Testvérkeresőben a gagauzok földjén (17)

Vaszilij nagyszülei

Újra Vulcăneşti-ben

Az emberek a tyúkokkal fekszenek - Látogatás Vaszilijnél - A gagauz Napsugár -Mihail Cakir és munkássága - Magyarok Cesmeköyben - Szerény vacsora

Habár Vulcăneşti-be szürkület után érkeztem, az utcák kihaltak voltak. Alig találtam valakit, akitől megkérdezzem, merre van a Gorkij utca. A központot leszámítva, az utcák és a házak teljes sötétségbe burkolóztak, elemlámpával a kezemben kellett sorra vennem a házszámokat. Nem csak az utcák, de még a házak is sötétek voltak. Mintha az emberek a tyúkokkal feküdtek volna le. Csak néhol pislákolt némi kis fény. Vaszilij kapuja be volt zárva, de addig kiabáltam, amíg előkerült és nagyon meglepődött, hogy én a sötétben is megtaláltam a házikóját. Barátom öreg édesanyjával lakott együtt, az öregasszonnyal csak törökül tudtam értekezni és azt is jó hangosan, mert más nyelven - a gagauzt leszámítva - nem tudott.

A konyha-előszobában telepedtem le és Vaszilij, mielőtt a szellemi táplálékra tértünk volna, egy üvegedényből piros szinű, lecsószerű ételt melegített meg és egy öreg érclábosból pityókatokányt rakott a tányéromba .A pityókatokány ugyanolyan volt, mint a miénk, csak salátát és kaprot tettek bele. Mi a fuszulykalevesbe tesszük ezeket a növényeket. A piros étel a pádlidzsán mándzsászü névre hallgatott, de elnevezése kissé beugratósra sikeredett, mert szó se volt padlizsánról, a gagauzok a paradicsomot nevezik pádlizsánnak. A mándzsászü viszont az olasz mangiare-ból honosodott valamilyen olasz paradicsomkereskedőnek köszönhetően, aki árujával elsőnek jutott el a gagauzokhoz. S attól kezdve a mandzsászü valamiféle ételt jelentett.

Vaszilij és édesanyja

Alighogy befejeztük a vacsorát, Vaszilij gagauz nyelven írt könyveket és folyóiratokat szedett elő, többek között egy csomó Günescsiket, vagyis gagauz Napsugárt. (Érdekes, hogy a gagauzok is Napsugárnak nevezték a gyereklapjukat!)

A gyereklap számait élvezettel lapozgattam, sok érdekes információval gazdagodtam. Itt van például Mihail Cakir, akinek a neve nem sokat mond egy a kívülállónak, de megérdemli a tiszteletet és az elismerést, mert olyan ő a gagauzoknak, mint a szlávoknak Cirill és Metód. Nem többet és nem kevesebbet tett, mint megteremtette a gagauz írásbeliséget, lefektette a gagauz könyvnyomtatás alapjait és vallásos könyveivel, fordításaival és szótáraival kikövezte azt az utat, amin a gagauz írástudók ma is járnak. A gagauzok addig rovásirással, arab betűkkel, majd a kereszténység felvétele után a szláv szomszédságnak köszönhetően cirill betűkkel írtak.

Mihail Cakir 1861-ben született a Prut mellett, Ianco Corbacioglu (csorba, csorbaszü - leves, csorbadzsi - levesosztó, leveshordó, levesárus, oglu - fia) nemzetségében és az első gagauz írástudó volt, aki megpróbált saját írást létrehozni, hogy a gagauz nyelv ne csak beszélt, hanem írott nyelv legyen. Előbb az egyházi szlavón és görög nyelvvel kísérletezett, majd orosz és latin betűkkel, gagauz kiejtés szerint írta le a Miatyánkot, hogy végül eljusson a ma is használatos latin betűs íráshoz. Élete során igen sok könyvet írt román vagy cirill betűs gagauz írással. Vallási színezetű munkái és fordításai mellett szótárakat is szerkesztett. Két gagauz-moldáv-orosz szótárában immár végérvényesen latin betűkkel írta a gagauz részt.

Munkái a következők:

1909: Evangélimok - gagauz nyelven, cirill betűkkel
1911: Liturgia - gagauz nyelven, cirill betűkkel
1911: Az Ótestamentumszent története - gagauz nyelven, cirill betűkkel
          Az ortodox templom rövid története
          Imádságok a Szűzanyához

Macarei, Moszkva mitropolitája, aki 40 évig misszionáriusi munkát végzett a török és tatár népek közt, úgy vélte, hogy Cakir könyvei a lehető legjobb fordítások és tökéletes átültetések gagauz nyelvre mind cirill, mind latin betűkkel.

Mihail Cakir személyéhez fűződik az is, hogy Ceadîr-Lunga faluból várossá lett. Amikor Ceadîr-Lungában voltam, valahogy elkerültem Mihail Cakir szobrát, az igazat megvallva nem is kerestem mert akkor még mitsem tudtam az írásreformátor papról. Vaszilijtől viszontg azt is megtudtam, hogy Mihail Cakir 1938-ban halt meg Kisinyovban és a sírját csak nemrég fedezte fel véletlenül egy román kutató a fővárosi régi örmény temetőben. Ez a kutató értesítette a Comratban és Ceadîr-Lungában élő gagauz professzorokat, akik addig nem tudták, hol keressék Cakir sírját.

Vaszilijék háza

(Folytatom)