Testvérkeresőben a gagauzok földjén (8)

 

Gyalogosan Basarabeascába

Kevés a régi ház - Ló- vagy szarvasfej? - Gyümölcsösösök és szőlősök - Tökmagolók - Biztonságban vagyok - Nosztalgiázás a bárban

A falujárást mindig is szerettem, főleg a régi házak miatt, ám Gaguziában hiába vizslattam régi házak után, a tudományom hamar csődöt mondott, mert vajmi kevés régi házat tudtam felfedezni és kihalászni a kő-beton-tégla-bádog egyvelegből.


Akadt ugyan jópár, hatvanas-hetvenes évekbeli házikó, furcsa ábrázolatokkal az oromzatán, de igazán régi, zsindelyes vagy nádtetős faházat nem láttam. Némely ház oromzatán mintha ló vagy szarvasfej díszelgett volna, legalábbis az én szememben annak tűntek az erősen stilizált figurák.

A sztyeppei nomádok szívesen tűzték sátraik elé jelvényeiket: zászlót, lókoponyát, egyebeket. A szkíták szarvasábrázolásokkal díszítették ékszereiket, edényeiket és önmagukat. Az a bozontos, ágasbogas agancsú hatalmas szarvas lehetett a totemállatuk, mint amit Hunor és Magor üldözött a Meotisz mocsaraiban. Amely akkoriban egész Oroszország, Ukrajna és Moldávia területén is elterjedt volt. A nomád türk népek sok esetben fehér vagy fekete lovat áldoztak a Hadúrnak. Az áldozati ló koponyája különös jelentőseggel bírt, úgy hitték, varázsreje van, amely megvéd az ártó szellemektől. Ezért ezt a lókoponyát a sátor bejárata fölé akasztották. Később, amikor már letelepedtek, a lókoponya a ház ormára került.

Törökországban, Adana belvárosában láttam egy házat, amelynek az ereszére 2 lókoponyát szegeztek ki. Amikor megkérdeztem egy járókelőt, adna rá valamilyen magyarázatot, mi célt szolgál mindez, azt válaszolta, hogy a koponyák megvédnek a rossztól, elűzik a gonoszt. Bármennyire is hihetetlen, de a régi szokás még az iszlám ellenére is fennmaradt.

Mindenféle magok

Már az első napokban feltűnt, hogy az emberek többsége nagyban rágja a bugamagot. Az egyik oldalon behajitják a szájukba, a másik oldalon már köpik is  ki a héjat. Éppen úgy, miként a románok. Amikor például Giurgiuban katonáskodtam, ott is rágcsáltak az emberek és a tisztek vagy a rangidős katonák, nem azt kérdezték tőlem, hogy van-e pénzem, hanem,hogy „ai seminţe”? S ha volt és adtam, akkor máris megvolt a barátság és az égvilágon semmi se érdekelte őket, csak a magozás. Annak volt a legnagyobb becsülete, akinek állandóan tele volt a zsebe napraforgómaggal és mindenkit ki tudott szolgálni. Annak idején én is megtanultam bal oldalt bedobni, közbül kibontani és jobb oldalt kilökni a bugamagot, most újra felidéztem ezt a művészetet.

A magot anyókák árusították, olyan olcsón, hogy talán még a tormánál is olcsóbb volt. Amikor csak tehettem, mindig vásároltam tőlük, így jobban is telt az idő gyaloglás közben. A gagauz bugamag kövérebb és zsírosabb volt, mint a miénk, biztosan a meleg miatt, mert a láthatárig terjedő földeken a napraforgó zavartalanul forgolódhatott a nap után. Semmi se csinált neki árnyékot és fás környezet híján egész nap szívhatta magába a napaenergiát.

Soha ennyi szőlőst...

Soha ennyi gyümölcsöst és szőlőst nem láttam, mint Gagauziában. Fa és kő alig volt, ellenben a gazdag gabonaföldek, a gyümölcsösök és a szőlősök lépten-nyomon bepótolták a hiányt. Az utak mentén diófák bólogattak, elképzelni se tudom, hány tonnás diótermések lehetnek itt ősszel.

Moldáviát nemhiába nevezik a bor és a kenyér országának, mert soha nem látott bőségben és minőségben terem itt a szölő és a gabona. Egyébként Gagauzia címerében is ott van a kalász és a szőlőgerezd. Az erdők és az ásványkincsek helyett ezek az ország igazi kincsei. Bár lehet, hogy a nagy laposság alatt olaj vagy gáz is rejtőzködhet a mélyben - csak meg kell keresni.

Moldáviai utam előtt azok a barátaim és ismerőseim, akik tudomást szereztek úticélomról, aggodalmaskodva próbáltak lebeszélni az utazásról. A szegénységen és elmaradottságon kívül nem felejtették el megemlíteni a korrupciót, a baksisért kéregető rendőröket, a tolvajlást és a posztkommunista országokra jellemző anyagi és szellemi káoszt. Mindezek engem nem nagyon érdekeltek, a vészmadárkodás ellenére is nekivágtam. Kellemes meglepetésként ért, hogy Moldáviában és főleg a gagauzoknál mennyire barátságosak és segítőkészek voltak az emberek. Nem támadott meg senki, nem raboltak ki és egy ujjal se nyúltak a holmimhoz. Sokan kíváncsian mustrálgattak, mások izgatottan kérdezősködtek, és sehogy sem fért a fejükbe, mit keresek én náluk egyszál magamban. Ugyanaz történt itt, mint nálunk a 90-es években: ha feltűnt egy-egy kótyagos, kalandoskedvű turista, percek alatt összecsődültek az emberek. Ha pedig néger vagy japán volt az illető, akkor úgy megbámulták, mint a majmokat az állatkertben. Most a szerep felcserélődött.

Gyermekkoromban én koslattam a külföldiek után, hogy elsüthessem pár mondatos tudományomat, most meg tessék, én lettem a külföldi, és szegény moldávok, gagauzok, akiknek még soha nem adatott meg, hogy nyugati világot láthassanak, felszerelésemet látva most éppolyan izgalomba jöttek, mint én hajdanán. A hálózsák, az izolir és a digitális fényképezőgép még újdonság volt nekik, különösen faluhelyen. Ezek között az egyszerű emberek között teljes biztonságban éreztem magam és nem kellett állandóan a pénztárcámat vagy a kézitáskámat tapogatnom, vajon megvannak-e még...

Basarabeasca faluban - mert inkább falu volt mint város - egy idő után meguntam agyonpakolt hátizsákkal régi házakat keresgélni és elmentem egy élelmiszerüzletbe és egy bárba nosztalgiázni. Az „alimentarában” ugyanaz a látvány tárult a szemem elé, mint gyerekkorom idejében. Kommunista időből visszamaradt pultok, mérleg, hűtők és árukínálat várta a vásárlókat hasonló elrendezésben, mint nálunk. A kenyeres autó is hasonlított az aranykorbelihez, oldalán ott díszelgett a PÎINE felirat. Még az illat is hasonló volt, az élelmiszerek, a kenyér, a ruhadarabok és a mosószer illata keveredett a régi pultok és az eladónő kipárolgásával.

A hirtelen meggazdagodott bártulajdonos éppolyan ízléstelen, giccses módra rendezte be a szórakozóhelyét, mint nálunkfele. Előképzettség és szakértelem híján össze nem illő színek, képek, alapanyagok kerültek egymás mellé. Mint nálunk, ahol egy ideig ide-oda kapkodásból állt a belső tervezés.

Rudimentáris számológép a vegyesboltban

(Folytatom)