Autóstoppal Ceadîr-Lungába
A comrati látványosságokkal elég hamar végeztem és újabb látnivalók reményében elindultam Ceadîr-Lungaba. Csak úgy, gyalogosan, az országúton. Ceadîr-Lunga neve hosszú sátort jelent, és állítólag csodás múzeuma van, ahol a múltat elég jól konzerválták a jövő számára.
Hiába, hogy Comrat Gagauzia fővárosa, olyan kopott és leromlott a vidéke, hogy még Bulgária legelmaradottabb területeit is simán lekörözné. Ráadásul az emberek is igen kopott külsővel rendelkeznek. Mindenki feketébe, kékbe, szürkébe öltözik. A ruhákat szemmelláthatóan évekig viselték és a természetes kopáson kívül látszott rajtuk a mosógépnyom. Ceadîr-Lunga felé volt elég időm nézelődni, és nem kellett attól tartanom, hogy beporoznak az elsuhanó járművek. Olyan gyenge volt a forgalom, hogy alig-alig eregéltek az autók. Találkoztam viszont egy szamaras juhásszal, majd félig öszeomlott gyárépülettel és be nem fejezett betonbunkerekkel. Aztán keresztek jöttek velem szembe és ismét keresztek következtek.De ezek nem akármilyen falusi feszületek voltak, holmi kancsal, vézna Krisztusokkal. A gagauzok megadták a módját: szép bádogosmunka, sok cikornya és bekeretezett szines képek hirdették az Örökkévalót. Máshol ugyancsak bekeretezett szentképek intették le az arra járót egy kis imádkozásra és adakozásra.
A faluvégeken és a keresztutakon állítólag már a pogány korban léteztek áldozati helyek, s a kun, uz, kabar, kazár, besenyő vagy magyar utas mindig áldozott valamit: ha nem ételt, akkor italt, vagy követ, hajat, marhaganét, esetleg egy darab rongyot. Aztán jöttek a körösztény papok és nem történt semmi különös csupán felgyújtották a fabálványokat, ledöntötték a szent köveket és egy új bálványt, egy megfeszített istent ábrázoló keresztet állítottak a régi helyébe. Idővel a nép elfelejtette a régi isteneket, a szellemeket és a harcosok lelkét, de változatlanul eljárt áldozni a keresztutakhoz és kutakhoz, hogy most már az ott felállított keresztet csókolgassa és a megváltozott viszonyoknak megfelelően vizet és virágot áldozzon az edénybe...
Semmi se változott, csak átalakult.
 |
| Lenin Gagauziából se hiányozhat |
A szovjetek alatt nagy hagyománya lett a szoboravatásnak, még a legkisebb falu is megkapta a maga Lenin- vagy Sztálin-szobrát, hogy az ateista ideológia szerint, ha már amúgy is bálványimádó a nép, akkor ne a bádog Krisztushoz imádkozzon, inkább Leninhez, a mindenható párthoz és annak földi helytartójához, Sztálin atyuskához forduljon. Ezek a szobrok azóta is rondítják a városokat és falvakat, ám a gagauzok kutyába se veszik őket.Az egykor imádott, de ma már elfelejtett bálványok hallgatásba burkolózva birkóznak az idővel, a bozóttal és az egyre több szeméttel.
Még mielőtt elfáradtam volna, felvett egy autós, aki megígérte, hogy elvisz Ceadîr-Lungába. Eleinte egy kicsit féltem, mert nem a rendes úton,hanem valahol a kertek alatt mentünk, de aztán szerencsésen megérkeztünk. Fáradozásait két dollárral honoráltam és még örvendtem is, hogy nem rakott ki valahol egy sáros gabonaföldön.
Ceadîr-Lungaban érkezéskor már szürkülödött, s csak arra maradt időm, hogy megkeressem a már bezárt múzeumot, bekukkantsak a bezárt piacra és a parkban megegyek egy konzervet. Éjszakára előbb egy leromlott szökőkút medencéjébe húzódtam, csakhogy olyan vihar kerekedett, hogy muszáj volt onnan elmenekülnöm. A sötétben sokat kóvályogtam, míg a piac mögött egy építőtelepre bukkantam. Egy félig kész garázsszerű helyiségben vertem tanyát, amelynek ajtaja nem volt ugyan, a tetejét viszont már befedték és volt három fala is, amely megvédett a széltől. Cókmókommal az egyik sarokba húzódtam és körberaktam magam eldobált cementeszsákokkal. Ha valaki éjjel belémbojtorjánkodna, a zsákok jeleznének, mielőtt rámvetné magát. A magammal cipelt cserge most pompásan bevállt, mert a hálózsákomra terítettem és reggelig úgy aludtam, mint a bunda.
A zakatoló vonatok kattogására csak néha-néha neszeltem fel, csodálatosan hosszan zörögtek tova, mintha több vonatot jól összebogoztak volna.
 |
| Gagauz kenyér |
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése