Testvérkeresőben a gagauzok földjén (13)

Fedezzük fel Vulcăneşti-et

Újra a bazárban - Bábuskák - Kásaételek - A múzeumban - Makedorománok és arománok

Másnap már kora reggel elmentem a bazárba, hogy kezdettől tanúja legyek a reggeli nyitásnak, lássam, hogyan pakolják ki az árusok portékáikat és hogyan készülnek fel a vásárlók fogadására a zöldségkereskedők, a halasok, a gyümölcskereskedők, a mészárosok, a pékek, a gabonaárusok, a rugásbótos, a vasasbótos, a virágárus és a tejes.

A vulcăneşti-i piacon soha nem látott bőséget, gazdag áruválasztékot tapasztaltam. Minden volt ott, amire az egyszerű embernek gusztusa támad: főként jó és olcsó ennivaló. Ezen a piacon beszereztem, amit eddig máshol nem sikerült, végre valahára került gagauz népzene. S hogy a moldávok se sértődjenek meg, vettem egy moldáv lakodalmas zenét is.

Bábuskák a piacon

A piacon sok szegény öregasszony fagyoskodott a kövön és egy-egy csirkét, némi fűszernövényt, pár tojást és kevéske zöldséget próbáltak elpasszolni a vásárlóknak. Az egyiknek, aki a leginkább hasonlitott Dósa nannyómra, adtam egy telimarok cukorkát. Köszönte is eleget.

A piacon sokféle kásának való gabonát láttam, mindez arra utal, hogy a kukorica és a krumpli térhódítása ellenére a gagauzoknál mind a mai napig fennmaradt az ókor egyik leghíresebb étele. Nálunk az egyszerű és kissé unalmas, de rendkívül tápláló kásaételek a középkor után teljesen kikoptak az étrendből, csak a puliszka és a rizskása maradt meg. Nagy kár, mert az etelközi magyarok a szlávokkal érintkezve igen sok kásaételt megtanultak és ezek nagyon kedveltek voltak. A jóminőségű pékáruk és a krumpli elterjedésével aztán teljesen elvesztették vezető szerepüket ,és ma már szegényesebben tápálkozunk.

A szlávok mind a mai napig renegeteg kásaétel fogyasztanak, úgymint árpakását, zabkását, köleskását, búzakását, cirokkását, hajdinakását (Haidenkorn), amit pohánkának tatárkának vagy haricskának is mondtak egykoron. A törököknél, a yürük nomádoknál, a kurdoknál, a mengréleknél, az abházoknál, az oszéteknél, a cserkeszeknél is láttam és ettem kásaételeket, ők még megőrizték őseik konyhaművészetét. Bizonyára a tatárok és az egykori Szovjetunió területén élő más népek is ismerik.

Vulcăneşti múzeumának igen gazdag gyűjteménye volt gagauz népi tárgyakból, szőttesekből, edényekből, bútorokból és a régi falusi élet kellékeiből. Vaszilij Malcev, a múzeum alkalmazottja személyében olyannyira mellém szegődött a szerencse, hogy az ő útmutatásai szerint minden kutatásomat siker koronázta. Először is Vaszilij egyformán jól tudott románul, angolul, oroszul, törökül, gagauzul és bolgárul. Személyében nagyszerű idegenvezetőt kaptam, még azt is aprólékosan elmagyarázta, ami nem érdekelt, pl. végiglapoztuk az afganisztáni háborúban résztvett gagauzok albumát. Ha nem találkozom vele, akkor biztosan lekésem Gagauzia legfontosabb látványosságát, a besalmai Gagauz Etnográfiai Múzeumot, amely sok szakértő szerint olyan jelentőségű, mint az oroszoknál a Kreml vagy az Ermitázs. A gagauz tárlaton kívül a vulcăneşti-i múzeumban nagyszerű kőkori, bronzkori, népvándorláskori, orosz-török háborús, második világháborús, kolhozosítási és a szocializmus fejlődésével foglalkozó anyagot tekinthettem meg.

Gagauz szőttesek a múzeumban

Leginkább mégis az abaposztó nadrágnak, a faragott kulacsnak és a szőtteseknek örvendeztem. Vaszilij elmondta, hogy Vulcăneştiben és környékén igen komoly kulturális tevékenység folyik, sok az író-olvasó ember, a művész és még a környékbeli falvakban is vannak lelkes tanárok-tanítók, akik mindent megtesznek a gagauz kultúra fennmaradásáért. A múzeumban egy polcon könyvek és folyóiratok ,füzetecskék és brosúrák sorakoztak kiállítva, mind-mind a gagauz szellem termékei. Vaszilij büszkén mutogatta nekem ezeket, és elújságolta, hogy már gagauz nyelven is jelennek meg kiadványok, nem csak oroszul. Pillanatnyilag csak az a baj, hogy a kulturális központok emberei még nem tudnak elhatározásra jutni, hogy a négy legnagyobb gagauz dialektus közül melyik legyen az irodalmi nyelv. Ezért aztán sokan a saját nyelvjárásukon vagy oroszul írnak. A fő dolog, hogy írnak, és a kulturális élet fellendítéséért, a nemzet megmaradásáért munkálkodnak.

A kiállított könyvek közt láttam egy Romániában élő gagauz profeszor, bizonyos Dr. Ing. Anatol Macris könyvét, aki egész életében a gagauzok történelmét és kultúráját kutatta. Állítólag ő a legnagyobb szakértője a gagauz népnek. Vaszilij ideadta az öregúr címét, hátha szükségem lesz alaposabb információkra.
Ám a legfontosabb információ mégis az volt, hogy idegenvezetőm egy térképen megmutatta a környékbeli gagauz településeket: Etuliát, Cesmeköyt és Besalmát, hangsúlyozva, hogy Besalmába feltétlenül el kell mennem. Ez azt jelenti, hogy megint meg kell fordulnom, indulhatok vissza majdnem Comratig, mivel Besalma Comrat és Congaz közé esik, csak a főútról is le kell térni.

Ugye ismerős? - gagauz kapun láttam...

A muzeológus Vaszilijjel igen hamar összebarátkoztam, különösen a nyelvtudományok, a néprajz és a történelem fonta szorosra a barátságunkat. Újdonsült barátom elmondta, hogy két diplomája is van, és Bulgáriában doktorált, ennek ellenére kénytelen havi 50 dollárból tengődni. Ahogy befejeztük a múzeumlátogatást, Vaszilij elkísért a buszmegállóba, útközben megmutta nekem a várost. Mindenféléről beszélgettünk, de a legérdekesebb téma az aromán-makedoromán-vlach nyelv és a románok eredete volt. Vaszilij tudománya nem csak könyvekből és szótárakból származott, nem csak az asztal mellett tanulmányozta a balkáni románok nyelvét, hanem román falvak sorát járta be Bulgáriában és kutatásai után meg volt győződve arról, hogy a dáko-román elméletnek nincs semmilyen tudományos alapja. A dák írásbeliség hiánya, az aromán-vlach-makedoromán telepek megléte Albániában, Görögországban és Bulgáriában mind azt bizonyítják szerinte, hogy a román nép elődei valahonnan délről vándoroltak fel a mostani Románia területére.

(Folytatom)