A művész fia - Rovásírás - Még egyszer Dimitri Kara Cioban-ról - Esőcsinálók - A gagauzok nemzeti jelképei - Gagauzok külföldön
Ivanék házában a berendezés, a bútorok hasonlóak voltak mint bármelyik jobbmódú székely falusi házban, amin mégis megakadt a szemem, az a falba épített kályha és a fehér vászonnal letakart ablakok voltak.
Siettem a múzeumba.
A bejáratnál az alapító szobra és egy tábla hirdette, hogy Gagauzia leghíresebb néprajzi múzeuma előtt állok.
MOLDOVA DEVLETI, GAGAUZ YERI
KÜLTÜR BAKANLICI
D. KARACOBAN IN ADINA
MILLI GAGAUZ TARIK HEM
ETNOGRAFIYA MÜZEYI
Az igazgatónővel most sem tudtam találkozni, helyette egy kedves, öreg nénike kalauzolt végig a termeken és magyarázott hol oroszul, hol meg törökül. Az előszobában a múzeumalapító fiának a munkáit tekinthettem meg, csupa szép rajz, portré és szobor, jó pár erősen székelybácsis. Tanas Kara Cioban, aki maga is művészember, jelenleg a törökországi Küthayában tanárkodik, helyesebben professzor az egyetemen. A hatalmas múzeumban a kőkorszaktól kezdve Gagauzia autonómiájáig minden korszaknak szenteltek egy-egy termet, de a lényeg mégis a néprajzon volt. A régi gagauz falusi élet valamennyi mozzanatát dokumentálták, a születéstől a halálig. Itt is sok hasonló szőttessel, használati tárggyal, rokon díszítéssel, bútorral és munkaeszközzel találkoztam, a nagy szenzációt azonban nem ezek, hanem a rovásírásos szoba és egy rovott pásztorbot jelentette. A számadó juhász Szent-György napján pálcára véste az átvett juhok számát és a gazda nevét. Szent Mihály napkor a számadó bot jelei szerint adta számba a gazdának az átvett állatokat. Még a XX század első felében is rovásjelekkel tartották számon a pásztorok a rájuk bízott állatokat, a kiadott orda- és sajtmennyiséget, vagy a juhállományban beállt változásokat. Hasonló rovásfák, számadó botok nálunk is sokáig használatban voltak.
 |
| A múzeum, előtte Kara Cioban emlékműve |
Göktürk rovásírással kapcsolatososan sok anyagot találtam a rovásírásos szobában, az üvegszekrényekben könyvek, másolatok, fényképek, térképek és cserépdarabok tudósítottak a rokon írásbeliségről. Egy pár cserépdarabon rovásjelek voltak, ettől annyira tűzbe jöttem, hogy a kiállított tárgyakat végig megvizsgáltam, hátha találok rajtuk valamilyen jelet, arra nem is gondoltam, hogy ezt már rég megtették a muzeológusok, s ha találtak volna valamit, eddig biztosan feltüntetik.
A múzeumalapító író-költő-tanár-művészembernek, Kara Ciobannak a szovjet rendszer alatt rengeteg ellensége volt, mert egy olyan korban, amikor az erőszakos oroszositás és beolvasztás politikája volt napirenden, ő mindennél fontosabbnak érezte, hogy maradandó emléket állítson a gagauz népnek és múzeumot alapítson. Ellenségei a zaklatáson kívül megpróbálták eltenni láb alól, és amikor ez meghiúsult, teljesen ellehetetlenítették a működését. Megszüntették a támogatásokat, hiába kérvényezett mindenüvé Kara Cioban, senki se akarta segíteni .Felsőbb szinten mindenütt elutasították. A kudarc, a mellőzöttség és a megaláztatások teljesen tönkretették az életét, s napok alatt éveket öregedett. Úgy érezte, semmi értelme az életének és vonat elé vetette magát.
Csak Gagauzia függetlenné válása után ismerték fel munkásságának jelentőségét, és ma más Kara Cioban mindenki által tisztelt hazafi, a könyvesüzletek tele vannak a könyveivel és a gagauz újságok gyakran méltatják. Múzeuma, ahol konzerválva van a gagauz múlt, ma zarándokhely.
Egy egész napot eltöltöttem odabent bogarászással, mert a szőttesek, a lakodalmi ruhába öltöztettett bábuk, a tulipános ládák, a falusi élet munkaeszközei, a falakra kiakasztott fényképek, újságkivágások nehezen engedtek tovább. Lépten-nyomon arra a felismerésre jutottam, hogy körülöttem semmi sem idegen. A tárgyak beszéltek hozzám, és én megértettem őket.
Arra gondoltam, ha már Gagauziába látogatunk, illik tudni egyet s mást a nemzeti jelképekről és a címerről is.
A világoskék színű régi, farkasos gagauz zászlóról azt kell tudni, hogy a kék szín a turáni népek színe, nem véletlenül hívják a gagauzokat gök oguzoknak, kék úzoknak. A farkas pedig az Oguz kánnak, minden türk népek ősapjának új hazát mutató és a csatákban segítséget nyújtó legendás szürke farkasra utal. A farkasfej alatt azonban egy fehér kör is van, ami nyugatot jelenti a régi kínai tájegységbeosztásban (sárga a közép, vagyis Kína), tehát a gagauzok nyugati törökök, a legnyugatabbra élő türk népek.
 |
| Gagauz címer |
A címerben központi helyet elfoglaló nap maga az emberség és az élet, ezt veszik körbe a gabonakévék és alul a szőlőfürtök, mint Gagauzia kincseinek, gazdagságának a jelképei. A búzakévéket befonó 3 színű szalag értelme a következő: a piros -bátorság, függetlenség, szabdság, a kék - a turáni népek színe, a fehér - a gagauzok nyugati törökök.
A gagauzok a miénkhez hasonló szellemű népművészetükkel, szokásaikkal abban is közös vonást mutatnak, hogy ők is szétszórva porlanak a világban, ahová a történelem viharai vetették őket. A megye nagyságú, 3 várost, 27 falut és 23 községet felölelő csöppnyi Gagauzián kívül sokan élnek Görögországban, Romániában, Bulgáriában, Törökországban, Ukrajnában és a kitelepítéseknek köszönhetően Kazahsztánban. Görögországban Orestiade, Lepti, Inoi, Turio, Amovru, Keramos, Figario, Klasis, Soginis, Anoinosia, Urumi, Serez, Neazihni, Komotini, Amfra és Neagalesti környékén kell keresni őket, Romániában Ion Corvin, Deleni, Petreni, Sipote, Vama Veche falvakban élnek. Bulgáriában pedig Durankulak, Tvarditsa, Shabla, Gorichane, Mogilishte, Bulgarevo, Kavarna, Kaliakra, Balchik, General Kantardzhievo, Oreshak, Kichevo, Dobrich és Varna környékén laknak/laktak gagauzok.
 |
| Mindenféle tulipán |
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése