Tiroli tolmácsnapló (4)

A mormota Tirolban úgy látszik,  mindenre jó...

Tizenegyedik nap

Mindjárt két hete, hogy itt vagyok. Már aludni se tudok. Tanulni nincs mikor, elmélkedni sincs mikor, épülni nincs kivel, vitázni nincs kivel. A munkások csak a szkmájukhoz értenek. Nem mondom, jó ez is, hogy az ember becsületesen dolgozzék, szépítse a környezetét, rosszat ne tegyen, de a komákra egy csöppet sincs hatással a klasszikus zene,a festmények, a világirodalom, a történelem és művészettörténet, a gasztronómia, a tájszólások, a könyvek  és minden ami engem érdekel. Amiért élek és halok.

Gazdánénk mind a két fát lekopasztotta és még a hullóalmát is felszedte. Ha nem isszuk a sörét, akkor almát se együnk. A sovány reggeliktől, de főleg a házban lógó rengeteg csontfejtől, kitömött állattól és egyéb preparált kadávertől rosszul vagyok. Hihetetlen, hogy vannak emberek, akik a lakásukat, sőt a hálószobájukat is megölt állatok darabjaival díszítik. Én például az állatokat élve szeretem nézegetni, vagy a tányérban elkészítve egy sültnek. A bőrből legyen táska, cipő, nadrág, az agancsból bicskanyél vagy gomb és ezzel el is van rendezve az ügy.

Nagy divat errefele a holland fapapucs. A parasztok, a teherautósofőrök, de még a polgárok is ebbe járnak.  Annyiban különbözik a holland változattól, hogy ezt a tiroli fajtát szőrös tehénbőr borítja kívülről.

Láttam vénaszonyokat síbottal a kezükben gyalogmankózni az aszfalton. A városi ember ha lelép a betonról a földre, máris szédül. Ezért kell a két símankó, hogy legyen mibe kapaszkodni.

Összeszedtem 5 sörösüveget és elvittem beváltani az szupermarketbe. Egy lyukon kellett beadnom, s ahogy rátettem a szalagra, az érzékelő bekapcsolt, a szalag megindult és elvitte az üvegeimet. Két üveget azonban visszadobott. Az egyikről a címkét leszedtem, erre elvette, de a másikat nem akarta. Ott kellett hagynom. Az üvegekre kaptam 45 centet, na jó, kinéztem egy 29 centes joghurtot a polcról, viszem a pénztárhoz, de legnagyobb meglepetésemre nem futotta a 45 centből, még 10 centtel fel kellett pótolnom. Ez aztán a csalás a javából! Gondolom, mindennel így van. Hiába számítod ki a polc előtt, hogy ennyi meg ennyi az annyi, a pénztárnál egész más összeget kell fizetned.

Egész nap nem csináltam semmit. Reggel egy kicsit lapátoltam, hogy felmelegedjek, aztán hoztam egy kábelt, egy fúrógépet vagy más apróságot a csarnokból. Kizárólag a tolmácsolásra koncentráltam. Megterveztem a programomat, hogy ne unatkozzam. Kicsit olvastam, kicsit tanultam a teherautó fülkéjében, sőt még aludtam is. A munkások, akik azt hitték, hogy a tulajdonos embere vagyok, akit „téglának” hagytak hátra, most megnyugodtak.

Vacsorára karfiollevest, disznósültet (én halat), salátákat és fagylaltot ettünk. A pultnál részegeskedőktől gyűjtöttem még egy pár tiroli kifejezést:

Ameacht - előbb
Briggaé - kis híd
Döggl - posztópapucs
Féchtig - kész
Fütach - kötény
Gschmach - íz
Gspu - barát
Huhne - kakas
Keachbaam - cseresznyefa
Lötr - férfi
Mahitzen - bégetés
Moalach - fenyőszirup
Muhitzen - múgatás
Murmal - mormota
Nadl - Nagymama
Nene - nagytata
Oacht - hely
Öbaschgachten - gyömölcsös
Reibe - szerpentin
Ringe - könnyű
Stözl - fabili
Tate - apa
Troad - gabona
Trüpfitzen - csepeg
Wichtlang - virsli
Wunderboasn - kíváncsi
Zigori - fiatal gyermákláncfűlevél
Zmoargnscht - reggel korán
Zoig zamtua - holmikat összeszedni

Még mindig nem ittam vizet. Amíg munkában voltam, Gazdáném takarított a szobámban, kinyitotta az ablakot, de úgy is felejtette. Ami kicsi meleg volt, az is odalett. Hideg szobában tusolhattam. A fiúk is unják magukat. Orbán Pina Peti bevitte a kitömött borzot a szobába és beletette az ágyába. Még be is takarta. Neki meg valaki odaragasztotta a cipőjét a padlóhoz. Végre megláttam a Gazdát. Bevittem a Gazdánénak a kitöltött bejelentkezési lapokat s akkor megláttam a Gazdát. Egy kicsi szürke szakállas öreg volt, ott heverészett egy ágyon egy rakás agancs alatt és szivarozott. Azt is megtudtam, hogy van egy fiuk és lányuk. Egyébként a Gazda mindig odavolt valahová.

Tizenkettedik nap

Alighogy bevágtuk, helyesebben elnyammogtuk az unalmas, napról napra ismétlődő reggelit, máris rohantunk a munkatelepre. Félúton összefutottunk két futóval akik biztosan a jószerencséjüket kergették reggel korán.

Hétvégén a legrosszabb a tolmácskodás, mert a cégnél nem dolgozik senki, így nekem nagyon laza a programom.

Egy járókelőtől megtudtam, hogy a Ziller völgye jelentős méhésztelep. Van 10 méhészegyesület, 231 tag és  több mint 3000 méhcsalád. Már 700 éve nagy hagyománya van itt a méhészkedésnek, ezt Mária Terézia óta törvényekkel is támogatják. Itt Tirolban van a sötét színű hegyi méh hazája, ez megél 3000 méter magasan is.

Nagy büdösséghullámok érkeztek a széllel, valaki úgy látszik még hétvégén is szarakodik valahol egy szardobáló traktorral.

Nagyon unalmas az állingálás és a munkások felügyelete. Olyan börtönös íze van. Már csak a puska és a véreb hiányzik. Pocsék munka. Semmi pénzért nem lennék börtönőr.

Felfedezőúton a Duna-deltában (11)

Pelikánok nyomában

A Duna-delta pelikánjai valóságos élő jelképei a deltavidéknek. Ha nem lenének pelikánok, akkor igencsak nagy baj ütné be magát a vizekre, mert nem lenne, aki rendet teremtsen, a beteg, sérült halak dögvészt okoznának és felborulna az ökoszisztémai egyensúly. A halászok, akik régebb irtó hadjáratokat folytattak a pelikánok fészkei ellen, úgy vélekedtek, hogy a pelikán kártékony madár, mert eleszi előlük a halat. Azonban ez közelről sincs így. A pelikánok elsősorban csak alacsony vízben képesek halászni. Halászat előtt gyakran társulnak a kárókatonákkal, azok alulról hajtják a halat, felülről meg a pelikánok csatárláncba fejlődve fésülik át a vizet, és valósággal a szárazra verik ki a halakat. Nagyot és kicsit egyaránt. Azt mondják, ha kipusztítanák a kárókatonákat, a pelikánok többé nem tudnának egyedül eredményesen vadászni. Meglehet.

Romániában a kárókatona és a kormorán védett madár, Ukrajnában szabadon lőhető. Puskázzák is keményen, mert a kormoránok rengeteg halat elpusztítanak, még többet megsebeznek. Az ukránok viszont nagyon védik a rákokat, a víz tisztaságának ellenőreit, nálunk pedig nincs ráktilalom. Furcsa egy szabályzat mondhatom, amit szabad Pálnak, nem szabad Tamásnak, és fordítva.

Mindenesetre az ukránok és a lipovánok abban egyetértenek, hogy a pelikán példaértékű madár. Úgy isznak, mint a gödény. Már korán reggel ki vannak ülve a Duna menti betonkorlátra és lesik, hogy érkezzen a boltos.

Felfedezőúton a Duna-deltában (5)

A szerző bárkában

Kutyák

Kutyát hozni a Deltába nem a legjobb ötlet: örökös izgés-mozgásával akadályozza a csónakázást, mágnesként vonzza a szúnyogokat és ugatásával felriasztja a vízimadarakat. A lipovánok sose voltak nagy kutyatartók - ugyebár a halakat nem kellett őriztetni! - egészen, addig, amíg valami hóbortos bukarestiek el nem hozták pincsikutyáikat, amelyeket idegbetegségük miatt sehova se tudtak elvinni, sőt a végén úgy megunták őket, hogy már haza se akarták vinni. Itt maradtak örökre a Deltában, és ezeknek a pincsiknek a korcs utódaiból kutyásodtak el a falvak. Akárhová mentem, mindenütt korcs pincsi-utódokat találtam: aprók voltak, görcsösek, soványak és igénytelenek. Az idegennel hamar barátkoztak, és talán egyedül a tojáslopásban jeleskedtek.

Csodák csodájára ezek a naphosszat döglődő, úton útfélen hánykódó korcsok igencsak felmérgelődnek, ha botot vagy vesszőt tartó embert látnak közeledni. A kőtől nem féltek, ellenben a vessző vagy a bot egyenlő volt a piros posztóval. Láttam, hogyan falták a halcsontot és szálkát: nem túlzok, ha azt mondom, hogy úgy, mint a kacsa a nokedlit. Egy csöppet sem zavartatták magukat a szálkáktól, vígan beropogtatták és farkcsóválva kérték az újabb adagot. A városi ebtartók pedig megsüthetik a tudományukat faszénen, tudniillik a kutyának nem szabad csirkecsontot vagy halat adni. Hát ezek kisdedeknek való rablómesék. Csak hozzák el tápon és marhamájon felnőtt ölebeiket ide a nádra, s garantálom, hogy két nap múlva vígan fogják falni a halat és a puliszkát.