Mindig is szerettem a temetőket. Már gyermekkoromban is a temető mellett laktam, amely szinte eggyé vált az erdővel, és hatalmas fenyőfákkal benőtt dombjain több évszázados sírok is voltak. Későbbi lakhelyem is temető mellett volt, és ma is temető mellett lakom. Bárhova is megyek, első dolgom a temetőket felkeresni és átfésülni. Számomra ez egyféle feltöltődés energiával.
Japánban a temetők egészen mások, mint nálunk. Helyszűke miatt ma már tilos hagyományosan temetkezni, ezért a hamvasztás és az urnás temetés divatozik. A sírok majdnem mind egyformák: kő- vagy betonemelvény rejti az urnát, kőlapra vannak felírva az elhunyt neve és adatai. A kő emelvényen vázák és bemélyedések találhatók a virágoknak vagy füstölőpálcikáknak. Előtte kis porcelánedényben az étel- és italáldozatokat lehet elhelyezni.
A híres személyiségek síremlékei nagyobbak az átlagosnál, díszesebbek is és istenszobrokkal vannak körítve.
A japánok nem sokat törődnek a temetőikkel, náluk nem alakult ki a mindennapi temetőbe járás szokása, mint nálunk, mert a temetők igen távol fekszenek a lakásaiktól. De ettől a temetők egyáltalán nem elhanyagoltak. Az ősök tisztelete és a nekik bemutatott áldozatok otthon történnek, a házi oltár előtt, ahol a családtagok őseinek névtáblát helyeztek el, vagy a családi templomban. Sok család 700-800 éves szamuráj-múlttal rendelkezik, és mindeniknek megvan a saját családi szentélye, amelyet már évszázadok óta látogatnak.
Nagojában sok temető van, ezek közül a leghíresebb a Heiwa Koen (Béke Park), amely egymaga egy egész városnyi területet foglal el. Itt vannak eltemetve a város híres személyiségei és a nevezetes emberek. A Heiwa Koen megérdemli, hogy parknak nevezzék, mert erdők, hegyek és ligetek váltogatják egymást a területén. Itt minden nagyon természetes és tiszta. Nagyszerű aszfaltozott utak vezetnek mindenfelé, és úton-útfélen valamilyen pagodába, szentélybe lehet betérni, ahol különféle antik ereklyéket őriznek.
Fürdés szappan nélkül
Az Európában megszokott nagy, samponos operaáriákkal egybekötött pancsikolások nemigen képzelhetők el Japánban. Itt az egész család egyetlen kád vízben fürdik meg. (Ezt persze nem úgy kell értelmezni, hogy X ujjnyi habos és kosztól fekete fürdővizébe ugrik fejest a család másik tagja, Y, majd ennek a fürdővizébe Z.) Fürdés előtt mindenki zuhanyozik, gondosan beszappanozza a testét, majd miután a tus alatt patyolat tisztára sikálta magát, beleereszkedik a nemritkán 40-45 fokos vízbe.
A fürdés itt a pihenés órája, a forró fürdő célja ellazítani és felfrissíteni a testet. A vízbe ezért nem szabad szappant vinni, beleköpni vagy azt valamilyen módon szennyezni, mert a következő fürdőző is ugyanolyan körülmények között szeretne felfrissülni: vagyis tiszta és forró vízben.
Nyáron akkora a forróság Japánban, hogy naponta kétszer-háromszor is le kell zuhanyozni. Fürödni már ritkábban ajánlatos, mert a víz nagyon drága, így is az esti fürdővizet fel kell használják mosásra.
A japán fürdőszoba eléggé kicsi és szűk, de szerintem megfelelő. Van benne egy kisméretű fürdőkád, amelybe gyakran ülőkét is építenek, a csempézett padlón farácsok, ezen meg fából készült veder, amin ülni is lehet. A felszerelést fából készült merőedények egészítik ki, ha netán valaki a kádból szeretné magára tölteni a vizet. A falban körülbelül térd- vagy öv-magasságban tusoló van beszerelve. A víz és a levegő hőmérséklete tetszés szerint gombnyomással állítható, és egy kis, falba szerelt műszertáblán lehet zongorázni.
A gyógyvizes termálfürdők szintén kellemes időtöltést jelentenek mind a japánnak, mind a külföldinek. Az onsenben a fürdő közös. A falba épített csapoknál a fürdőző előbb alaposan beszappanozza és ledörzsöli a testét. A tükrökkel borított falak előtt favedrek, samponok, folyékony szappan és kisszékek vannak, hogy minél kényelmesebb legyen a tisztálkodás. A közös fürdőben nem divat a fürdőruha, mindenki meztelenül sétafikál ide-oda, akár egy nudistatelepen.
