 |
| A nyolcadik utas |
Nem csak személyek viselnek ráragasztott csúfnevet, de a legtöbb népnek is van ragadványnevük, amit ők egyáltalán nem kedvelnek. Közismert, hogy a németet fritz-nek hívják, az északamerikait jenkinek, a mexikóiak az amerikait gringónak csúfolják, Japánban a külföldit gájdzsinnak nevezik, Amerikában pedig digó az olasz beceneve. Az orosz ruszki, az ázsiaiakat világszerte vágottszeműnek vagy rizszabálónak titulálják (Schlitzauge, Reissfresser). Így volt és így van ez a Kárpát-kanyarban is. Az osztrák-magyar monarchia idején a közös hadseregben szolgáló erdélyi román pásztorlegényekre a nustyu nevet akasztották, mivel német és magyar nyelvismereti hiányosságaik miatt minden második szavuk a „nu ştiu” volt. A magyarok sem úszták meg szárazon, főleg azok, akik kivándoroltak Amerikába.
A nagy 1912 és kivándorlás után az Egyesült Államokban megtelepedett magyarokat hunkynak csúfolták, megtoldva azzal az észrevétellel, hogy az ígéret földjére érkezett magyarok (hungarian) mindig éhesek (hungry), ezért kell így hívni őket. Később a hunky csúfnév ráragadt minden, a monarchia országaiból kivándorolt nemzetiségre, így a csehekre és a szerbekre is. De maguk az osztrákok sem úszták meg, mert Boszniában az okkupáció után elnevezték őket svábának. Ez az elnevezés aztán ráragadt a k.u.k hadseregben szolgáló magyarokra is. Nem számított, hogy az magyarok voltak, a bosnyákok szemében minden katona, aki Fran Josip gyűlöletes uniformisát hordta, az svába volt. Így lettünk hát mi is svábák...
A nyolcadik utas a halál
A nyolcadik utassal találkoztunk, pontosabban Csuti találkozott vele és örökítette meg a pillanatot, mielőtt a halált becsomagolták volna. A fejezet címe is neki köszönhető, ez most már le van védve egészen az idők végezetéig.
A nyolcadik utas pedig nem volt egyéb, mint egy barna pácban megfőzött vagy megsütött bárányfej, amelynek az állkapcsai között barnán nyúlós szálakat alkotott a pác vagy a szósz. Olyan volt, akár egy mini földönkívüli feje, rettenetes és ijesztő. De csak annak, aki nem tudja, milyen finom falat a sült bárányfej. A mohamedán országokban nagy kultúrája van a bárányhúsételeknek, pontosabban a húsételek közül a bárányhúsok töltik be a vezérhúsok szerepét. A számtalan variáció közül a fej kiemelkedő helyet foglal el az étlapon, vendégségben az igen tisztelt és nagyrabecsült külföldinek mindig felkínálják a bárány szemét, vagy legalábbis a fejét. És saját kezűleg tépik szét neki. Visszautasítani halálos sértés. Ezért aztán elutazás előtt ajánlott gyakorlatozni.
Bogumilok
Mostar felé rövid pihenőt tartottunk Konjicban. E kisvárosban ugyancsak tűzön táncolhattak, mert a szétlőtt minaretek, a híd mellett szép számmal voltak még lerombolt házak, egykori golyózáporban megsérült épületek. A Slobodan Milosevic utcában, a város főterén pedig szép márvány emlékművel állítottak örök emléket a háborúban elpusztultaknak, akik életüket adták, hogy az utódok békében és jómódban élhessenek. A városka még nem állt talpra egészen, de már az új házak és üzletek egy jobb kor előfutáraiként hirdették a változást és újjászületést.
 |
| Furcsa szarkofág |
A központi parkban érdekes formájú kőszarkofágokra figyeltem fel amíg a bajtársaim kávéztak és kirázták a lábaikból a zsibbadást. E monolitkövek talán Bosznia-Hercegovina legérdekesebb látnivalói közé tartoznak: titokzatos formák, jelek borítják őket, ezek megfejtésével eddig már sokan bíbelődtek. A kövek valójában nem szarkofágok, mivel a halottak nem bennük, hanem alattuk pihennek. A parasztok úgy vélik, e köveket mesebeli szüzek hozták a fejükön a földre, és a legenda szerint különleges erejük van, vagyis inkább a róluk lekapart pornak. Ha ezt a port a meddő asszonyok beveszik, termékenyek lesznek tőle. Más babonák szerint a jégesőtől is védenek a kövek, csak tartósan kell imádkozni előttük. Ezek a bogumilok szent kövei. Az idők folyamán közülük sokat széttörtek, beépítettek vagy megsemmisítettek az erőszakos térítők akik szerint a bogumilok eretnekek és rebellisek, mert a boszniai egyház tagjai szemben állnak a katolikus egyház bürokratikus szervezetével. Szerencsére a kövekből még mindig van vagy ötvenezer.
A bogumil egyház, amely valahol Iránban született a 12 században, 1180 táján vert tanyát a szerb birodalomban és annyira elterjedt, hogy Stefan Nemanja uralkodó, hatalmát féltve, tévtannak nyilvánította Bogumil pap (Bog - Isten, mil - kedves) tanításait, tűzzel-vassal pusztítva az eretnekeket. A könyveket elégettette, a tanítók és a szent emberek nyelvét kivágatta és állandóan üldöztette a hívőket. Boszniában és Dalmáciában a bogumilok kedvező fogadtatásra találtak, mert a nép elégedetlenkedett az egyház visszaéléseivel, de az őskeresztény tanok beváltak a nemességnél is. Bosznia-Hercegovinában a bogumilság a 12-14 század között virágzott, előbb a paraszti és kézműves rétegek, majd minden társadalmi csoport eretnek lett és megalakult az első keresztény boszniai egyház. Ez a mozgalom volt az előfutára a valdensek, albigensek és reformátusok tanainak. A bogumilok az akkori egyház lelkiismeretlen és fényűző szervezete ellen kerestek menedéket és az őskereszténységgel jobbá szerették volna tenni a világot. A bogumil vallási közösségeket irányító tökéleteseket és az őket vezető djedeket (djed - apó) a pápa lemészároltatta, könyveiket és szent szövegeiket elégettette. Az üldöztetések, mészárlások és erőszakos térítés miatt a bogumil egyház megszűnt létezni. De emlékük örökké élni fog e furcsa kőházak révén. Mert a házak néha beszélnek.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése