Testvérkeresőben a gagauzok földjén (11)

Vánszorgások-kínlódások

Szemét szemét hátán - Vissza Comratba - 3 mozdony és 58 vagon - Falu vagy város? - Ingyen ebéd egy vendéglőben - Bazárjárás - Szegény falvakon át - Gazdag földek - Rólunk nem sokat tudnak

Sehol eddig még annyi szemetet nem láttam, mint Moldvában és Gagauziában. Némely szántóföldet annyira elborítottak a nejlonzacskók és mindenféle műanyag szemetek, hogy azt hittem, itt ez a vetés. A millió színes vacak szörnyen bántotta a szememet, a folyómedrekben és az út mentén méternyi vastagon felhalmozott pillepalackok ugyancsak. Ebbe az országba még nem jutott el a felismerés, hogy ne dobáljuk el a szemetet, mert a saját falvainkat, városunkat és élőhelyünket szennyezzük vele. Még nem jöttek rá az emberek arra, hogy ha nem vesznek nejlonba csomagolt, pillepalackba töltött ételt-italt és színes, modern csomagolóanyagban forgalmazott rengeteg nyugati vacakot, akkor eldobálni való nejlon se lesz és a gyártó, ha nem akar megbukni, kénytelen lesz környezetbarát csomagolóanyagot kifejleszteni, mint egykor a papirtasak-világban. Ha Amerikában két háziasszonynak sikerült kirobbantani az olajbogyóháborút, akkor egy kis összefogással minden lehetséges...




Azt hiszem, Ceadîr-Lunga és Comrat az én anabázisom, mert ahányszor megpróbálom elhagyni, minduntalan visszatérek ide, hogy újra nekiveselkedjek és megpróbáljak kitörni. Ez már kezd unalmas lenni. Ceadîr-Lungában, amikor már nem tudtam mit kitalálni, kínomban vettem egy jegyet Comratig, csak hogy kitörjek a bűvös körből. Egy mondás szerint, aki a Duna vizét issza, mindig vágyik szíve vissza. Érdekes, hogy én csak kútvizet ittam, de újra meg újra visszatérek ide inni.

Comratban az időt azzal ütöttem agyon, hogy nekifogtam boltokat látogatni; még a virágárushoz is betértem, hátha találok nála gagauz népzenét. Eredménytelenül. A kínai boltokban pedig nem tartottak ilyesmit, csak hitvány, semmire se jó cikkeket.

Szálláskeresés közben rámtört egy csapat kóbor kutya, alig tudtam megszabadulni tőlük. Biztosan éhesek lehettek, de hát nem etethetek meg minden kóbor ebet. Félig sötét lett, mire hosszas keresgélés után egy félbehagyott betonmonstrum első emeletén berendezkedtem. A lépcsőre téglából barikádot emeltem a hivatlan látogatók és főleg a szél ellen, de mindez fölösleges volt, ugyanis éjjel olyan hideg lett, hogy szél nélkül is fáztam. A fejemet bedugtam a hálózsákba és úgy aludtam, mint a tyúk.

Gagauziában jártamban keltemben sok vonatot láttam, főleg Ceadîr-Lunga és Basarabeasca környékén, s legnagyobb bánatomra ezek kivétel nélkül mind tehervonatok voltak, pedig jobb szerettem volna rendes utasszállító vonatokat látni, azokon sokkal könnyebb, és főleg sokkal olcsóbb az utazás, mint egy degeszre tömött mikrobuszon. Az első tehervonatokkal Ceadîr-Lungán ismerkedtem meg félálomban, később fényes nappal alkalmam nyílt megtekinteni őket. Csak ekkor értettem meg, miért zakatolnak olyan hosszasan ,minden megszakítás nélkül.

Vonatok jönnek-mennek Gagauziában is

Három mozdony húzott köhögve és dübörögve 58 darab, istenesen megpakolt tehervagont. Több mint 120 pár kerék csattogott tehát a síneken. Ha egy ilyen hosszú szerelvény elüt valakit, azt úgy széttrancsírozza, hogy kicsi kanállal se lehet összeszedni a hitvány földi porhüvelyét.

Még idehaza úgy értesültem, hogy a gagauzok Comrat, Ceadîr-Lunga, Congaz és Vulcăneşti környékén élnek, ezért megálltam Congazban.

Ez a település nem sok látnivalót kínált, eleinte városnak látszott, aztán inkább megmaradt falunak. Azért nem maradtam csizmadia, mert a kutak, házak, kerítések és kapuk vizsgálatával elfoglaltam magam. Emberekkel is barátkoztam. Betértem egy kisvendéglőbe és ebédet rendeltem az asztalomhoz siető kövér tulajdonosnőtől. Étlap nem volt, a rendelés úgy történt, hogy ő elsorolta a készletet, én pedig választottam. Rövid huzavona után kiegyeztünk egy húslevesben, egy csirkesültben salátával és kenyérrel. Eleinte oroszul társalogtunk, majd áttértünk a törökre. Elmondtam utazásom célját és eddigi viszontagságaimról is beszámoltam. Híremre az egész konyha előmerészkedett és barátkozni kezdtünk, különösen, hogy tányéros, poharas és evőeszközös trükköket mutattam be nekik. Eddig ez a húzásom minden vendéglőben bevált és nem csak gyors és fínom ebédet kaptam, a főnöknő ráadásul egy csodás ízű, feketeribizli, málna és meggy keverékéből készített szörppel is megvendégelt. Távozásnál nem engedték, hogy kifizessem az ebédet, sőt egy zacskó kefirrel és két pereccel tarisnyáltak fel az útra.

A jószívű tulajdonosnőnek török módon köszöntem meg a vendéglátást, sapkámat levéve kezet csókoltam neki és a kezét a homlokomhoz érintettem. Csak egy tasak Negro gyógycukorkával tudtam viszonozni az adományokat, amely csekélység volt a maga nemében, de annál nagyobb újdonságnak bizonyult és a személyzet gyorsan szétkapkodta.

Válogatott gagauz étkek egy vendéglőben

A bazárban a többiekéhez hasonló árukkal találkoztam. Megállapítottam, hogy ebben az országban igen sok jó minőségű és változatos alapanyag áll a polgárok rendelkezésére, különösen a hal, amiből rengeteget láttam.

Congazból gyalogosan ereszkedtem neki az útnak, s a változatosság kedvéért felkerestem a helyi zöld templomot. Három autósnak köszönhetően szegény falvakon és végtelen szőlősökön mentem keresztül. A hihetetlen szegénység és elmaradottság ellenére a gyermekek vídáman játszadoztak és az emberek elégedetten szöszmötöltek az udvarokon egy-egy darab dróttal és harapófogóval a kezükben, mint akinek kissebb dolga is nagyobb annál, hogy tudomást szerezzen a világ „nagy” dolgairól. (Jó nekik! Ha nem tudsz, nem látsz, akkor vagy okos!Nem fárasztod magad fölöslegesen.)

A portákon rengeteg baromfit látni kapirgálni, a tyúkok kotkodácsoltak, kacsák totyogtak és a pulykák pityegtek s valahogy olyan érzésem támadt mintha a Radnót-Ludas környéki falvakat járnám.

Utam igen gazdag földek, szántók mellett vezetett el, a fekete föld kövéren, zsírosan fordult ki az eke alól, finoman és porhanyósan, hogy az embernek egyből kedve támadt beleharapni. Nem mint itthon, ahol annyira köves vagy agyagos, hogy a traktor ha lefordul az útra a földről, az egész sártengert magával hurcolja a műútra. A gagauzok földjét ugyan nem kell trágyázni, a föld trágyázza magamagát. A szőlősökben is megvizsgáltam a földet: puha volt és omlós, mint a porond. Ennél jobbat álmában sem kívánhat a szőlősgazda.

Érdekes, hogy magyaros ízű településnevek emlékeztetenek arra, hogy valamikor kapcsolatban állhattunk az itt élők őseivel (Orhei, Haraghiş, Zoltăneşti,Budai, Buda). A legnagyobb fájdalom, hogy a gagauzok semmit se tudnak rólunk. A türk ve macar arkadas jelige itt nem működik. Igaz, hogy a gagauzok török vérüknél fogva rendkívül vendégszeretők, barátságos és segítőkész emberek. nem kell elitélni őket tudatlanságuk miatt,hiszen annyi ideig voltak elzárva  a világ elől, később mindenféle idegen megszállással voltak elfoglalva, hogy talán idejük se maradt testvérkereséssel foglalkozni egy ellenséges osztrák sógor uralta Magyariában.

(Folytatom)