anélkül, hogy ezt valaki észrevette volna. A kutyának ki voltak operálva a hangszálai, csak tátogott szegény, mintha némafilmben lettünk volna. De akadt más furcsaság is bőven: láttam kutyát pelenkában, cipőben, esőkabátban, sapkával, mellényben stb.




A háziállatok közül mégiscsak a tücsök a király. A japánok szívesebben tartják házőrzőnek, mert a tücsköt nem lehet megvesztegetni se kolbásszal, se hallal, A mini házőrzők egy üvegkalitkában laknak a konyhában vagy a nappaliban. Napközben alszanak, viszont éjjel rettenetes zenebonát csapnak. Ez a ricsaj csak akkor szakad meg, ha valaki belép a szobába. A japán ember onnan tudja, hogy idegen van a házban, hogy a cirpelés hirtelen abbamarad.

Aludtam én is tücsökkel őrzött házban, de a tücsökzenét éjjel sehogy sem tudtam megszokni. Japán barátaim meg nélküle nem tudtak aludni. A japán tévében láttam különben egy műsort egy olyan tücsökgazdáról, aki 30.000 darab tücsköt tartott otthon a lakásban. Havonta sok száz dollárt költött kedvencei élelmezésére, és emiatt még a feleségével is összezördült.

Japánban ősidők óta a ponty az erő, a bátorság és egyéb férfias erények jelképe, megtestesítője. Ám ez a hal nem a lustaságáról közismert szürke és közönséges ponty, hanem egy színes, speciálisan kitenyésztett faj, amely már 7000 éve él Japánban.

A koi ugyanakkor a fiúgyermekek jelképe is, és egyben a legnépszerűbb hobbiállat. A nyilvános parkokban, a lakóházak körül és a gazdagok hatalmas kertjeiben mindenütt halastavakat látni, csak úgy hemzsegnek bennük a díszpontyok. Ez a hal igen nagyra nőhet, és van belőlük mindenféle színű: piros, sárga, narancssárga, hófehér, fekete, de előfordulnak ezeknek a színeknek a kombinációi is, mint piros-fekete, piros-fehér, fekete-piros-fehér vagy sárga-fekete színösszeállításokban.

Bizonyos halak többezer dollárba kerülnek és megtörténik, hogy az egyik fanatikus tenyésztő megmérgezi a konkurens tenyésztő egész tenyészállományát, ha már nem tud megvásárolni, elcsalni vagy ellopatni egy-egy értékes példányt.

Papírajtók biztonsága

Japán a világ egyik legbiztonságosabb országa: az idelátogató mondhatni nagyobb biztonságban érezheti magát, mint otthon. Körülbelül 15 évvel ezelőtt a japánok még nem zárták be lakásuk ajtaját, ha elmentek otthonról, csak behúzták az ajtót.

Ma már a helyzet egy kicsit változott, mert az egyre több illegális bevándorló miatt (brazilok, irániak, kínaiak) a japánok óvatosabbak lettek. Igaz, hogy lopás vagy nyílt rablás az utcán még ma sincs, s ha nagy ritkán előfordul, az elkövető minden esetben külföldi. Sajnálatos módon, kezdtek megjelenni a drogok is. Esténként bizalmatlan külsejű irániakat és brazilokat lehet látni a pályaudvarok vagy a nagy szórakozónegyedek körül, amint gyanús eredetű porokat árulnak.

A fegyverekkel hasonló a helyzet. Japánban mindeddig igen nehéz volt lőfegyverhez hozzájutni. A rendőrség csak különleges alkalmakkor kap lőfegyvert a bevetésekhez és azt is körültekintően kezelik. A vékony falemezekből és papírajtókból épített japán házakon úgy megy át a puskagolyó, mint a vajon. Sose lehet tudni, ki van éppen a másik fal mögött, vagy egy házzal odébb, ezért a japán rendőrség nemigen használja lőfegyverét. Csak egy hosszú bottal vannak felszerelve, amit mesterien kezelhetnek, ugyanis a rendőrségen kötelezővé tették a kendó és egyéb harcművészetek oktatását.

A japán maffiózók, a yakuzák sem használnak lőfegyvert. Inkább karddal intézik el ellenfeleiket. Sok yakuza megbízhatatlannak találja a pisztolyt, és csak ritkán alacsonyodik le lőfegyver használatához.
Mostanában a rendőrség betiltatta az éles kardok birtoklását, csak különleges engedéllyel lehet kardot tartani, mert fegyvernek minősül. (Nyilván, sokan tesznek a rendeletekre...)

Ottlétemkor történt egy fegyveres rablási kísérlet, de még azelőtt meghiúsult, mielőtt kibontakozhatott volna. Egy pofa, a fején női harisnyával, kezében egy nagy konyhakéssel berontott a non-stop üzletbe és pénzt követelt. Mire az elárusítónő olyan csúnyán kezdett visítozni, hogy a rabló megijedt és gyorsan elmenekült.

Ingyen víz, italok, tea

Minden japán vendéglátóipari létesítményben - legyen az elegáns étterem vagy olcsó kifőzde - az érkező vendéget friss ivóvízzel kínálják. Kisebb éttermekben a vizet poharakban hozzák ki a vendégnek - természetesen jégkockával -, elegánsabb helyeken a pincér fedeles fémkannából tölti ki a vizet a már előre felrakott poharakba. Ez a víz nem ásványvíz, csupán egyszerű csapvíz, néha citromszeletkékkel ízesítve. Japánban a csapvíz bárhol az országban nyugodtan fogyasztható, tiszta és jó ízű, minden szennyeződéstől mentes. A japánok csak tiszta forrásvizet isznak, ismeretlen fogalom a szénsavval dúsított ásványvíz.
Az ivóvízért különben nem kell fizetni, mindenki annyit ihat, amennyi jólesik. (Épp eleget fizet a japán ember a lakásban elhasznált, tisztálkodásra és mosásra fordított vízért...)

A hagyományos japán éttermekben víz helyett teát szolgálnak fel. Ez is kellemes ajándék mind télen, mind nyáron, ráadásul a japán tea nagyon jó ízkombinációt alkot az elfogyasztott ételekkel.

De a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is kitaláltak a japánok a vendéglátóiparban, az az oshibori-service. Az oshibori nem más, mint egy kis, négyszög alakú frottírkendő, amit átitattak illatosított vízzel, felcsavartak és nylonzacskóba csomagoltak. E kis kendőnek az a célja, hogy az étterembe érkezett vendég megtörölje vele a kezét (esetleg az arcát) és felfrissüljön. Az oshiborival minden étteremben és bisztróban találkozhatunk. Az oshibori tulajdonképpen szolgáltatás az étterem részéről: nem kell érte fizetni és ha valaki az étkezés folyamán is igényli, hoznak szívesen, csak nem szabad hazavinni.

Nyáron, amikor Japán-szerte hatalmas a meleg és ehhez még a 80%-os páratartalom is társul - ami ott megszokott dolog -, rendkívül üdítő tud lenni az oshibori. Isteni érzés, ha az ember letörölheti a verejtéket az arcáról, egy gőzben felforrósított vagy egy lehűtött kendővel.

Az italok népszerűségi listáján Japánban első a szaké, s utána mindjárt a sör következik. A németekhez hasonlóan, a japánok is nagy sörfogyasztók, annak ellenére, hogy a sörfőzésnek nincs több száz évre visszanyúló hagyománya. A japán sörök közül a legjobbak az Asahi, a Kirin, az Ebisu, a Saporro, de nagyra becsülik a külföldi söröket is, és a jobb éttermekben az itallapon német, olasz, cseh és más nemzetek sörei is megtalálhatók.

A szakét, ezt a meglehetősen enyhe rizspálinkát inkább ünnepélyes alkalmakkor isszák, télen fel is melegítik. Külföldiekre jellemző, hogy hatalmas mennyiségeket tudnak bevágni...

Amerika után talán sehol sem isznak annyi koktélt, általában kevert italt, mint Japánban. A koktélválaszték a szó szoros értelmében letaglózó! Különösen a nők nagy koktélfogyasztók, a belvárosban találni olyan bárokat is, ahová csak nők járnak koktélokat inni.

A bor viszont már drága mulatság, mert a legtöbb bormárka külföldről kerül Japánba, ezért az ára is borsos. Japánban csak az utóbbi években kezdtek kísérletezni a bortermeléssel. Ezen kívül kapható minden rendű és rangú alkoholos ital. Igen kedveltek a különböző gyümölcslikőrök. Úgyhogy inni lehet bátran, s habár a nagy szabadság nem árt meg senkinek, az utcákon még elvétve sem látni részeg embert.

Kivételt képez december vége, amikor a cégeknél a nagy évzáró partikat tartják. De hát a részegség nem számít olyan nagy bűnnek Japánban. Ennek ellenére léteznek íratlan szabályok az alkoholfogyasztásra vonatkozólag, amiket ajánlatos mindenkinek betartani. Senki sem tölthet italt a saját poharába, ez kifejezetten durva sértés az asztaltársaság többi tagjára vagy az asztaltársra nézve. Magunknak nem töltünk italt, ezt a megtiszteltetést másoknak engedjük át, a szomszédunknak viszont mi töltünk. Az üres pohár azt jelzi, hogy még inni szeretnénk. Figyelmetlenség és tiszteletlenség a másik ember iránt, ha nem vesszük észre, hogy az illető pohara üres.

Japánban tartózkodásom alatt a legtöbbször forró teát ittam víz helyett, mert ráébredtem, hogy ez a leghelyesebb, amit tehetek. A legnagyobb kánikulában hiába döntöttem magamba literszámra a különböző üdítőket, jeges italokat, sehogy sem tudtam oltani velük a szomjamat. Sőt, még szomjasabb lettem. A forró teának azonban frissítőbb hatása van, mint bármilyen hideg italnak, mert nem izzadja ki azonnal a szervezet. Japán teás ország. Ezer- és ezerféle teát lehet kapni a boltokban és a speciális teaüzletekben. Mindenki mindenütt teát iszik, mindenkit mindenhol teával kínálnak. A tradicionális japán éttermekben az érkező vendégnek kérés nélkül hozzák a teát, a gyárakban és a cégeknél az üzleti tárgyalások vagy megbeszélések mindig közös teázással kezdődnek. Az utcákon vagy az áruházakban mindenütt működik teaautomata és minden munkahelyen van ingyen tea az alkalmazottak részére.

Az igazi japán teába tilos cukrot, citromot vagy egyéb ízesítőszert, főleg tejet tenni. Ezt persze sok külföldi nem tudja, mert hozzá vannak szokva a külföldön forgalmazott mindenféle ízesített kalóz-teákhoz, amelyeknek semmi közük sincs az igazi japán zöld teához.

A japán teát akkor tudjuk igazán értékelni, ha kijövünk a termálfürdő 45 fokos vizéből. Ilyenkor talán a leghűsítőbb. Tokióban egy hotelben ittam olyan teát, amiben leheletvékony aranylapok úszkáltak. Természetesen ez az aranycsillámokkal dúsított tea tízszer olyan drága volt, mint a szokványos, de a tulajdonos így szerette volna kifejezésre juttatni a vendégek iránti tiszteletét és nagyrabecsülését.

(Folytatjuk)