Girbe-gurba utak országa (2)

Kemény idők nyomai

Zvornik, az első állomás

Loznica, Banja Koviljaca után már közel a bosnyák határ, ennek örömére jól bevásároltunk az egyik faluban. A dinnye, paprika, paradicsom és uborka minősége elsőrangú. A hozzávaló már otthoni termés.
Az átkelés Zvorniknál döccenőmentes volt, s a bosnyák oldalon azonnal megkezdődtek a tükörsima utak. A határ pedig mintha ott se lett volna, csak a Drina folyó választotta el az egykori ellenségeket egymástól. Túloldalt a szerbek, itt a bosnyákok, határ nincs, katona se, de azért valahogy meglátszik: kemény idők jártak errefelé, mert a romos, lerombolt, szétlőtt vagy elhagyott házak mindennél világosabban árulkodtak a pokol egyik néhai bugyráról. A lakosság innen vagy elfutott, vagy kiirtották, mármint a szerencsétlenebbjét, mert aki emelni tudta a karját, az ugyancsak visszalőtt, és foggal körömmel védte, ami az övé. Egy pár házat megnéztünk, de a háború nyomain mást nem láttunk: a "győztesek"minden mozdíthatót elvittek.
Zvornik alatt, ahol a vízierőmű alatt tó alakult, csodálatos kilátás tárult elénk, valóságos üdülőparadicsom. Erre időközben a helybeliek is rájöttek, mert egymást érik a hétvégi házak. Volt, amit egyenesen a romokra építettek rá.




Bosznia–Hercegovina nem igazán bővelkedik várakban és kastélyokban, az erődítményeket a több évszázados harcok és az egymás elleni vagdalkozás alaposan megritkították. Többségüket Savoyai Jenő dicső felszabadító csapatai rombolták le 1697-ben amikor is a keresztények egész Szarajevóig hatoltak be az oszmán birodalomba. Szerencsére, rövid időn belül a törököknek sikerült megállítani őket.

Zvornikban, közvetlenül az út mellett, egy régi vár romjai üdvözöltek, pontosabban csak egy kapu és egy bástya maradványai. Ez valamikor egy őrvárféleség lehetett, ahonnan a szárazföldi és a vízi utakat ellenőrzés alatt tartották.

Nem messze a romoktól szálláshely is került egy félig elkészült ház mellett, amelyről látszott, hogy komolyan megszenvedte háborút. Könnyen előfordulhat, hogy az új tulajdonosok egyszerűen ráépítkeztek egy régi romos házra.

Hasznos tudnivalók

Következetesen vallom, hogy egy utazás alatt a legfontosabb jó szálláshelyet találni, hogy kényelmesen lehessen sátorozni, és ha autóval közlekedik az ember, akkor az autót is lehessen biztonságba helyezni. Mert rettentően rossz a nyilvánosság előtt táborozni. Minden pillanatban arra jön valaki és árgus szemek figyelik a legkisebb mozdulatunkat: most a turista eszik, most a turista mosdik, most a turista vécézik stb. Elrejtőzve viszont, egy hazai alapanyagokból eszkábált ebéd után, sör és bor mellett volt időm, hogy Csutival és Felszegi Lórival (alias Kecskével) triumvirátust alkotva meghányjuk-vessük a dolgokat, megosszuk egymással az éppen vendéglátó országról szóló tudnivalókat.

Vidám táplálkozás útközben

1878-ban tehát Bosznia-Hercegovinát a berlini kongresszus a monarchiához csatolta. Nem sokkal később 1908-ban bekövetkezett az ország annektálása. A hivatalos verzió szerint az osztrákok az orosz és a török befolyást szerették volna csökkenteni a térségben, valójában a monarchia Bosznia potenciális erő- és energiaforrásait szerette volna a maga javára kiaknázni. Magyarán, vittek mindent, amit elvihettek.

1989-ben Slobodan Milosević szélsőséges szerb elnök uralomrajutásával az egykori virágzó Jugoszláviában elszabadult a pokol. Milosević reformjai miatt előbb a szlovének, majd a horvátok és végül a bosnyákok is népszavazást tartottak és 1991-92-ben kinyilvánították országaik függetlenségét. Szerb részről a válasz a megtorló háború volt, amelyben mindenki lőtt mindenkire és nem létezett győztes, csak vesztes. 1992-ben Izetbegović bosnyák elnök nyilvánította ki országa függetlenségét, ugyanakkor a szerbek megtámadták Szarajevót és elkezdődött a város 1200 napos ostroma. 1992 végére a szerbek a megszállt területek muszlim lakosságát szisztematikusan likvidálták.

A közbiztonság Bosznia–Hercegovinában meglehetősen jó, nem kell felülni az idehaza hallható riogató meséknek, mert nem lopnak, nem rabolnak ki és nem ölnek meg senkit a bennszülöttek. Ellenkezőleg, az emberek nagyon barátságosak és szeretnek beszélgetni. Persze ha az illető tud oroszul, szerbhorvátul, németül vagy angolul. De inkább németül.

A vásárlásoknál elmaradhatatlan pénzről sem árt tudni, hogy Bosznia–Hercegovinában a konvertibilis márka a honos, a KM, amit mi tréfásan mindig kilométerként emlegettünk. E pénznemet a német márka mintájára vezették be a délszláv háború kirobbanásakor. Papírpénzből 5, 10, 20, 100, 200 és 500 márkás címletek vannak forgalomban, érmékből a 10, 20, 50 pfenniges és az 1, 2 márkás vannak forgalomban.

Legfőbb tulajdonságuk, hogy jól lehet vásárolni velük. Értékük még a legkisebb címleteknek is van. A baj az, hogy csak bankban lehet becserélni az eurót és a dollárt. Mi azért vásároltunk euróval is: nemcsak az utcai árus, de a bolti eladó is elfogadta.

A hírek szerint errefelé nem nagyon lehet stoppolni, mégis láttunk elég stoppost az utak mentén ácsingózni.

Sült bárány illata Vlasenica felé

Sült bárányt kínálnak úton-útfélen

Vlasenicához közeledve örömmel tapasztaltam, hogy elmaradt a szerb oldalon megismert förtelmes disznószag, ehelyett a sült bárány illatát hozta a szél, alig győztük szippogtatni. A településeken egyre több helyen láttunk az út mellett elhelyezett nyitott pléhkemencét nyársra húzott báránnyal. Vlasenicában meg is álltunk egy étteremnél, hátha van pecsenye. Sajnos, épp akkor tűzték nyársra az áldozatot, a szerb pincér meg is mutatta, hogy épp sül. A nyársat egy aprócska vízikerék hajtotta. Ezúttal nem lisztet őrölt, hanem húst sütöttek vele és a patak segítségével. Ezt az elmés báránysütési módszert nem ártana idehaza is meghonosítani. Milyen kár, hogy nálunk nincs valódi bárányhús vagy juhhúskultúra! Csak töltött bárány és bárányflekken létezik, az is csak húsvétkor. A juh vagy berbécshústól meg sokan idegenkednek, pedig ez a legjobb minőségű hús: színétől, szagától függetlenül bármilyen állapotban fogyasztható, roppant egészséges és a zsírja könnyen lebontható.

Pecsenye helyett a barátaim kávét ittak, én pedig megnéztem az étterem díszeit, többek között egy régi kályhát, a gazda fiatalkori lovasképét, amint Rózsa Sándorként éppen a lovát ugratja, majd egy hagyományos szerb hangszert is, a guzlát.

A kávét olcsón mérték, ráadásul ízletes is volt, a személyzet pedig nagyon barátságos. Azt hiszem, máskor is megállunk itt.

Ilyen a guzla

Favágók

Farakás

A délszláv háború annyira tönkretette errefelé a gázhálózatot, hogy a lakosság kénytelen volt visszatérni a fafűtéses gazdálkodásra. Ennek kézzelfogható jelei voltak a házak udvarán, kapuk és kerítések mellett felhalmozott farakások. Favágókat is láttunk.

Érdekes, hogy errefelé a hasábfákat nem egymásra rakva halmozzák fel a fal mellett vagy az eresz alatt, hanem csinos buglyákba rakják az udvaron és letakarják nejlonnal. Fa szerencsére van elég, s a hatalmas ősrengetegek, amelyek mellett elhaladtunk teljesen szűzek és érintetlenek. Sehol egy irtás vagy tarlóvágás.

(Folytatom)